Debrecen - Nyíregyházi Egyházmegye

A képen: Papp-Doktor Angelika és Papp Rebeka

A budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus Debrecen-Nyíregyházi egyházmegyei utótalálkozóját rendezték meg november 6-án, Nyíregyházán, a Magyarok Nagyasszonya-társszékesegyházban. A nap vendége Fábry Kornél atya, a NEK főtitkára volt, aki jelenlétével, előadásával, valamint az ünnepi szentmisén tartott elmélkedésével gazdagította a találkozót.

A találkozóról szóló részletes beszámoló ITT található.

A találkozón tanúságtételek is elhangzottak, amelyeket az alábbiakban közöljük.

Papp-Doktor Angelika és lánya, Papp Rebeka tanúságtételükben arról beszéltek, mit jelentett a család és Rebeka számára az első találkozás Jézussal a világeseményen.

„Angelika: Úgy éreztem, hogy egy hatalmas ajándékot kaptunk a Jóistentől, hogy elsőáldozóként részt vehetünk a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus nyitó szentmiséjén.

Rebeka: Nem nagyon értettem, hogy miről is van szó, mi is az a Kongresszus valójában, csak annyit tudtam, hogy megyünk Budapestre! Közben kitört a világjárvány. A felkészülés az online térben folytatódott, majd hallottuk a hírt, hogy elhalasztják a Kongresszust. Lipták József atya, a plébánosunk felajánlotta, hogy legyünk mi a búcsúi ünnepség keretében elsőáldozók. A búcsún, amelyet Szent László ünnepén tartunk Hajdúszoboszlón.

Angelika: Bennem akkor valamilyen hihetetlen hiányérzet tört fel. Folyton azt éreztem, hogy nem szabad feladni: ez egy olyan világraszóló esemény, amely talán csak egyszer van az ember, a család életében. A többi plébánián megtartották az elsőáldozást, de mi nem mertünk lépni. Vártunk. Erős volt bennem az az érzés, hogy Krisztus hív bennünket oda, valamint az is folyamatosan a fejemben járt, hogy ha mindenki lemondja a részvételt, akkor kik lesznek ott, kik tesznek tanúságot a jelenlétükkel Krisztus mellett? Végül négy gyermek indult útnak Hajdúszoboszlóról szeptember 5-én, hogy a legbensőségesebb módon találkozzon Krisztussal.

Mikor megérkeztünk Budapestre, majd a Városligetbe, ahol a beléptetésünk zajlott, és megláttuk, hogy mennyien várnak arra, hogy bejussanak a Hősök terére, illetve hogy mennyi szülő és gyermek vette a fáradságot, kockáztatott és jelenlétével ő is kitartott, akkor éreztem, hogy nem vagyunk egyedül. Itt valami csodálatos dolognak a részesei leszünk. A belépés után a gyermekek megkapták a hófehér, hímzett elsőáldozási ruhájukat.

Rebeka: Amikor beléptünk, megkaptuk a beléptető kártyát, olyan volt, mintha az ülőhelyünk a VIP szektorba szólna! Nagyon szép volt az egész helyszín: a Hősök terén felépített színpad, Krisztus keresztje, a missziós kereszt. Öröm volt nézni az előadókat és a fellépő tanúságtevő embereket. Amikor elfoglaltuk a helyünket, a székek alatt mindenkit várt egy meglepetés, egy ajándékcsomag, amellyel a szervezők kedveskedtek. Ezúton is szeretnénk ezt megköszönni nekik! Egy életre szóló élményt kaptam, amelyre mindig emlékezni fogok. De nem csak egy élményt, hanem magát Krisztust is! Keveseknek adatik meg, hogy egy világkongresszuson legyenek elsőáldozók. Ezt az élmény hordozzuk magunkban egész életünkben.

Papp László egyeki plébános a kongresszus egész hetében jelen volt az eseményeken.

„A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus életem egyik legmeghatározóbb élménye lett.  Olyan hét, amit vétek lett volna kihagynom, így hálás vagyok Bökő Péter atyának, hogy együtt vállaltuk a részvételt, és együtt élhettük át azt a csodát, ami azon a héten történt.

Mert csoda volt a szó legszorosabb értelmében. Csodaként éltem meg a szervezést, ahogyan sokan, a kongresszusért fáradozva, mindent gördülékenyen oldottak meg. Több ezer embert kellett segíteni, és mindig kaptunk útbaigazítást, segítséget, sőt volt olyan reggel, amikor az önkéntesek „ingyen öleléssel” tették vidámabbá az egyébként is örömteli napot.

És amit szeretnék leginkább kiemelni személyes tapasztalataim közül, az az Egyházhoz tartozás csodája volt. Nem tömegrendezvény volt, hanem Krisztus családja találkozott. Abban a nagy családban olyan kis pont voltam, egy a sok közül – akit Isten név szerint ismer. Ott mindenki mert kicsiny lenni – a bíborosok, püspökök, papok, hívek, a köztársasági elnök is egy volt ebben a családban.

„Nincs többé zsidó vagy görög, rabszolga vagy szabad, férfi vagy nő, mert mindannyian eggyé lettetek Krisztus Jézusban. Krisztus Jézusban ugyanis nem az számít, hogy valaki körülmetélt vagy körülmetéletlen, hanem csak a hit, amely a szeretetben teljesedik ki” – írja Szent Pál apostol a Galatákhoz írt levélben.

2021. szeptember 10-én, Áder János köztársasági elnök tanúságtételében cselekvő aktivitásnak nevezte Isten keresését és befogadását. Ő is egy volt közülünk, aki államfőként is kiállt, vállalva hitét, az Egyházhoz való tartozását.

„Miért történt ez meg velünk? Miért így alakult az események láncolata? Miért velünk történt ez? – tesszük fel gyakran a kérdést életünk eseményeivel kapcsolatban. Az egyik válasz: véletlen csupán. A másik: a Jóisten akarta így” –mondta Áder János köztársasági elnök tanúságtételében.

Sokan gondolják, hogy Isten úgy segíti meg őket, hogy leül melléjük a padra, vagy melléjük lép az utcán, és megkérdezi, miben segíthet. A hit nem lehet passzív! – hívta fel a figyelmet. Hozzátette: jeleket mindannyian kapunk, de csak rajtunk múlik, hogy "sztorinak", vagy példázatnak tekintjük azokat.

Az Égre néző – Isten jelenléte a magyar költészetben című könyvvel kapcsolatban Áder János elmesélte, hogy egy adventi fogadáson Szabó István református püspöknek nagy örömmel adta hírül a kötet megjelenését. Idézte is József Attila sorait: „Az Isten itt állt a hátam mögött, / s én megkerültem érte a világot”. Erre a püspök megkérdezte: „És miért nem fordult meg?”

Mocsárné Tündik Erzsébet, a nyírbátori Báthory István katolikus köznevelési intézmény hittan szakos pedagógusa szombaton a margitszigeti Családi napon vett részt, amelynek mottója volt: „Mindenkinek mindene lettem, hogy mindenkit üdvözítsek” (1Kor 9,22). Elmondta: „Ez az alkalom kiválóan illett az Eucharisztikus Kongresszus programsorozatába, amely az Egyház színes arcát, gazdagságát mutatta meg, találkozási lehetőségeket biztosított közösségekkel. A 70 kiállító sátorban olyan lelkiségi mozgalmakkal is megismerkedtem, amelyekkel még soha nem találkoztam, köztük a missziós szerzetesek életére is rácsodálkozhattam. A rendezvény rávilágított arra is, hogy az Egyház az élet minden területén jelen van, és a hit nem ideológia, hanem az életünk része. A családi napon kapott értékek arra ösztönözzenek bennünket, hogy ismerjük fel környezetünkben azt, hogy kinek mire van szüksége, és mi hogyan válhatunk egymás szolgálatára.”

Mocsárné Tündik Erzsébet azt is elmondta, hogy a nyírbátori iskola is képviseltette magát a NEK rendezvényein. A családi napon túl, a Forráspont Esten a végzős diákjaikkal vettek részt, valamint 400 fővel a záró pápai szentmisén. Feledhetetlen élményben részesültek.

Jócsák Gréta és Fekete Dorottya, a debreceni Szent Anna Főplébánia ifjúsági csoportja tagjai a Forráspont Esten vettek részt.

Gréta: Életemben először volt lehetőségem részt venni a Forrásponton, és bátran mondhatom, hogy csodás emlékekkel gazdagodhattam. A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus miatt gondoltam, hogy sokan lesznek, de számomra elképesztő élmény volt azt látni, hogy tízezer velem egyidős fiatal eljött Budapestre az ország minden pontjáról a Papp László Sportarénába, ahol együtt dicsőíthettük az Urat. A légkör teljesen magával ragadott! Kovács Ákos énekes koncertje is a Forráspont Ifjúsági Est egyik programját képezte. Azért is emelném ki, mert azelőtt én nem hallgattam az énekes dalait, viszont ott és akkor a dalszövegei mélyen elgondolkodtattak és megérintettek. Általuk közelebb éreztem magam Istenhez. A két tanúságtevő élettörténete bátorságot adott, és rádöbbentettek, hogy mit is jelent számomra Isten: hogy nem kell félnem, csak bízzak Benne. A Forráspontnak köszönhetően megtanultam Istenre bízni a dolgaimat. Rá kellett döbbennem, hogy minden sokkal egyszerűbb, ha nem egyedül, hanem Isten segítségével hozok döntéseket.”

Dorottya: Számomra a Forráspont Ifjúsági Est nemcsak egy ifjúsági találkozó volt, hanem egy megerősítés is: 16 éves koromban lett egy határozott döntésem, hogy jogot szeretnék tanulni. Így a gimnázium 11. és 12. osztályában szorgalmasan dolgoztam azért, hogy elérjem a célomat. Számos órát töltöttem azzal, hogy az érettségire készültem, mert csak egy dolog lebegett a szemem előtt: bejutni a jogi karra. Az érettségi közeledtével megfogalmazódott bennem a gondolat, hogy inkább a tanári pályát kellene választanom…., ezért a felvételi jelentkezések leadási határideje előtt nem sokkal, meggondoltam magam és tanárnak jelentkeztem. Miután felvételt nyertem a tanárképzésre, augusztusban már el is kezdődött a készület az egyetemre. Rengeteg kérdés kavargott bennem azzal kapcsolatban, hogy biztosan jól döntöttem-e, hiszen pontjaim alapján a jogi karra is felvettek volna. Nem sokkal a tanévkezdés után vettem részt a Forráspont Ifjúsági Esten. Erre az estére próbáltam félretenni minden gondolatomat az egyetemről, ezért sem számítottam arra, ami ott történt. Megerősítést kaptam abban, hogy jó úton járok, hogy jól döntöttem. Ahogyan körbenéztem a stadionban, több ezer fiatalt láttam. Tudtam, hogy én velük szeretnék foglalkozni, őket szeretném tanítani.

Horváth Hanga Emese Nyíregyházáról önkéntesként vett részt a nagy világeseményen.

„Hatalmas lelkesedés volt bennem attól a pillanattól kezdve. Önkéntesként láttam az üres tereket a próbanapokon, majd a rendezvény napjain ugyanezeket a helyszíneket, már emberekkel telve.

A nyitó szentmisén ahhoz a kapuhoz voltam beosztva, amelynél az elsőáldozók érkeztek. Látva a hosszú sorban álló gyermekeket szüleikkel és kísérőikkel, akik azért érkeztek, hogy elsőáldozók lehessenek, öröm töltötte el a szívemet.

A hétköznapokon a Hungexpón, a regisztrációnál segédkeztem. Legfőképpen azokkal az emberekkel foglalkoztam, akik a helyszínen regisztráltak. Közöttük voltak olyanok, akik egész hosszan várakoztak, hogy megvehessék a jegyeiket, mégis arcukon az öröm, a hála jelei mutatkoztak, még ha késve is értek be az előadásokra. Amikor időm engedte, szóba elegyedtem néhány emberrel, akik között találkoztam olyannal, aki a 38-as kongresszuson is részt vett, és megmutatta azon a héten vett imafüzetét, melyen látszott, hogy folyamatosan használja azóta is.

Pénteken, a Forráspont Ifjúsági Esten, a 12 000 fiatal között lenni csodálatos érzés volt. Azon az estén látszott, hogy a fiatalság igenis ott van, és munkálkodik az Egyházban.

A szombat a körmenet napja volt, összegyűlt több százezer ember, akik együtt vonultak és közösen énekeltek. Amikor a tömeg együtt énekelte a NEK himnuszát, beleborzongtunk.

Vasárnap, a záró szentmisén én addig tudtam részt venni, míg a Szentatya elkezdte a körútját a hívek között, mert engem is kisorsoltak a reptéren való búcsúztatására. Így bennünket kivittek a reptérre, és ott vártuk meg a mise végét. Énekelve fogadtuk a Szentatyát két sorban állva, amikor pedig ő meglátott bennünket, viccelődni kezdett velünk.

Az egész hét számomra életre szóló élményeket, új barátokat és lelki feltöltődést adott. Tulajdonképpen úgy mentem el Budapestre, hogy senkit sem ismertem, viszont amikor először beléptem az önkéntes központba, úgy éreztem magam, mintha régi ismerősök közé léptem volna.”

Szabó Gábor diakónus az alázatot és a szolgálatot emelte ki tanúságtételében.

„Van, hogy az ember valamire törekszik az életében, valamit el szeretne érni, megváltoztatni, jobbá lenni. Az én vágyam és küzdelmem már hosszú ideje az alázatban való növekedés. Amikor készültem a Hungexpón a szentmisén való szolgálatra, egyből az jutott eszembe, hogy ennyi püspök, pap és hívek előtt az embernek nagyon nehéz alázatosnak maradnia, hiszen szeretné megmutatni tehetségét, mosolyát, egyéniségét.

Azonban pontosan a cebui érsek, egy magasan kiemelt személy volt az, aki meghívót adott az alázatosság útjára, hiszen a szolgálat előtt odajött hozzám, és nemes egyszerűséggel beszélgettünk, mutatva azt, hogy ő is csupán egy egyszerű ember, és nekem is egyszerű emberként kell az oltár elé vonulnom! Így is történt, jó érzéssel töltött el a tiszta lelkület, az alázatosság útja. Azt éreztem, hogy az én életemnek ilyennek kell lennie, mivel valóban ez vagyok én. Ha tudom, hogy honnan érkeztem, és miből hozott ki engem az Isten, akkor tudom, hogy milyennek kell lennie az előttem álló útnak. Egyszerűnek, örömtelinek, segítőkésznek és alázatosnak.

Érsek úrnak az áldozást követő imádságai a mosolyában, kezeinek lágy mozdulataiban voltak elrejtve. Egyszerűen élte annak az életét, akit előtte magához vett az Oltáriszentségben, ez az élet maga Jézus. Megélte az Ő igazi, szabad követését! Én is így szeretném ezt megélni minden egyes szentmisében, és így szeretnék alázatossá válni minden rászoruló és minden más ember előtt!

Az igazi szolgálat nem a szentmisén mutatkozott meg. A valódi szolgálatom a Hungexpóból kifelé vezető úton történt, amikor fáradtan, szolgálni már nem akarva igyekeztem a megérdemelt pihenés felé: A papi civil kolláréját kivettem a nyakamból, napszemüveget tettem fel és irány a pihenés!

A kapun még ki sem lépve, egy hölgy jött oda hozzám reményteli arccal és így szólt: ,,Atyám! Rákos betegségben szenvedek, és nem sok időm van már hátra. Nem kívánok mást, csak imádkozzon a hitemért. Ha meg kell halnom, akkor legyen így, de hittel haljak meg. Nekem már csak ez számít!” Egy földi életet elengedő asszony, aki már az örök élet felé irányítja útját. Tudja jól, hogy ehhez neki hitre van szüksége. Kérhetett volna imát a gyógyulásáért, a családjának a könnyebb gyászfeldolgozásáért, de nem így tett. A legfontosabbat kérte, hitet! Imádkoztam érte, és kértem számára a hit kulcsát, mely bevezet minket a mennyország kapuján!

Jézus gyógyításai után mindig hozzátette: ,,Menj, hited meggyógyított téged!” Én csak annyit tudtam mondani magamban: visszamegyek az emberekhez szolgálni, mert a hite meggyógyított engem!”

A nyíregyházi Dvorszky Tamásné Éva a szombat esti szentmise utáni körmeneten megélt személyes élményeiről beszélt.

„Az Eucharisztikus Kongresszus himnusza, a Győzelemről énekeljen kezdetű énekhez gyerekkori élményem fűződik, amelyet különleges alkalmakkor, ritkán énekeltünk. Szép, de hosszú, és nehezen énekelhető… Ez a véleményem csak most, a készület éveiben változott, amikor megtudtam, hogy milyen történelmi környezetben keletkezett: a 2. világháború kitörése előtt egy bő évvel, az 1938-as Eucharisztikus Kongresszusra íródott. Az már gyerekként is megfogalmazódott bennem: milyen jó lenne, ha beteljesülne, amit éneklünk: „… forrasz eggyé békességben minden népet s nemzetet!” Most, a körmenet alatt, a refrént magyarul és angolul, magasba emelt gyertyával énekelve öröm töltötte el a szívem – beteljesedni látszik ez a vágy.

Élmény volt megtapasztalni, ahogy az emberfolyam becsatlakozott a menetbe. Már mióta megyünk, és még mindig vannak, akik arra várnak, hogy csatlakozhassanak! Élmény volt a sok fiatal részvétele, a szolgálatot teljesítő cserkészek látványa, ahogy az út mentén állva fáklyákkal világítottak nekünk. Hol a ferences diákok mellett haladtunk, hol a sárga pólós ecuadoriak mögött, hol a csíkszeredai, hol az ajaki népviseletesek mellett, később pedig a bencés diákokkal mentünk együtt.

Az úton egy-egy erkély ki volt világítva, mécses égett a párkányán, és fel volt díszítve virágokkal. Integettünk az ott állóknak, ők visszaintegettek. Ilyet gyerekkoromban tapasztaltam utoljára, amikor a templom búcsúi körmenete útvonalán a házak ablakaiban égő gyertya és virág volt.

Még az út elején hallottuk az egyik elmélkedésben: „Ahol ugyanis ketten vagy hárman összegyűlnek a nevemben, ott vagyok közöttük.” (Mt 18,20) Most nem ketten-hárman, hanem több százezren gyűltünk össze Jézus nevében. És számomra a legfőbb bizonyíték, arra, hogy mind, akik ott voltunk, Jézus nevében gyűltünk össze, az volt, amikor az Oltáriszentség megérkezett a Hősök terére, az oltárhoz, és a bíboros atya szentségi áldást adott ránk és az egész világra: a halk morajlásból áhítatos csend lett. Megrendítő volt ott ez a csend. Keresztet vetve, többen az aszfalton térdelve, meghajolva, tisztelettel fogadtuk az áldást.

Hazafelé menet, a szálláshely felé tartva sokan várakoztunk a villamosmegállóban. Az elsőre nem is fértünk fel, vidáman beszélgetve, türelmesen vártuk a következőt. Sok ministráns fiú és lány is csatlakozott hozzánk, ministráns ruhában. A villamossínek mellett az úton egy fiatal taxi sofőr a piros lámpánál állva szájtátva nézte őket. Nem tudom, mit gondolhatott, de láthatóan nagyon mély benyomást tett rá a látvány.

A villamoson utazva pedig egy fekete ruhás, tetovált fiatalember megszólította a közelében álló ministráns fiút. Magamban fohászkodtam: Istenem, add, hogy ne kötekedjen vele! Előítélet volt a részemről? Úgy tűnik, igen, mert a tetovált nem kötekedett, hanem érdeklődve kérdezte: Melyik templomban ministrálsz? stb., a beszélgetés többi részét már nem hallottam. Akik ott voltunk és részt vettünk a szentmisén és a körmeneten – papok és világiak, többféle nemzet fiai – , megmutattuk a világnak Jézust, hitelesen, tanúságtevően.

Panyi József nyírkarászi plébános 30 évvel ezelőtt részt vett Szent II. János Pál pápa magyarországi látogatása során bemutatott budapesti szentmiséjén, 2019-ben pedig Ferenc pápa csíksomylói szentmiséjén, és ezekkel az élményekkel készült a Kongresszus záró pápai szentmiséjére is. Az utolsó pillanatban derült ki, hogy neki nincs regisztrációja a szentmisére. Gyóntatója mégis arra bíztatta, hogy vigye magával a stóláját és mondja magában a szentmisét a hívek között.

A beléptető rendszeren átjutva nem sokkal egy állandó diakónus megkérte őt, hogy gyóntasson. Örömmel vállalta a szolgálatot és egy üresen hagyott helyre állt, ahol a szentmise alatt végig gyóntatott: „Sokan jöttek, főleg Kárpátaljáról, a Munkácsi Egyházmegyéből érkezett zarándokok, voltak, akik a magyar nyelvet keverve ukrán nyelvvel beszéltek, de megértettük egymást. Némelyikükkel elbeszélgetve érdeklődtem a missziós magyar paptestvérek felől. Bohán Béla jezsuita személye jött közel, aki előző állomáshelyem, Nyírcsaholy szülötte, ahol testvéröccse kántori szolgálatait élvezhettem. A gyónók Béla atyánál voltak elsőáldozók… Nagyra nyílt a kegyelem kapuja! A pápai miséből az oda-vissza elsuhanó pápamobilt, az Úrfelmutatást és az áldozás utáni részeket tudtam nyomon követni. Az egész idő a gyóntatás örömteli szolgálatában repült el.

Előző délután a Kossuth téren ugyanebben az élményben volt részem. Egyik gyónó elmondta, kétségbeesve nyugtalankodott, ha nem talál gyóntató papot a helyszínen, hogyan fog így részt venni a szentmisén? Isten meghallgatta, teljesítette kérését vágyát, mert két perc séta után meglátta József atyát.

Papi szolgálatom 36 évében ez a két gyóntatási alkalom lett a legek legje, megtapasztalva a rajtam átmenő isteni segítséget, azt az örömet, hogy eszköze lehetek Isten megbocsájtó jóságának.”

A tanúságtételekről készült videófelvétel itt megtekinthető:

Öröm-hír sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

A budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus Debecen-Nyíregyházi egyházmegyei utótalálkozóját rendezték meg november 6-án, Nyíregyházán, a Magyarok Nagyasszonya-társszékesegyházban. A nap vendége Fábry Kornél atya, a NEK főtitkára volt, aki jelenlétével, előadásával, valamint az ünnepi szentmisén tartott elmélkedésével gazdagította a találkozót.

Közel két hónap telt el a szeptember 5-12-ig tartó Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus óta, az események mégis  elevenen élnek emlékeinkben, feledhetetlen nyomot hagyva bennünk. Az utótalálkozóra sokan eljöttek, hogy megoszthassák élményeiket egymással, közösségeikkel.

A találkozó főszervezője és moderátora dr. Krakomperger Zoltán püspöki helynök atya volt.

A gyülekezési időben a kongresszus eseményeiről az egyházmegyei hívek, közösségek, intézmények részvételét bemutató videó-bejátszások, fotók felidézték az ott megélt örömöt, meghatódottságot, a Jézussal való találkozás közösen megélt kegyelmi élményét, majd lélekben is elcsendesedve köszöntöttük a szentségi Jézust.

A szentségimádást Palánki Ferenc megyéspüspök atya vezette, aki a közös imádság után házigazdaként üdvözölte a jelenlévő híveket, lelkipásztorokat és mindenekelőtt Fábry Kornél atyát, megköszönve neki és munkatársainak az Eucharisztikus Kongresszus megrendezését, lebonyolítását.

Püspök atya háláját fejezte ki a Jóisten különleges kegyelméért, hogy átélhettük ezt az eseményt, amely talán már a mi életünkben nem fog megismétlődni itt Magyarországon. Ezért is jelent óriási kegyelmet, hogy részt vehettünk ezen a nemzetközi keresztény találkozón. A főpásztor azt is különlegesnek tartja, hogy a világ jelenlegi helyzetében, a járványhelyzetben talán mi magyarok voltunk az a nemzet, ország, ahol ezt meg tudtuk rendezni, megajándékozva ezen találkozás élményével a világ keresztényeit.

Fábry Kornél atya előadásában a kongresszust megelőző előkészületekről is szólt, képekben visszatekintett az eseményekre számokban is kifejezve azokat, valamint megosztott olyan kulisszatitkokat, érdekességeket, amelyek a kongresszus különlegességét, egyediségét is igazolják.

Az előadás itt visszanézhető.

A találkozó tanúságtételekkel folytatódott, amelyeket ITT olvashatunk. Ezt követően Palánki Ferenc megyéspüspök atya ünnepi szentmisét mutatott be, amelyen részt vettek a közösségeikkel érkező lelkipásztorok is. A szentmise homíliáját Fábry Kornél atya tartotta. 

„Szerezzetek magatoknak barátokat a hamis mammonból, hogyha majd elfogy, befogadjanak benneteket az örök hajlékokba” (Lk 16,9). Jézusnak ez a mondata helyre teszi a világhoz való hozzáállásunkat, amelyben a cél és az eszköz olykor összekeveredik. Ezzel a mondattal azt fejezi ki, hogy amit kaptunk, azzal éljünk mások javára. Mi mást jelenthetne ez, mint azt, hogy amink van, azzal másokat szolgáljunk. Ki lesz a mi barátunk? Aki szeret bennünket – kezdte elmélkedését Fábry Kornél atya, majd az irgalmas szamaritánus példabeszédére emlékeztetett, amelyben a magyar fordítás úgy teszi fel a kérdést: ki volt a felebarátja a pórul járt embernek, a görög fordítás pedig úgy fogalmaz: ki lett a felebarátja…? Mert azáltal lett a felebarátja, hogy jót tett vele.

Amikor Jézus arra hívja fel a figyelmünket, hogy szerezzünk magunknak barátokat a hamis mammonból, azt mondja, hogy ránk vannak bízva a föld kincsei, szét van osztva köztünk és nem vagyunk a tulajdonosai. Máshol Jézus azt mondja, adjatok és ti is kaptok. Ez egy olyan izgalmas játék, amit érdemes kicsiben elkezdeni. Ha kicsiben hűek vagytok, nagyot bíznak rátok. (ld. Mt 25,21) – utalt a Szentírásra Kornél atya, majd saját tapasztalatával is megerősítette ezt: Egyetemista volt, amikor egyik szentmisén úgy érezte, Jézus szól hozzá, és arra érzett késztetést, hogy anyagilag is rábízza magát, így a perselybe tette az ösztöndíjának több mint a felét. Másnap ugyanezt az összeget visszakapta egy másik forrásból. Természetesen nem minden esetben kell így döntenünk, hiszen vannak ránk bízottak, akikről gondoskodnunk kell - fogalmazott. 

Pál apostol Rómába készülve, levelében megdicsérte az ottaniakat, akik életük árán is befogadták a keresztény közösségeket, és megköszönte, hogy gondoskodtak róluk a hamis mammonból. Kornél atya itt arra utalt, hogy mi is erre kaptunk meghívást. A kongresszus sem jöhetett volna létre országunk vezetőinek nagylelkűsége nélkül. Sokaknak szereztünk barátokat Magyarország és az Egyház számára, mert olyan találkozást éltek át, amit lehet, hogy az ország vezetői segítsége nélkül ilyen színvonalon nem tudtunk volna megrendezni – tette hozzá és arra is rámutatott, hogy a kongresszust ünnepként éltük meg.

Az ünnep mindig pazarló. Megehetünk egy hamburgert is, de van, amikor fehér asztalnál kell megadnunk a módját egy-egy történésnek, eseménynek. Jézus erre bátorít bennünket: Amink van, abból éljünk a többiek számára. Ez nem pusztán anyagi lehetőséget jelent. Akár szellemi tulajdonnal, ügyességgel, fizikai segítséggel, egy mosollyal is megszépíthetjük mások életét, de egy imát is képes bárki elmondani, ha van hite, és így barátokat szerezhet. Igazából ezzel válik teljessé az életünk.

Sok vallás egoista, ezzel szemben a kereszténység az egyetlen vallás, amely altruista, másokért élő vallás. Jézus maga mondja: „Az Emberfia nem azért jött, hogy szolgáljanak neki, hanem hogy ő szolgáljon” (Mk 10,45).

A NEK főtitkára Böjte Csaba atya gondolatára utalt, aki úgy fogalmazott, az anyagi javak olyanok mint a trágya, ha egy kupacban marad büdös lesz, ha szétszórjuk a szántóföldre, abból élet fakad.

„Jézus arra hívott bennünket, hogy mindaz a kincs, amit kaptunk az Eucharisztikus Kongresszuson vigyük tovább, osszuk meg másokkal. Igen, találkoztunk Jézussal Budapesten, a nevében gyűltünk össze. Ne felejtsük el, hogy másokért élő emberek vagyunk, a forrásunk pedig, maga Jézus Krisztus.

Éljünk a Krisztustól kapott ajándékainkkal, szerezzünk barátokat neki és magunknak, hogy a szeretet országa épüljön köztünk és tetteinkben, szavainkban felismerjék, hogy Jézus tanítványai vagyunk” – fejezte be elmélkedését Fábry Kornál atya.

A szentmisén a társszékesegyház éneklő közössége, a Bárdos Lajos Vegyeskar szolgált, vezényelt Gebri József.

A NEK utótalálkozó agapéval zárult. Hangulata újabb különleges élményt adott a résztvevőknek. A közös ima, ünneplés lélekben visszavitt bennünket a keresztény világtalálkozón megélt, a nagy Egyház közösségének megtapasztalásához. Több százezren nem lehettünk, de sokan voltunk, és újra átélhettük a mostmár teljes bizonyossággal megélt Jézusi mondatot: „Ahol ugyanis ketten vagy hárman összegyűlnek a nevemben, ott vagyok közöttük” (Mt 18,20).

Kovács Ágnes

Öröm-hír sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

„Elmentem, megmosdottam és látok” (Jn 9,10).

A Magyar Kamilliánus Családok Társasága Egyesületének, a kamilliánusok harmadrendjének tagjai hosszú idő után ismét találkoztak 2021. október 16-án, a Nyíregyházi Magyarok Nagyasszonya-társszékesegyházban, ahol az egy napos lelkigyakorlatot szentmisével indították. A szentmisét Kovács Levente kamilliánus szerzetes atya mutatta be, majd ezt követően a lelkigyakorlat Szenes István atya, a Vianney Testvérek a Tisztuló Lelkekért Közösségének priorja, a pócspetri egyházközség plébánosa vezetésével folytatódott a plébánián.

A kamilliánusok rendjének megalapítója Lellisi Szent Kamill (Bucchianico, 1550. május 25. – Róma, 1614. július 14.) itáliai pap, katolikus szent. Nyomdokaiba lépve a kamilliánus családokban tevékenykedő laikusoknak elsőrendű feladata a betegek, idősek és a rászorulók megsegítése. Semmiféle anyagi támogatást nem kapnak ehhez a tagok. Ökumenikus formában működnek, s mint ahogyan a világon másutt, úgy Magyarországon is minden családnak sajátos feladatai vannak. A legfontosabb küldetésük a betegek fölkeresése a kórházakban. A covid járványt megelőzően sok olyan idős kamilliánus testvér vállalta a szolgálatot, akik maguk is betegek vagy nehezen mozognak. Ők, akárcsak jelenleg fiatalabb társaik is, imával segítik a többiek munkáját, és imádkoznak a betegekért, hisz kórházainkban a részleges/teljes látogatási tilalom miatt az önkéntesek tevékenykedése sajnálatosan szinte ellehetetlenült.

A Debrecen - Nyíregyházi Egyházmegye Kórházlelkészi Szolgálatának munkatársaiként mi is részt vettünk a lelkigyakorlaton, melynek végén lehetőséget kaptunk munkánk bemutatására. Hivatásos beteglátogatóként munkatársaink most is jelen vannak a betegágyak mellett, közvetítve a jézusi üzenetet a betegek felé.

A lelkigyakorlatot Szenes István atya egy hasonlattal indította:

Jerikó rózsáját kaptuk kézhez, kiszáradt, összezárt formában, szikkadtan, kitikkadva – ehhez hasonlította a lelkünket az előadó, amikor a postcovid fáradtságról, letargiáról beszélt, amely szinte mindannyiunk lelkére ráült.

Akarunk-e valamit kezdeni most az életünkkel? Engedjük-e, hogy történjen velünk valami, akár a mai napon is? Ki az, aki vállalja a kockázatot, és meghallja a hívó szót?

Minden lelkinap Isten személyes meghívása, hogy találkozzunk Vele. A mai napon Ő akar nyitogatni minket, ahogy a Jerikó rózsáját is életre lehet kelteni és ki lehet nyitni néhány csepp vízzel. Ezt az időt szenteljük most Istennek, akarjuk odaadni, hogy gyógyítani tudja lelki szárazságunkat – hangzott az elhívás a mai napra.

Szenes atya a Bibliából, a vakon született emberről szóló példabeszédet olvasta fel nagy átéléssel, ugyanis hisz benne, hogy így az üzenet sokkal hatékonyabban jut el a hallgatósághoz.

A vakon született meggyógyítása.

„Egyszer útközben (Jézus) látott egy vakon született embert. Tanítványai megkérdezték tőle: „Mester, ki vétkezett, ez vagy a szülei, hogy vakon született?” „Sem ez nem vétkezett – felelte Jézus –, sem a szülei, hanem az Isten tetteinek kell rajta nyilvánvalóvá válniuk. Addig kell végbevinnem annak tetteit, aki küldött, amíg nappal van. Eljön az éjszaka, s akkor senki sem munkálkodhat. Amíg e világban vagyok, világossága vagyok a világnak.” Míg ezeket mondta, a földre köpött, nyálával sarat csinált, s a sarat a vak szemére kente, ⁷majd meghagyta neki: „Menj, mosakodj meg a Siloe tavában.” Ez annyit jelent, mint: „küldött”. Az elment, megmosdott, s amikor visszatért, már látott. A szomszédok és akik azelőtt koldulni látták, megkérdezték: „Nem ez az, aki itt ült és koldult?”  Némelyek azt állították: „Igen, ez az”, mások ellenben tagadták: „Nem az, csak hasonlít hozzá.” De ő kijelentette: „Én vagyok az.” Erre megkérdezték tőle: „Hogyan nyílt meg a szemed?” Elmondta nekik: „Az az ember, akit Jézusnak hívnak, sarat csinált, a szememre kente s meghagyta: Menj, mosakodj meg a Siloe tavában. Elmentem, megmosdottam és látok.”  Erre megkérdezték tőle: „Hol van?” „Nem tudom” – felelte. Az imént még vak embert elvitték a farizeusokhoz,  mert az a nap, amikor Jézus sarat csinált és megnyitotta a szemét, szombati nap volt. A farizeusok is megkérdezték tőle, hogyan nyílt meg a szeme. Elmondta nekik: „Sarat tett a szememre, megmosdottam és látok.”  A farizeusok közül némelyek így vélekedtek: „Ez az ember nem Istentől való, hisz nem tartja meg a szombatot.” Mások ellene vetették: „Hogyan tehet bűnös ember ilyen csodát?” Így szakadás támadt közöttük. Azért hát tovább faggatták a vakot: „Mit tartasz arról, aki visszaadta a szemed világát?” „Azt, hogy próféta” – felelte. De a zsidók sehogy se akarták elhinni, hogy vak volt, és hogy visszanyerte a szeme világát, azért odahívták az imént még vak embernek a szüleit és őket faggatták: „A ti fiatok? Azt mondjátok róla, hogy vakon született! Hogy lehet akkor, hogy most lát?” Szülei ezt válaszolták: „Azt tudjuk, hogy a mi fiunk, és hogy vakon született. De hogy most miképpen lát, azt nem tudjuk. S azt sem tudjuk, ki adta vissza a szeme világát. Kérdezzétek meg tőle magától, hisz megvan hozzá a kora, mondja el maga.” A szülők azért beszéltek így, mert féltek a zsidóktól. A zsidók ugyanis elhatározták, hogy azt, aki Messiásnak vallja, kizárják a zsinagógából. Ezért mondták a szülei: „Megvan hozzá a kora, kérdezzétek meg tőle magától.” Erre másodszor is hívatták a vakon született embert és figyelmeztették: „Dicsőítsd meg az Istent! Mi tudjuk, hogy ez az ember bűnös.” „Azt, hogy bűnös-e – felelte –, nem tudom. Csak azt tudom, hogy vak voltam, és most látok.” Erre újra faggatni kezdték: „Mit csinált veled? Hogy adta vissza a szemed világát?” „Már elmondtam nektek – felelte –, de nem hallgattátok meg. Miért akarjátok újra hallani? Talán ti is tanítványai akartok lenni?” Erre becsmérelték, s azt mondták neki: „Légy a tanítványa te! Mi Mózes tanítványai vagyunk. Azt tudjuk, hogy Mózessel beszélt az Isten, de hogy ez honnét való, azt nem tudjuk.” „Épp az a különös – felelte az ember –, hogy nem tudjátok, honnét való, mégis visszaadta a szemem világát. Tudjuk, hogy Isten nem hallgatja meg a bűnösöket, azt azonban, aki istenfélő és teljesíti akaratát, meghallgatja. Amióta fennáll a világ, sohasem lehetett hallani, hogy valaki visszaadta volna egy vakon születettnek a szeme világát. Ha nem Istentől való volna, nem tehetett volna semmit.” Erre rászóltak: „Te akarsz minket tanítani, aki mindenestül bűnben születtél?” Ezzel kidobták. Jézus meghallotta, hogy kidobták, s amikor találkozott vele, megkérdezte tőle: „Hiszel az Emberfiában?” „Ki az, Uram – kérdezte az ember –, hogy higgyek benne?” „De hisz látod – felelte –, ő beszél veled.” Erre felkiáltott: „Hiszek, Uram!” – s leborult előtte. Jézus pedig azt mondta: „Azért jöttem a világba, hogy ítéletet tartsak, hogy akik nem látnak, azok lássanak, és akik látnak, azok vakok legyenek.” Amikor a körülötte álló farizeusok közül ezt néhányan meghallották, megkérdezték: „Csak nem vagyunk mi is vakok?” „Ha vakok volnátok – felelte Jézus –, nem volna bűnötök. De azt állítjátok: Látunk. Ezért megmarad bűnötök.” (Jn 9,1-41).

Isten üzenetet akar a szívünkre helyezni – küldetéssel jöttünk ma ide, ha nem így lenne, nem lennénk itt. A vakon született ember kapsán a körülötte állók azt kérdezték Jézustól: Mester, ki követett el bűnt? De nem ez az igazi kérdés.

A célunk az kell legyen, hogy Isten dicsőségének megnyilvánulását lássuk minden nyomorúságunkban. Ne bújjunk jámbor szövegek mögé, hanem konkrétan keressük, hogy abban az adott helyzetben hol van Isten dicsősége? Nagy kérdés, hogy hogyan értelmezzük a keresztet, a szenvedést.

Sokszor elhangzik, hogy könnyű volt Jézusnak, hiszen Ő bűn nélkül való volt. De nézzük, a két lator példája milyen választ ad számunkra a szenvedésre? Az egyik azt várja: szüntesse meg a szenvedést, a sajátját és az övét is, a másik azt mondja: ne ítélj, hogy ne ítéltessél.

Kezdj el botorkálni a sötétben, mint a vak, és az életszenvedésed Isten-találkozásra vezet! A jobb lator lehet, soha nem találkozott volna Jézussal, ha nem feszítik keresztre. És ebben a találkozásban ki tudta mondani Jézusnak: köszönöm, hogy velem vagy!

Jézus a szenvedésben nem simogatni akar engem, hanem velem van! Közel enged a szenvedéshez, hogy megértsem, nem mellettem áll, hanem velem van. Az Isten az, aki velem szenved. Ezt az üzenetet kell átadni a betegeinknek.

Nem az ember gyógyít, és nem a gyógyszer, hanem az Isten tesz EGÉSZségessé.

A vak ember egy egészen új világlátást kapott. Nem tudjuk, mi történt, de az bizonyos, hogy Isten nélkül nem mehetett volna végbe. Nem csak meggyógyult, hanem egészségessé vált. Isten tette benne teljessé a jót, amit elkezdett benne. Legyen ez így velünk is – zárta gondolatait Szenes István atya.

Az elmélkedést ebédszünet követte, ahol lehetőségünk volt a találkozásokra, kötetlen beszélgetésekre.

A délutánt „Kereslek Uram!” mottóval Tomka Magdolna szerzetesnővér, a Segítő Nővérek Kongregációjának tagja vezette.

Bevezető gondolataiban Kalkuttai Szent Teréz gondolatait hívta segítségül: „Én egy kis ceruza vagyok ISTEN kezében, AKI a világnak szerelmes levelet ír. Ez minden. Ő gondolkodik. Ő ír. A ceruza nem képes arra, hogy ezt megtegye. A ceruza csak arra való, hogy használják.”

Majd mindenki választhatott magának egy fényforrást: mécsest, gyertyát, viharlámpát, úszógyertyát, és ezt követte egy elmélkedés, majd kiscsoportos beszélgetésben oszthattuk meg gondolatainkat a választásunkról, illetve a hallottakról.

Törekedjünk arra, hogy gyógyító fényt árasszunk a rászorulókra – de ehhez mi magunknak is keresnünk kell a fénynk a Forrását. Életünkben három fényforrás van, ami egyetlen Fényt sugároz: az OLTÁRISZENTSÉG, az ISTEN IGÉJE, és a JELENLÉT a nálamnál nyomorultabbak mellett.

A záró gondolatként Magdolna nővér Árpádházi Szent Erzsébet és férje, Lajos király történetét mondta el a jelenlévőknek: Egy legenda szerint Erzsébet egyszer férje ágyába fektetett egy leprás koldust. Hazatérő férje a szobába rontva a megfeszített Krisztust találta az ágyban, és ekkor értette meg felesége „esztelen” szeretetét.

A szeretetet új látást ad mindannyiunknak!

A nap végére megtörtént a „csoda”: a sivatagi rózsa kizöldült, a kiszáradt kóró életre kelt. Befejezésként lélekben megújulva, „kizöldülve” kértük a taizéi ének dallamával: „Te vagy a fény a szívemben Jézus, add, hogy ne szólhasson bennem a sötét!”

https://www.youtube.com/watch?v=u5i8WZBzF04

Köszönjük a szervezőknek, a segítőknek a tartalmas együttlétet!

Berényiné dr. Felszeghy Márta koordinátor

DNYEM Kórházlelkészi Szolgálat

Öröm-hír sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmgye

Tekintettel a koronavírus-járvány ismét fokozódó terjedésére, a ránk bízottakért viselt felelősség tudatában az alábbi rendelkezéseket léptetem hatályba templomainkban 2021. november 3-tól visszavonásig.

• A szenteltvíztartókat ürítsük ki.
• A bejáratnál tegyünk elérhetővé higiénés kéz-fertőtlenítő
• A szentmiséken, egyéb liturgikus tevékenység során és imaalkalmakon az orrot és szájat eltakaró maszk használata kötelező.
• A gyóntatást jól szellőztethető helyiségben végezzük.
• A békeköszöntés kézfogással nem megengedett.
• Az áldoztatás csak kézbe történhet.
• A celebráns és minden áldoztató az áldoztatás megkezdése előtt fertőtlenítse kezeit.
• A szentáldozáshoz járuló hívek csak közvetlenül áldozásuk előtt vegyék le a védőmaszkjukat.
• A perselyadományokat távozáskor helyezzék a hívek a kosarakba a kijáratnál.
• Fertőtlenítsük a kézzel gyakran érintett felületeket (kilincseket, ajtókat, korlátokat, padokat stb.).
• A vírusfertőzés, influenza, vagy egyéb megfázásos betegség tüneteivel senki ne jöjjön szentmisére, és ne vegyen részt templomi imaalkalmakon. Ebben az esetben rájuk, mint minden más beteg esetében, érvényes a felmentés a vasárnapi szentmisén való részvétel kötelezettsége alól.

Kérem a papság és a hívek részéről a fertőzés további terjedésének megelőzésére hozott rendelkezéseim lelkiismeretes betartását.

A Boldogságos Szűz Mária, Szent József és Szent László király, egyházmegyénk védőszentje közbenjárását kérve, imádkozzunk gyermeki bizalommal és teljes reménységgel a járvány megszűnéséért hazánkban és a világban!

Debrecen, 2021. november 2.

Főpásztori áldással:

Palánki Ferenc
debrecen-nyíregyházi
megyéspüspök

Mint ismeretes, a betegek védelme és a járvány megfékezése érdekében 2021. november 1-től az országos tiszti főorvos elrendelte a látogatási tilalmat Magyarország valamennyi fekvőbeteg-szakellátást nyújtó intézményében.

A látogatási tilalom nem érinti a különösen méltányolandó eseteket, például a végstádiumban lévő betegektől való búcsúzást. A látogatási tilalom alatt a kiskorú, valamint az értelmi fogyatékossággal élő beteg mellett ott lehet szülője, törvényes képviselője, valamint a szülő nő mellett is folyamatosan tartózkodhat egy nagykorú személy a vajúdás és a szülés alatt. Ezekben az esetekben a szolgáltató köteles megfelelő védőöltözetet biztosítani a látogatóknak.

A látogatási tilalom november 1-jétől visszavonásig érvényes.

A Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye Kórházlelkészi Szolgálatának munkatársai az egyházmegye területén található kórházakban továbbra is jelen vannak, látogatják a betegeket.

A főállású beteglátogatók, lelkigondozók és római katolikus papok az egyházmegye alkalmazottai.

Fő feladatuk a beteglátogatás, a lelkigondozói beszélgetés, mely során nem tanácsot, okos válaszokat adnak a betegnek, hanem odafigyelést, együttérzést, megértést és időt ajándékoznak a másik embernek.

Papjaink mindemellett a szentségek kiszolgáltatásában is a betegek segítségére sietnek.

Keressenek minket bizalommal!

DEBRECEN

DEBRECENI EGYETEM, KLINIKAI KÖZPONT NAGYERDEI CAMPUS

Geréné Sárga Monika, beteglátogató 06 / 30 / 174 5855

DEBRECENI EGYETEM, KENÉZY GYULA CAMPUS

Láng Tibor Pálné Erika, beteglátogató 06 / 30 / 153 6150

NYÍREGYHÁZA – SZSZBMK, JÓSA ANDRÁS KÓRHÁZ

Molnár Tünde, beteglátogató 06 / 30 / 256 9269

FEHÉRGYARMAT – SZSZBMK, FEHÉRGYARMATI KÓRHÁZ

Szabó Róbertné Tóth Anikó, beteglátogató, 06 / 70 / 261 7374

MÁTÉSZALKA – SZSZBMK, MÁTÉSZALKAI KÓRHÁZ

Farkas Istvánné Elza, beteglátogató 06/ 30 / 419 0527

VÁSÁROSNAMÉNY – SZSZBMK, VÁSÁROSNAMÉNYI KÓRHÁZ

Jónás Julianna, beteglátogató 06 / 20 / 284 1765 ( szerdai napokon )

KISVÁRDA - SZENT DAMJÁN GÖRÖGKATOLIKUS KÓRHÁZ

Jónás Julianna, beteglátogató 06 / 20 / 284 1765

BERETTYÓÚJFALU - GRÓF TISZA ISTVÁN KÓRHÁZ

Mészáros Krisztina, beteglátogató 06 / 30 / 784 7998

Berényiné dr. Felszeghy Márta, kórházlelkészi koordinátor 06 / 30 / 153 6760

Fotó: a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye Kórházlelkészi Szolgálatának Facebook oldala

Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

Lukács evangélista így számol be erről az eseményről (Lk. 2,22-38)

Amikor elteltek a mózesi törvényben megszabott tisztulás napjai, Jeruzsálembe vitték a Gyermek Jézust, hogy bemutassák az Úrnak.  Így parancsolja az Úr törvénye: „Minden elsőszülött fiúgyermek az Úrnak legyen szentelve.” (…) Volt Jeruzsálemben egy Simeon nevű, igaz és istenfélő ember. Várta Izrael vigaszát és a Szentlélek   lakott benne.  Kinyilatkoztatást kapott a Szentlélektől, hogy nem hal meg, amíg meg nem látja az Úr Fölkentjét.  A Lélek ösztönzésére a templomba ment. Mikor a gyermek Jézust bevitték szülei, hogy a törvény rendelése szerint tegyenek vele,  karjába vette és e szavakkal áldotta az Istent:  „Bocsásd el most szolgádat, Uram, szavaid szerint békességben,  hiszen már látták szemeim az üdvösséget,  amit minden nép számára rendeltél:  világosságul a pogányok megvilágítására és dicsőségére népednek, Izraelnek.” 

Atyja és anyja csodálkozva hallgatták, amit mondott.  Simeon áldotta őket és így szólt anyjához, Máriához: „Sokak romlására és föltámadására lesz ő Izraelben: jel, amelynek ellenszegülnek – s a te lelkedet is tőr járja át – hogy így megnyilvánuljon sok szív érzése.” 

Volt ott egy Anna nevű prófétaasszony is, Fánuel leánya, Áser törzséből. Már igen éltes korú volt. Szüzessége után hét évig élt férjével, majd özvegy lett. Már nyolcvannégy éves volt. Nem vált meg a templomtól: éjjel-nappal böjttel és imádsággal szolgált Istennek. Ő is odajött abban az órában, magasztalta Istent és beszélt róla mindazoknak, akik Jeruzsálem megváltására vártak.

Elmélkedés:

Amikor a Rózsafüzért imádkozzuk – ahogyan Szent II. János Pál pápa tanítja –, Mária iskolájában tanuljuk az Istennek szolgáló, Isten ajándékaiból táplálkozó életet. Novemberben a negyedik titkot imádkozzuk a Szent László Imaszövetség keretében, és kísérjük Jézust, aki – most még Mária karján – üdvözítő útjára indul. Mária és József a zsidó vallás előírását követik, amikor gyermeküket elviszik a templomba, de szívük egész szeretetével átélik annak értelmét. Hálát adnak a Gyermekért, és újra felajánlják, összekapcsolják életüket Jézus küldetésével.

Erről a kapcsolatról beszél az idős próféta, Simeon: „Bocsásd el most szolgádat, Uram, szavaid szerint békességben,  hiszen már látták szemeim az üdvösséget,” Ez a gyermek, akit Mária a világra szült, és most elhozott a templomba, Üdvözítő minden nép számára. Aki vele találkozik, üdvösségre talál. Ennek az öröme tölti be Mária lelkét, és ez az öröm szólal meg a templomban várakozók ajkán. Jézussal találkozni, Jézushoz tartozni öröm mindenki számára.

Simeon jövendölése azonban tovább mélyíti ezt a kapcsolatot: „Sokak romlására és föltámadására lesz ő Izraelben: jel, amelynek ellenszegülnek – s a te lelkedet is tőr járja át – hogy így megnyilvánuljon sok szív érzése.” Jézus jele és megvalósítója az emberek üdvösségének. Olyan jel Ő, aki állásfoglalásra késztet, ezért az ellentmondás jele. Ebből részesedik Mária is. A te lelkedet is tőr járja át. A megváltó Jézus élete, áldozata és dicsősége visszhangra talál Mária lékében, együtt érez vele. Mária élete Jézusra hangolt élet őrömben és szenvedésben egyaránt. Ebben mutat példát, és ebben igazi segítségünk.

Imádkozzál érettünk, Istennek Szent Anyja, hogy méltók lehessünk Krisztus ígéreteire. Ámen

­***

A Szent László Imaszövetséget  Palánki Ferenc, a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye megyéspüspöke alapította 2019 Advent I. vasárnapján azzal a különleges céllal, hogy a tagjai minden nap elimádkozzanak egy tized rózsafűzért, valamint elsőcsütörtökönként szentségimádáson vegyenek részt, melyet egyházmegyénk papjaiért és új papi hivatások születésért ajánlanak fel.

Az imaszövetséghez folyamatosan lehet csatlakozni. Jelenleg több mint ezer hívő ember imádkozik naponta a papi hivatásokért.

Bosák Nándor nyugalmazott püspök

Debecen-Nyíregyházi Egyházmegye