Heródes Antipász király is értesült Jézus tetteiről, mert híre messze földön elterjedt. Azt gondolta, hogy Jézusnak azért van csodatevő ereje, mert Keresztelő János támadt fel benne a halálból. Voltak azonban, akik azt állították Jézusról, hogy ő Illés....
Basár Favádla (Bashar Fawadleh), a Ramallahtól harminc kilométerre fekvő Taibe – Ciszjordánia egyetlen teljesen keresztény települése – plébánosa az izraeli telepesek által elkövetett erőszak újabb hullámáról adott hírt: földek elkobzásáról, megfélemlítésről, fizikai bántalmazásról, valamint járművek és ingatlanok felgyújtásáról.
A rákellenes világnap – február 4. – alkalmából Dégi László Csaba pszichoonkológussal, az Európai Rákszervezet (ECO) leköszönő és az Európai Rákközösség Alapítvány újdonsült elnökével jelent meg interjú a Vasárnap című erdélyi katolikus hetilapban. Az alábbiakban részleteket olvashatnak a beszélgetésből.
Életének 93. évében, február 5-án éjjel elhunyt Vásáry Tamás, a nemzet művésze, Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zongoraművész, karmester, a Szent István Rend birtokosa, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) rendes tagja – közölte az MMA az MTI-vel.
A február eleji orosz bombázás súlyosan érintette Harkivot és annak energetikai infrastruktúráját, emberek ezrei maradtak sötétségben és hidegben. Wojciech Stasiewicz római katolikus pap, a Caritas-Spes igazgatója február 3-án a vatikáni médiának elmondta: sorban állnak a kapuik előtt az éhes és orvosi segítségre szoruló emberek, a püspökség székhelyén szállást is adnak a rászorulóknak.
A Szatmári Római Katolikus Püspökség megrendülve, de Isten akaratában megnyugodva tudatja, hogy Schönberger Ferenc tiszteletbeli kanonok, nyugalmazott plébános 2026. február 6-án, életének 88., papságának 62. évében, betegség után, a végső szentségekkel megerősítve, Istenben megnyugodva elhunyt.