Miután Jézus meggyógyított egy bénát, kiment a Tibériás-tó partjára. Nagy sokaság tódult hozzá, ő pedig tanította őket. Amint Jézus elhaladt a vám mellett, észrevette, hogy ott ül Lévi, aki Alfeus fia volt. Odaszólt neki: „Kövess engem!” Lévi (akit Máténak...
Vándorok csodálatos találkozásáról mond mesét a vers. A költő szerint az ilyen sorsszerű találkozások segítik céljához a világot. Minden igazi találkozás csoda. Akkor a némák megszólalnak, és a süketek megértik a szavukat. Mindannyian vándorok vagyunk. Szerb Antal Száz vers című antológiájából választottunk verset ezúttal.
Az alábbiakban Varga Gyöngyi lelkész, biblikus teológus a Vigilia folyóirat A mértékletesség erénye című, a decemberi számban tárgyalt körkérdésére adott válaszából közlünk részletet, a Vigilia Szerkesztőség Facebook-oldala nyomán.
A január 16-án, pénteken este 19.30-kor kezdődő szertartáson Mauro Gambetti OFMConv bíboros, a bazilika főpapja prezideált. A szertartáson részt vett Diego Giovanni Ravelli érsek, a Pápai Liturgikus Szertartások Hivatalának vezetője; a rítust Massimiliano Matteo Boiardi pápai szertartó vezette.
A budafoki szobrászművész házaspár, Vilt Tibor és Schaár Erzsébet neve mára talán kissé feledésbe merült. Az 1960-as, '70-es években azonban szinte mindenki ismerte őket a környéken. A művészkörök és a műértő közönség is elismerte, nagyra értékelte őket és alkotásaikat. Tárlataikkal idehaza és külföldön is sikert arattak.
Kihűlt, de életjeleket mutató középkorú férfi életét sikerült megmenteni a Magyar Máltai Szeretetszolgálat utcai gondozószolgálatának közreműködésével az egyik ismert budai bevásárlóközpont előtt, ahol egy járdán fekvő embert jelentett be a diszpécserszolgálat számán egy pár. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat január 17-én írt közleménye olvasható.