2015

Az „Új tartalomfejlesztések a KPSZTI-ben, Esztergom-Budapesti és a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegyéknél"
A Magyar Honvédség 5. Bocskai István Lövészdandár, Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye a 39. császári és királyi gyalogezred emléktáblájának avatását ünnepelték 2015. július 1-én, a debreceni Szent Anna-székesegyház udvarán. Az eredeti emléktáblát, amely a 39. gyalogezred elesett katonái helytállására, hűségére, vitézségére emlékeztet, 1880. augusztus 9-én állították…
2015. július 02., csütörtök 14:58

Szent László-búcsú a város forgalmas terén

A debreceni Szent László Római Katolikus Domonkos Plébánia a templombúcsú alkalmából kilépett a templom és a templomkert falai közül, és a közeli forgalmas, ligetes Bem téren ünnepelt. A katolikusok 300 éve térhettek vissza a városba, s e jubileumi év rendezvényeként nyílt lehetőség arra, hogy azon a köztéren ünnepeljenek a Szent…
Papszentelés és Szent László ünnepén Nyíregyházán A Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegyében 2015. június 27-én, az egyházmegye védőszentjének ünnepén Bosák Nándor debrecen-nyíregyházi püspök áldozópappá szentelte Mészáros Zsolt diakónust és diakónussá szentelte Markovics Balázs akolitust Nyíregyházán a Magyarok Nagyasszonya-társszékesegyházban, amelyen az egyházmegye papjai, hívő közössége, valamint a szentelendők tanárai is részt vettek. Bosák Nándor…
2015. június 24., szerda 11:15

Egyházmegyei Karitász Nap Mátészalkán

Egyházmegyei Karitász Napot tartottak 2015. június 13-án, szombaton, Mátészalkán a Széchenyi István Katolikus és Német Nemzetiségi Általános Iskolában. Az egyházmegyében működő 50 csoportból 18 fogadta el a meghívást. A jó hangulatú, családias találkozón elsőként Mészáros László karitászigazgató megköszönte az egyházmegyei karitász szervezetén belül szolgáló önkéntesek munkáját, valamint beszámolt a karitász…
2015. június 24., szerda 11:10

Linzenbold József ezüstmiséje Napkoron

Linzenbold József kisvárdai esperes, plébános pappá szentelésének 25. éves évfordulóját megünneplő ezüstmiséjét 2015.június 21-én, vasárnap tartotta szülőfalujában, Napkoron. Linzenbold Józsefet, a tehetséges napkori fiatalembert 1990-ben szentelték pappá. Szüleinek vallásos nevelése és Kertész Imre híresen példamutató papsága és pedagógiája segítette őt abban, hogy Isten meghívását elfogadja és így a papi hivatást…
A "300 - Katolikus Újjászületés Debrecen" című 2015-ös debreceni katolikus emlékév hangversenysorozatának következő előadásán
Bosák Nándor debrecen-nyíregyházi püspök Szent Atanáz díjat kapott a Hajdúdorogi Metropóliától 2015. június 21-én, vasárnap a nyíregyházi Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskolán, az intézmény diplomaosztó ünnepsége keretében. A díjat Kocsis Fülöp hajdúdorogi érsek adta át. A Szent Atanáz-díjat A Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola alapításának 50. évfordulóján, 2000. augusztus 1-én…
2015. június 12-én, pénteken rakták le iskolánk és a Kisvárdai Kézilabda Club együttműködésében épülő új tornacsarnok alapkövét. Az ünnepségen részt vett Dr. Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter és Dr. Kocsis Máté, a Magyar Kézilabda Szövetség elnöke is. A költségek jelentősebb részét a Bige Holding cégcsoport által felajánlott társasági nyereségadós (TAO)…
A Magyarországon 2013 óta minden ősszel megrendezett, több ezer látogatót vonzó Katolikus Társadalmi Napokat idén Debrecenben tartják. A rendezvény kiemelt témaköre ezúttal a katolikus oktatás és nevelés lesz. Szeptember 12-én a Kossuth térre látogatókat a témához kapcsolódó izgalmas kerekasztal-beszélgetések és előadások, változatos koncertek, szakmai és családi programok várják majd az…
2015. június 16., kedd 14:38

Múzeumok Éjszakája Debrecenben

MODEM ÉS BALTAZÁR DEZSŐ TÉR 16.30 Kirakat Art Tárlatvezetése a Modemben berendezett Kirakat Tárlat előtt, utána indulás a város vmely kirakatában elhelyezett művekhez (Baltazár Dezső tér) 17.00 a Debreceni Helyőrségi Zenekar hívógatója (Baltazár tér) 18.00 DJ (Modem belső kert) Graffiti készül a helyszínen a Múzeumok Éjszakája logóját (Baltazár tér) Kulisszatitkok Újratervezés…
Látványos, színes, meglepő programokkal várja minden vendégét a Múzeumok éjszakájának debreceni programsorozata. A minden korosztálynak élményt kínáló események 2015. június 20-án, szombaton délután négytől hajnalig tartanak majd a Déri Múzeumban, a MODEM-ben, a Medgyessy Ferenc Emlékmúzeumban és a Debreceni Irodalom Házában. A "Várad Kincsei Debrecenben" című kiállításon Bosák Nándor debrecen-nyíregyházi…
2015. június 15., hétfő 15:28

Aranymise Jézus Szíve ünnepén Napkoron

A napkori római katolikus templom harangjai kettős ünnepre hívtak bennünket június 14-én, vasárnap. Ezen a napon Jézus Szentséges Szívének vasárnapját ünnepeltük, valamint Eberhardt Ferenc 88 éves címzetes esperes 50 éves papi szolgálatát, „aranymiséjét".Eberhardt Ferenc atya napkori születésű, 33 évesen magyar, ének-zene szakos pedagógusként lépett a papi hivatásra és 1965-ben szentelték…
2015. június 15., hétfő 11:46

Ünnepi hét a Jézus Szíve templomban

A debreceni Jézus Szíve egyházközség június 6-14-ig ünnepi programsorozattal kapcsolódott a debreceni katolikus emlékévhez. Szegedi Kálmán atya a templom plébánosa 6-án kiállításra várta az érdeklődőket, ahol a templom liturgikus tárgyait mutatták be. Ezután a Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskola Ütő Együttesének hangversenyével nyitották meg a Jézus Szíve Hetet.Az ünnepi alkalmakra az…
„A katolikus egyház története, újjászületése a 18. századi Debrecenben"címmel konferenciát rendezett a Debreceni Egyetem a debreceni katolikus emlékév tiszteletére 2015. június 12-én az egyetem épületében. Mint arról már korábbi híreinkben is szóltunk, Bosák Nándor debrecen-nyíregyházi püspök a 2015-ös évet emlékévvé nyilvánította, mert éppen 300 éve annak, hogy a katolikusok visszatelepedhettek…
2015. június 12., péntek 15:04

A Déri Múzeum júniusi programjai

KIÁLLÍTÁSOK Munkácsy Mihály: Krisztus- trilógia (Munkácsy Mihály: Krisztus Pilátus előtt, Ecce Homo és Golgota című festményei) Helyszín: Déri Múzeum, Munkácsy Terem Álmodó magyarok – Történetek Debrecen irodalmából A Déri Múzeum állandó irodalmi kiállítása HELYSZÍN: DEBRECENI IRODALOM HÁZA  ( MEDGYESSY FERENC EMLÉKMÚZEUM, DEBRECEN, PÉTERFIA U. 28.) Várad kincsei Debrecenben A Nagyváradi…
Bosák Nándor debrecen-nyíregyházi püspök fogadta hivatalában gróf Csáky Ilonát, férjét gróf Wenckheim Lászlót, és Csáky Ilona rokonait Leskowitz Pétert és feleségét Krisztinát 2015. junius 11-én. Gróf Csáky Ilona gróf Csáky Imre (1672-1732) nagyváradi püspök, bíboros rokona jelenleg Argentínában La Pampában él a családjával. „Argentínában éljük a hétköznapi életünket. Itthon érezzük…
2015. június 09., kedd 09:33

„RENDBEN VAGYOK.”

A szerzetesi életet bemutató kampányt indított a Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciáinak Irodája Budapest, 2015. június 1. - Kik a szerzetesek? Barátok. Nővérek. Testvérek, társak. Köztünk élnek, de sokszor mégis „láthatatlanok", bár közel 1600-an vannak Magyarországon. Szerepük a 21.század társadalmában épp oly fontos, mint akár több száz évvel ezelőtt. Az ő életüket,…
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia tagjai Erdő Péter bíboros vezetésével június 2-án szentmisében felajánlották drága hazánkat Jézus Szentséges Szívének a Szent István-bazilikában a Püspöki Kar által 100 évvel ezelőtt végzett felajánlás évfordulóján. A felajánló imádságot alig eltérő formában már Vaszary Kolos prímás elmondta a millennium évében, 1915-ben pedig Csernoch János…
2015. június 08., hétfő 13:35

Hangverseny Úr napján

Páratlan zenei élményt nyújtott a Canto Armonico énekegyüttes koncertje 2015. június 7-én, amelyet a Szent Anna-székesegyházban rendeztek a debreceni katolikus emlékév alkalmából.Elhangzott: Gioacchino Rossini Petite Messe Solennelle - 1864 (Kis ünnepi mise), vezényelt Deményi Sarolta.Közreműködtek: Muzsi Andrea – szoprán, Repka Sára – alt, Biri Gergely – tenor, Jasznik Ákos –…
2015. június 04., csütörtök 15:27

Kántorképző tanfolyam indul 2015 szeptemberétől

A Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye szervezésében kántorképző tanfolyam indul 2015. szeptember 5-től. A négy éves időtartamú képzés minden hónap első és harmadik szombatján 8.00-14.00-ig tart majd a debreceni Szent Anna-székesegyház 7 sz. hittantermében. A következő kurzus 4 év múlva, tehát 2019-ben indul ismét. Jelentkezési feltételek:- A jelentkezőknek előképzés nem szükséges. Meghallgatás a…
2015. június 04., csütörtök 15:01

Meglátogatták egymást az egyházközségek

Pünkösdvasárnap május 24-én érkeztek meg a csíksomlyói búcsúról Pankotai József demecseri plébános vezetésével a böszörményi és a demecseri zarándokok. Este egy üdítő koncert várta őket a balmazújvárosi római katolikus templomban, majd agapén, kötetlen beszélgetésen erősítették közösségüket. Másnap, pünkösdhétfőn közös kiránduláson, majd szentmisén vettek részt Hortobágyon. A szentmisét Szentes József nyugalmazott…
2015. május 29-én megújult állapotban helyére emelték a nagykállói római katolikus templom toronysisakját.
2015. június 03., szerda 15:43

Zarándoklat Napkorért

Május 31-én ismét zarándoklatra indult Napkor község apraja és nagyja Máriapócsra. A zarándoklathoz csatlakoztak a filiából, Apagyról és még más egyházközségekből is. 300 ember és köztük nagyon sok gyermek koptatta a Mária-út16 kilométeres szakaszát, hogy a községért, a családokért, Szűz Mária előtt imádkozhassanak. Fohászukban megemlékeztek a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegyéről is, hiszen…
Az egyházművészet különféle szakágait reprezentáló kiállítás anyagát a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye adta kölcsön a debreceni katolikus újjászületés 300. évfordulója alkalmából. Több mint hatvan műtárgy először kerül magyarországi közönség elé. A festészet, szobrászat, az ötvös- és textilművészet értékeinek reprezentálására a hatalmas kollekció legértékesebb és legkülönlegesebb tárgyai érkeztek Debrecenbe.A látogatók megcsodálhatják…
"Várad Kincsei Debrecenben" című kiállítás nyílt 2015. május 29-én a debreceni Déri Múzeum Zoltai termében. Az egyházművészet különféle szakágait reprezentáló kiállítás anyagát a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye adta kölcsön a debreceni katolikus újjászületés 300. évfordulója alkalmából. Több mint hatvan műtárgy először kerül magyarországi közönség elé. A festészet, szobrászat, az ötvös-…
„Hipp-Hopp, jön Vuk!" című kiállításra várják a gyermekeket Debrecenben a Kölcsey Központ Bényi Árpád termében, ahol a rajzfilmkedvelők Dargay Attila alkotásait láthatják.A Főnix Rendezvényszervező Kft által megrendezett kiállítást Henrik Irén, Dargay Attila özvegye, filmjeinek operatőre nyitja meg 2015. május 29-én délelőtt 11 órakor. Köszöntőt mond Danku Attila, a Debreceni Önkormányzat…
Ebben az évben Beregdaróc adott otthont annak a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei ünnepségnek, amelyen a hagyomány szerint Szent Lászlóra és az 1092. május 20-án Szabolcs községben megtartott zsinatra emlékeznek.Ezen ünnepélyes alkalmon, a megye napján Seszták Oszkár, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés elnöke kitüntetéseket adott át azoknak az egyházi és közéleti személyiségeknek, akik sokat…
"Várad Kincsei Debrecenben" című kiállítás nyílik 2015. május 29-én, pénteken 11 órakor a debreceni Déri Múzeum Zoltai termében. (Debrecen, Déri tér 1.) Az egyházművészet különféle szakágait reprezentáló kiállítás anyagát a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye adta kölcsön a debreceni katolikus újjászületés 300. évfordulója alkalmából. Több mint hatvan rendkívül értékes műtárgy először…
2015. május 24., vasárnap 02:00

A Názáreti Jézus és Szentlelke

A Szentlélek megvallása hitvallás Isten szentháromságos működése mellet a történelemben. A szentháromságos egy Istenbe vetett hit semmi esetre sem megérzés vagy vallásbölcseleti spekuláció eredménye, hanem Isten történelmi megtapasztalásának komolyságából ered, azaz hittény. A Lélek megtapasztalása és ennek a tapasztalatnak az írásba foglalása a Biblia újszövetségi irataiban nem csak egy isteni…
2015. május 21., csütörtök 18:21

Szerzetesek Debrecen szolgálatában

Piaristák, iskolanővérek, ferencesek és domonkosok a cívis városban1715-2015 Szerzetesek Debrecen szolgálatában címmel kiállítást rendezett a Boldogasszony Iskolanővérek Debreceni Közössége 2015. május 20-án, a Svetits Kollégium aulájában. A kiállítás vázlatos áttekintést nyújt a Debrecenben letelepedett és a rendszerváltás után visszatért négy szerzetesrend: a Piarista-, a Boldogasszony Iskolanővérek-, a Ferences és a…
A nyírbátori Éltes Mátyás Általános Iskola autista tanulóit áldotta meg Babály András atya, május 7-én a Nyírbátori Minorita-templomban. Kovácsné Csabai Márta és Kovács Róbert az iskola gyógypedagógusai – és tanulóik kérték, hogy áldja meg őket nagy utazásuk előtt. Úgy döntöttek, hogy az alapos felkészülés után, bízva Istenben és munkájukban, elutaznak…
Május 21-én, csütörtökön 7:58-kor, Bp. Nyugati pályaudvar 10. vágányáról Beer Miklós váci megyéspüspök áldásával indul a 15 kocsiból álló szerelvény, melyen mintegy 800 zarándok utazik majd. A határátlépés után, 15:45 órára érkezik a zarándokvonat Kolozsvárra, ahol Mile Lajos főkonzul köszönti a résztvevőket, majd Ft. Kovács Sándor főesperes imája után indulnak…
Május 16-án, szombaton került megrendezésre a Debrecen - Nyíregyházi Egyházmegye Egyházmegyei Gyereknapja Nagykálló - Harangodon. A rendezvény ebben az esztendőben ünnepelte 10. éves évfordulóját. Mint minden évben, úgy az idén is színes, változatos és tartalmas programokkal készültünk a Harangodra látogató gyerekek és kísérőik számára. A jó adottságokkal rendelkező, szép természeti…
A Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye konzorciumban az Esztergom-Budapesti Egyházmegyével és a KPSZTI-vel TÁMOP-3.1.17-15-2015-0010-es számú pályázatot nyertek. A nyertes fenntartói pályázat nyitó megbeszélését 2015. május 19-én tartották a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye Püspöki Hivatalában, amelyen Molnár Katalin az Egyházmegyei Katolikus Iskolák Felügyeletének főigazgatója, projektmenedzser tájékoztatta A Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye 6 iskolájának vezetőit, képviselőit a projekt feladatairól.A…
2015. május 20-án, 12 órától a debreceni Déri Múzeum újra megnyitja a Munkácsy Termét a Trilógia látogatói előtt. Ezen a napon 12 órától 18 óráig a látogatók emléklapot kaphatnak a Krisztus Pilátus előtt című Munkácsy festmény "hazaérkezése" alkalmából. Az Alföldi Nyomda korabeli kézi nyomóprésén, a helyszínen készített dokumentum arra emlékezteti majd…
2015. május 19., kedd 09:58

MISERICORDIAS DOMINI

A "300 - Katolikus Újjászületés Debrecen" című 2015-ös debreceni katolikus emlékév hangversenysorozatának következő előadását 2015. május 17-én, vasárnap tartották a Szent Anna-székesegyházban. A hangverseny vendége volt: Kővári Péter orgonaművész és a Debreceni Canto Armonico Énekegyüttes. Kővári Péter orgonaművész 2001 óta a Bécsi Zeneművészeti Egyetem hallgatója. 2005-től tagja a világhírű, Grammy-díjjal…
Bosák Nándor debrecen-nyíregyházi püspök atya 2015 .05. 09-én ünnepi szentmise keretében áldotta meg a felújított Szent István templomot Hajdúböszörményben.Hajdúböszörmény A "böszörmény"-nek a középkorban kereskedelemmel, pénzváltással foglalkozó izmaelitákat, mohamedánokat, szaracénokat nevezték. A település először Nagyböszörmény elnevezéssel 1248-ban fordul elő. Szent Miklós temploma 1332 körül épült.Hajdúböszörmény határa 10-12 elnéptelenedett középkori templomos helyet…
2015. május 18., hétfő 09:29

Lovagkori családi nap Debrecenben

A "300 - Katolikus Újjászületés Debrecen" című katolikus emlékév programsorozatának része volt az a Családi Nap, amelyet a debreceni Svetits intézet rendezett 2015. május 16-án az iskola udvarán. A hangulatos, mintegy 800 fős programon a város katolikus plébániáinak családjai is részt vettek. A lovagkori téma különleges hangulatot adott a napnak.…
Egyházmegyei főzőversenyt rendezett a debreceni Szent Erzsébet Otthon közössége 2015. május 14-én Debrecenben a Kerekes-telepi Strandfürdő területén. A főzőverseny - amelyre az egyházmegye katolikus és szociális intézményei érkeztek -, a 2015-ös Debreceni katolikus Emlékév programsorozatának a része volt. A fakanálforgatásra 7 intézmény nevezett be: a Mátészalkai Széchenyi István Katolikus és…
A VIII. Ökumenikus Senior Labdarugó Focitornát rendezték meg 2015. május 9-én a Debreceni Egyetem Mezőgazdaság- Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Karának sportpályáján. A sporteseményen 9 csapat vett részt. A csoport: Nagyerdei Református GyülekezetCsapókerti Református EgyházközségDebreceni Görög Katolikus Egyház B csoport: Debreceni Szabadkeresztény GyülekezetDebreceni Baptista GyülekezetSzent László Domonkos Plébánia C csoport: Tégláskerti Református…
2015. május 14., csütörtök 09:24

A zarándokvonat Debrecenben is megáll

2015. május 24-én, pünkösdvasárnap 19:59 órakor érkezik - közel 800 utasával - Debrecenbe a Nagyállomásra a csíksomlyói búcsúból hazatartó Boldogasszony Zarándokvonat, amely Budapestig közlekedik. Kérjük a debreceni lakosokat, hogy aki teheti, üdvözölje a hazafelé tartó zarándokokat. A vonat kb. 20 percig áll a debreceni állomáson. Maga a vonat is egy különleges…
2015. május 14., csütörtök 09:18

Mindszenty Nyíregyházán

A Nyíregyházi Magyarok Nagyasszonya Társszékesegyház is csatlakozott az országos megemlékezéshez Mindszenty József (1892-1975) bíboros, esztergomi érsek, Magyarország utolsó hercegprímásának pappá szentelésének 100., esztergomi érsekké történt kinevezésének 70. és halálának 40. évfordulóján. Dr. Seregély István nyugalmazott egri érsek ünnepi szentmisét mutatott be a mártír főpap égi születésnapján 2015. május 6-án, koncelebráltak…
Adjuk hírül, hogy a család az önzetlen szeretetben való találkozás kiemelkedő helyszíne! A család a központi témája az Egyház elmélyült reflexiójának és annak a szinódusi folyamatnak, amelynek során a nemrég lezajlott rendkívüli és a következő októberre egybehívott rendes ülésen kerül napirendre. Ebben az összefüggésben célszerűnek tartottam, hogy a következő Tömegtájékoztatási…
A nagykállói római katolikus egyházközség tagjai 2015.május 2.-án gyalogos zarándoklatot szervezetek Máriapócsra a Könnyező Szűzanyát köszönteni.Az ünnepi szentmisét Ruszki Gábor nagykállói római katolikus plébános mutatta be. Drotár Zsoltnéegyházközségi tag
Dr. Jakubinyi György, a Gyulafehérvári Főegyházmegye érseke, a romániai örmény katolikus ordinariátus apostoli kormányzója 1946. február 13-án született Máramarosszigeten. Elemi, általános és középiskolai tanulmányait szülővárosa magyar iskolájában végezte 1952–1963 között, ugyanott érettségizett, majd 1963–1969 között Gyulafehérváron a Megtestesült Bölcsességről elnevezett Hittudományi Főiskolán teológiai tanulmányokat folytatott. Isten szolgája, Márton Áron püspök…
2015. május 04., hétfő 09:25

Felvétel a Papnevelő Intézetbe (Konkurzus)

Azok a fiatalok, akik papi hivatást éreznek, és a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegyében szeretnének felkészülni a hivatásukra, az egyházmegye Püspöki Hivatalába (4024 Debrecen, Varga u. 4.) küldjék be a jelentkezésüket 2015. május 31-ig.A felvételi kérelemhez a következő iratokat csatolják: keresztlevél, bérmálás igazolása, a szülők házasságlevele, érettségi bizonyítvány (ha már megvan), plébános vagy…
2015. május 04., hétfő 08:55

Gyűjtés Nepál megsegítéséért

A 1356-os adományvonal hívásával 500 forinttal támogatják a Karitász Nepálban végzett munkáját Gyűjtést hirdet a karitász a földrengés sújtotta Nepál megsegítésére.Az utóbbi több mint 80 év legnagyobb, 7,9-es erősségű földrengése rázta meg Nepált. A halottak és sebesültek száma már több ezer és napról napra nő. Százezrek kényszerültek sátortáborokba és komoly…
2015. április 23-án immár negyedik alkalommal rendezte meg a Szent Imre Katolikus Gimnázium, Általános Iskola, Kollégium, Óvoda és Alapfokú Művészeti Iskola „Bodzavirág” versmondó versenyét. A versenyt négy évvel ezelőtt álmodta meg Tóthné Kolocsán Ildikó tanítónő, aki akkor még iskolai, később városi, idén pedig már megyei szinten szervezte a megmérettetést a…
A kétéves hittanár-nevelő tanár mesterszak nem csak a pedagógusok számára jelent továbbképzési lehetőséget, hanem a papok számára is. A teológiát végzett papok ebben a képzési formában pedagógus diplomát szerezhetnek két év alatt, hiszen nekik nincs szükségük 50 kredites alapozó képzésre, és a mesterszak teológiai tantárgyai alól is felmentést kaphatnak. Ez…