2015

A Nyíregyházi Magyarok Nagyasszonya-társszékesegyház vakok és gyengén látók számára is „láthatóvá tapinthatóvá" vált Lengyel Tibor szobrászművész jóvoltából, akinek bronz makettjét ünnepélyes keretek között 2015. április 15-én, szerdán avatták fel a templom bejárata előtt. Az eseményen a résztvevők egy képes összeállítást is láthattak a templom történetéről. Az alkotás segítségével a vakok…
2015. április 23., csütörtök 10:54

Jézus Szíve Családok Találkozója Mándokon

"Szelíd és alázatos szívű Jézus.Alakítsd szívünket a te Szíved szerint!" Jézus Szíve Családok találkozóját tartották 2015. április 12-én, Isteni Irgalmasság vasárnapján a mándoki római katolikus templomban.A találkozón Varga János nyugalmazott plébános tartott előadást Jézus Szent Szíve tiszteletéről, majd Juhász Imre, Újfehértó plébánosa mutatott be szentmisét, amelynek végén Szentségimádást is tartottak. A…
2015. április 23., csütörtök 10:45

A vallás szerepe az idős korban

A debreceni Szent Erzsébet Otthon "A vallás szerepe az idős korban" címmel rendezett konferenciát 2015. április 14-én a Debrecen- Nyíregyházi Egyházmegye intézményében. A konferencián részt vettek az egyházmegye területén szociális intézményeinek, szociális területen működő egyesületeinek vezetői, képviselői. Fekete Ferenc Péter, a Szent Erzsébet Otthon intézményvezetője megnyitó gondolataiban elmondta, a konferenciát…
Lezárult a debreceni Szent József Gimnázium által meghirdetett „Szent Józsefről Szent Józsefnek" című rajzverseny, amelyben az egyházi iskolák mellett az önkormányzati intézmények 1-6 osztályos diákjai is lehetőséget kaptak a megmérettetésre. A Szent József életét megjelenítő rajzversenyre három korcsoportban lehetett pályázni. A felhívásra több mint száz alkotás érkezett, azokból kiállítást rendeztek…
2015. április 21., kedd 11:17

"MISERICORDIAS DOMINI"

A "300 - Katolikus Újjászületés Debrecen" című 2015-ös debreceni katolikus emlékév hangversenysorozatának következő előadását 2015. április 19-én, vasárnap 19 órától tartották a debreceni Szent Anna-székesegyházban. Az est vendége volt: Ruppert István orgonaművész és a Debreceni Kölcsey Kórus. Vezényeltek: Tamási László Liszt-díjas karnagy, Veres Anett egyetemi hallgató és Duffek Ildikó Dsc. SajtóirodaDebrecen-Nyíregyházi Egyházmegye…
2015. április 21., kedd 11:10

Oratórium és gitáros szentmise

A 300- Katolikus Újjászületés Debrecen című 2015-ös emlékév programsorozatában Húsvéti mise és az Igazi világosság c. oratóriumot adta elő a Szent Anna egyházközséghez tartozó Dalárda együttes 2015.04.12-én, vasárnap a 11.30 órai szentmisén a Szent Anna –székesegyházban. A Dalárda közösség a 30 évvel ezelőtti egyetemistából, főiskolásokból álló debreceni Szent Anna templom…
Örmény tufakőből készült, a 100 évvel ezelőtti örmény népirtás, az örmény genocídium borzalmaira emlékeztető kőkeresztet állítottak fel a debreceni Szent István plébánia kertjében. Az emlékművet dr. Krakomperger Zoltán, a Szent István templom plébánosa áldotta meg 2015. április 19-én. Az áldás szövege örményül is elhangzott. A kőkereszt megáldásának ünnepsége szentmisével kezdődött.…
2015. április 20., hétfő 11:22

Szerzetesi nap az egyeki iskolában

A Megszentelt Élet Évében az egyeki Móra Ferenc Római Katolikus Általános Iskola és Óvoda karöltve az Egyeki Római Katolikus Plébániával, Szerzetesi Napot tartottak 2015. április 17-én, amelyre nyolc szerzetesi közösséget hívtak meg, hogy tegyenek tanúságot hivatásukról. Erre napra a Jezsuiták, Jézus Szíve Társasága, Segítő Nővérek, Sacre Coeur Nővérek, valamit a…
2015. április 17., péntek 13:46

Belváros séta az emlékév során Debrecenben

A Szent József Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium Szakképző Intézményének idegenvezető növendékei vezetésével, 6 alkalommal csodálhatták meg a város katolikus emlékhelyeit, nevezetésséggeit. Április 10-én a Duna Televízió stábja is elkísérte a növendékeket a városnéző sétára. Ízelítőül néhány adata városról:750 évvel ezelőtt Debrecin vagy Dübricin néven már létezett egy kicsi falu. ,,Jelentését, eredetét…
„ Mindenkinek a mindene lettem" (1Kor 9,22) A napokban zajlott, a nyíregyházi Szent Imre Katolikus Gimnázium és Kollégium területén, a Fokoláré Mozgalom régiós Mariapoli rendezvénye, a címben szereplő áprilisi életige szemlélődésének és a húsvéti feltámadás fényének örömében. A Chiara Lubich által létre hozott mozgalom világméretű, hiszen 182 országban van jelen…
2015. április 14., kedd 00:00

Ifjúsági Találkozó Nyírbátorban

Április 11-én, rendezték meg a Debrecen -Nyíregyházi Egyházmegye Ifjúsági Találkozóját Nyírbátorban. Az egyházmegye hagyományos tavaszi fiatalokat megszólító összejövetele több mint 30 év után Debrecenből került át a Szabolcs megyei Nyírbátorba. A 120 résztvevőt Babály András plébános fogadta a híres és művészeti értékekkel teli minorita templomban, ahonnan a fiatalok a megnyitó…
2015. április 13., hétfő 12:07

200 év, 200 vers

A költészet napját ünnepelték a geszterédi katolikus templomban A Szabolcs-Szatmár- Bereg megyei Geszteréd Szent Anna római katolikus templomában 2015. április 11-én, a költészet napján 12-20 óráig, gyermekek, felnőttek mintegy 200 verset olvastak fel, megemlékezve József Attila születésének 110. évfordulójára. Ez a nap 1964 óta a költészet napja hazánkban. A geszterédi…
2015. április 13., hétfő 12:04

Ars Sacra Debreceniensis kiállítás Debrecenben

Ars Sacra Debreceniensis címmel a katolikusok Debrecenbe való visszatérésének 300. évfordulója tiszteletére kiállítás nyílt április 10-én, Debrecenben a Belvárosi Galériában. A Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzatával, a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete Hajdú-Bihar megyei csoportjával és a Debreceni Művelődési Központtal együttműködve a debreceni kötődésű képző-, ipar-, és fotóművészeket hívták…
A bullában a pápa kifejti a jubileumi év meghirdetésének indokait, és megjelöli azokat a főbb irányvonalakat, amelyeket követnünk kell, hogy a lehető legjobban megélhessük a szentévet. A Vatikáni Rádió híre. Március 13-án, megválasztásának második évfordulóján Ferenc pápa a Szent Péter-bazilikában tartott pénteki nagyböjti bűnbánati szertartáson mondott homíliájában meghirdette az irgalmasság…
Debrecen-józsai városrészén (Debrecen Józsa-park, Gát u.) épülő Szent György római katolikus templom épületének szerkezete elérte a legmagasabb pontját, ezért ebből az alkalomból bokrétaünnepet rendeztek a helyszínen 2015. április 10-én, pénteken 12 órakor. A bokrétaünnep az építők és az építtetők közös ünnepe. A hagyományoknak megfelelően az épület legmagasabb pontjára, jelen esetben…
2015. április 05., vasárnap 11:00

Elhiszed-e Jézus Krisztus feltámadását?

Nagyszombat Jézus haláláról, sírban nyugvásáról és dicsőséges feltámadásáról szól. Egyszer csak eljött az idő, amikor már nem kívánt mást az Atya Jézustól, csak azt, hogy adja át életét neki, ha másként nem megy, hát a halálon keresztül is. Jézus jól tudta, hogy keresztre feszített állapota is gyümölcstermő, halála sem kudarc,…
2015. április 05., vasárnap 00:00

Feltámadt Krisztus!

A húsvét a kereszténység legnagyobb ünnepe, amikor az Egyház amiatt örvendezik, hogy Jézus a halálból való feltámadásával minden embert megmentett a bűntől. A húsvétban az is megmutatkozik, hogy mi Isten terve az emberrel: a halál hatalma alatt álló régi emberből új embert teremt az örök életre. Jézus Krisztus saját példáján…
2015. április 04., szombat 00:00

Krisztus világossága

Nagyszombaton az Egyház Krisztus szenvedéséről és haláláról elmélkedik a szentsírra tekintve. Az esti vigília szertartással kezdődik el a Katolikus Egyház legfontosabb ünnepe, a húsvét, amely a kereszténység legnagyobb örömhírét hirdeti: Jézus feltámadt halottaiból, hogy minden egyes embert megváltson bűneitől. A vigília szertartása a IV. századra nyúlik vissza. A ma is…
2015. április 03., péntek 00:00

A Megváltó előtt hódol az egyház

Jézus halálával minden embert megváltott – nagypénteken, a keresztáldozat emléknapján erre hívja fel hívei és minden jóakaratú ember figyelmét a Katolikus Egyház. Ezen a napon az egyház nem szolgáltat ki ünnepélyesen szentségeket és nem mutat be szentmiseáldozatot, ezzel is a Megváltó halála feletti mély gyászt fejezi ki. A nagypénteki istentisztelet…
Nagycsütörtökön, az Oltáriszentség és az egyházi rend (papság) alapításának ünnepén, délelőtt, olajszentelési szentmisét tartottak a debreceni szent Anna-székesegyházban. Bosák Nándor debrecen-nyíregyházi püspök együtt misézett A Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye papjaival, majd megszentelte a keresztelendők, a betegek olaját, valamint a bérmáláshoz használatos krizmát. A szentmisén a jelen lévő lelkipásztorok megújították szenteléskor tett ígéretüket.Ugyanezen…
2015. április 02., csütörtök 16:19

Nagycsütörtök

Nagycsütörtök az Oltáriszentség és az egyházi rend (papság) alapításának ünnepe. Délelőtt olajszentelési misét tartanak a székesegyházakban. A püspök együtt misézik az egyházmegye papjaival, megszenteli a keresztelendők és a betegek olaját, valamint a bérmáláshoz használatos krizmát. A papság ilyenkor megújítja szenteléskor tett ígéreteit. Este minden templomban szentmisével emlékeznek az utolsó vacsorára,…
2015. április 01., szerda 16:22

Maratont futottak a hívek

A debreceni Megtestesülés Plébánia színeiben két csapat 5-5 fős váltója teljesítette a 42192 méteres maratoni távot a március 29-én megrendezett V. Rotary Futófesztiválon, Debrecenben. Maraton csapat eredmények:...1. ... (2:47:52)...18. Megtestesülés (3:56:36): Legeza Éva, Áts László, Bánk József, Bánk Zsófia, Gál Gyula...30. Megtestesülés utánfutó (4:09:25): Varga István, Szufelják János, Szulyákné Kovács…
2015. április 01., szerda 10:54

Ars Sacra Debreceniensis

A fenti címmel a katolikusok debreceni visszatérésének 300. évfordulója tiszteletére kiállítás nyílik április 10-én, pénteken, 17 órakor a Belvárosi Galériában (Kossuth u. 1.).Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegyével, a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete Hajdú-Bihar megyei csoportjával és a Debreceni Művelődési Központtal együttműködve kiállítást szervez a debreceni kötődésű képző-,…
2015. március 31., kedd 11:26

A családok segítéséért pályáztak

A Nyíregyházi Magyarok Nagyasszonya Római Katolikus Egyházközség „Szeretet és elfogadás" c. projektje 2015. március 31-én zárul. A projekt célja a Nyíregyházán és a kistérségben élő családok erősítése volt, különös figyelmet fordítva a családok lelki egészségének megőrzésére, illetve a családon belüli problémás helyzetek megoldására.   SAJTÓKÖZLEMÉNY SZERETET ÉS ELFOGADÁS –GYERMEKKÖZPONTÚ CSALÁDERŐSÍTŐ…
2015. március 30., hétfő 20:27

Városi keresztút Nyíregyházán

Az idén 24. alkalommal került megrendezésre a városi keresztút Nyíregyházán. A városközponton áthaladó keresztút az autóbusz állomás melletti Főegyházmegyei Papi Szociális Otthon elől indult, majd a Kálvin téri református templom, a görögkatolikus társ-székesegyház és szeminárium érintése után a Magyarok Nagyasszonya társ-székesegyház előtt haladt el a Korányi Frigyes úti temető ravatalozójáig. A hideg, szeles…
„Domonkosok – református szemmel" címmel 2015. március 19-én előadás hangzott el Debrecenben a Szent László Domonkos Plébánia mellett működő II. János Pál Intézetben a város katolikus újjászületése 300 éves jubileumi ünnepségsorozata részeként. Az előadó dr. Zágorhidi Cigány Balázs történész volt, aki a – többek között – a Vasvári Domonkos Rendtörténeti…
Látványos felvonulással és ökumenikus áhítattal emlékeztek meg virágvasárnapról délután a debreceni belvárosban. A rendezvényen több százan vettek részt.Az ünnepség a Csapó utcán kezdődött, ahol néptáncsoportok mutatták be böjti játékokat, ezt követően indult a felvonulás. A résztvevők korhű ruhákba öltözve idézték fel Jézus Jeruzsálembe vonulását.A menet a Nagytemplom mögötti Emlékkertbe tartott,…
2015. március 28., szombat 00:00

Látni szeretnénk Jézust

Gondolatok Virágvasárnapra (Jer 31,31-34 – Zsid 5,7-9 – Jn 12,20-33) Az ünnepekre fölzarándokolt emberek között voltak görögök is, akik azzal mentek oda Jézus tanítványaihoz, hogy „Uram, Jézust akarjuk látni." Miután elmondták Jézusnak, Ő nem üzent értük, hogy jöjjenek és lássák, hanem egy tanítással válaszolt: „Ha a búzaszem nem hull a…
A Görög katolikus társ-székesegyházban március 24-én, éjjel 1.00 órától 2.00 óráig római katolikus ifjúsági imaóra volt a Képmás Zenekar közreműködésével. A Ferenc pápa gondolataiból összeállított imádságokat a Szent Imre gimnázium diákjai olvasták fel. A „szentimrés” diákokon kívül a templom szépen megtelt fiatalokkal és felnőttekkel. Március 24-én reggel 8 órától a…
A könnyezés 300 éves évfordulója alkalmából a Máriapócsi Kegykép országos körútjának 16. napján Hajdúdorogról érkezett Nyíregyházára március 23-án. Pontosan 13 órakor gördült be a Kossuth térre a képet szállító rendőrségi jármű a Magyarok Nagyasszonya társ-székesegyház elé. A templom bejáratáig a Szent Imre gimnázium diákjai álltak díszsorfalat. A kegyképet vivő és…
2015. március 27., péntek 11:21

Városi keresztút Debrecenben

„...Mert megölhették hitvány zsoldosok és megszűnhetett dobogni szíve – Harmadnapra legyőzte a halált. Et resurrexit tertia die." (Pilinszky János, Harmadnapon)Et Krisztus szenvedéstörténetében elmélyülni kívánó hívek tettek tanúságot Debrecen főutcáján a délutáni-csúcs zsúfoltságában 2015. március 26-án Debrecenben. A tavasz első napsugarai még zsúfoltabbá tették a várost. Ráérősen sétáló párok, gyermekeiket sétáltató…
2015. március 26., csütörtök 00:00

PALMARUM- VIRÁGVASÁRNAP ÜNNEPÉN

Ökumenikus virágvasárnapi ünnepségre hív minden érdeklődőt a Főnix Rendezvényszervező kft. Gyülekező a Csapó utca sétálóövezetében, a Fórum Bevásárlóközpont előtt délután 15 órakor, ahol a Debreceni Népi Együttes, a Debreceni Hajdú Táncegyüttes, a Hortobágy Táncegyüttes, a Forgórózsa Táncegyüttes, a Főnix Gyermek-és Ifjúsági Néptáncegyüttes játékában gyönyörködhetünk, majd 15.30 órától bekapcsolódhatunk, és együtt énekelhetünk…
Az országjáró körútja során Debrecenbe érkezett a máriapócsi Szűz Mária-kegykép 2015. március 21-én délután 13 órakor. Több ezer római és görögkatolikus ember köszöntötte a pócsi Szűzanyát a Szent Anna székesegyházban és az Attila téri Görögkatolikus templomban. Már a kegykép érkezése előtti órában megtelt a Székesegyház, a lelkipásztorok pedig sorfalat állva…
Március 20-án Ferenc pápa a Magyar Katolikus Egyházon belül a bizánci rítusú katolikusok számára megalapította a Magyarországi Sajátjogú Metropolitai Egyházat. A Hajdúdorogi Egyházmegyét, Debrecen székhellyel metropolitai székké emelte, amelynek első metropolitájává Excellenciás és Főtisztelendő Kocsis Fülöpöt nevezte ki, aki jelenleg a Hajdúdorogi Egyházmegye püspöke. A Miskolci Apostoli Exarchátust egyházmegyei rangra…
2015. március 19., csütörtök 00:00

Filmbemutató a katolikus gimnáziumban

Keresztfához megyek A Debrecen Televízió a katolikus gimnáziumban mutatta be filmjét A Debrecen Televízió a "Keresztfához megyek" című 4 részes ismeretterjesztő filmsorozat bemutatóját tartotta 2015. március 18-án a debreceni Szent József Gimnázium dísztermében. A film, amely rendkívül nagy érdeklődést váltott ki, a Kárpát-medencei út-menti keresztek csodálatos világán vezet végig. A…
2015. március 18., szerda 14:39

Hit Istenben, hűség a hazához

Hangverseny március 15-én a székesegyházban A katolikus újjászületés 300. évfordulójának megünneplésére rendezett hangversenysorozat soron következő előadását 2015. március 15-én tartották, a debreceni Szent Anna Székesegyházban.Az est vendége volt Kapitány Dénes orgonaművész, a Zirci Ciszterci Apátság orgonistája és a Debreceni Szent László Kórus. Vezényelt: Dobos Mihály, Közreműködött: Ludmány Antal - oboaművész…
A nyíregyházi társ-székesegyházban is imádkoznak a máriapócsi kegykép előtt. A könnyezés 300 éves évfordulója alkalmából a Máriapócsi Kegykép országos körúton vesz részt. A március 23-án Nyíregyházára érkező Kegykép 13.00 órától 13.30-ig lesz a Magyarok Nagyasszonya Társ-székesegyházban, ezután viszik át a görörkatolikus társ-székesegyházba. Ott a liturgikus események sorában 24-én éjjel 1.00 órától 2.00…
2015. március 16., hétfő 00:00

24 órás szentségimádás

A Szentatya felhívására a Nyíregyházi Magyarok Nagyasszonya Főplébánia is bekapcsolódott a 24 óra az Úrral elnevezésű imádságba. Március 13-án az esti szentmisét követően 20 óráig Társ-székesegyházban, 20 órától másnap reggel 9 óráig a plébánia dísztermében, és 9 órától az esti szentmiséig szintén a templomban tartott a szentségimádás. Az Oltáriszentség melletti…
2015. március 13., péntek 15:21

Gondolatok Nagyböjt IV. vasárnapjára

Magamat ítélem el (I.) (Jn 3,14-21) Sokan, még a keresztények közül is kemény, ítélő bírónak tartják az Istent és ezért inkább félelemmel, mint sem bizalommal fordulnak feléje. Inkább látják Istent büntető bírónak, mint sem irgalmas Atyának. Az Ószövetség nagy nyomatékkal emlegette az ítéletet, sőt még Keresztelő János felhívásában is erős…
A Máriapócsi kegykép március 21-én, szombaton 13.00 órakor érkezik Debrecenbe a Szent Anna Székesegyházba. A képet Bosák Nándor megyéspüspök köszönti, majd a jelenlévő hívek énekelnek, imádkoznak és elmélkednek a kegykép előtt. A kegyképet 14.00-kor a görögkatolikus hívek és a római katolikus hívek közösen kísérik át az Attila téri görögkatolikus templomba.…
Ferenc pápa nagyböjti üzenetében közös imára hív bennünket. „Erősítsétek meg szíveteket" (Jak 5,8)  Egyénileg is érint minket a közöny kísértése. Telis-tele vagyunk felkavaró hírekkel és képekkel, amelyek emberek szenvedését tárják elénk, ugyanakkor tejesen tehetetlennek érezzük magunkat, hogy segítsünk nekik. Mit tegyünk, hogy az ijedtség és a tehetetlenség spirálja ne nyeljen…
„Ne felejtsd el, hogy honnan jöttél..."  Vencsellei István debreceni görögkatolikus nemzetközi hírű fotóművész születésének 80. évfordulója tiszteletére Fülöp Község Önkormányzata fotókiállítást rendezett 2015. március 7-én, a település Művelődési Házában.Az ünnepség ökumenikus hálaadó istentisztelettel kezdődött a Hajdú-bihari település görögkatolikus templomban, ahol Komor Csaba református lelkész hirdetett igét, majd Csingi Zoltán görögkatolikus…
2015. március 06., péntek 14:26

Gondolatok Nagyböjt III. vasárnapjára.

Isten haragja szent harag (I.) (Jn 2,13-25 – Kiv 20,1-17) Isten elítéli az embernek embertársára irányuló haragját, akár féltékenységből, akár dühből, akár bosszúállásból fakad is az. Az ilyen harag gyilkosságra vezet. A Biblia szerint a harag igazságtalanságot szül, mert nem jó tanácsadó, túlméretezi a rossz visszafizetését. Ha-ragunk elhiteti velünk, hogy…
2015. március 05., csütörtök 14:14

Ülésezett a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia március 3. és 4. között megtartotta tavaszi rendes ülését.A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia a Kárpátalján kialakult súlyos helyzet miatt korábban döntött arról, hogy katasztrófaalapból 10 millió forint értékben gyorssegélyt juttat el a nehéz helyzetben lévő családok és az egyedülálló idős emberek megsegítésére. Ezzel egyidejűleg a…
A katolikus újjászületés ünnepi rendezvényei sorában „...épüljetek lelki házzá..." címmel kiállítás nyílt 2015. március 4-én Debrecenben a Méliusz Juhász Péter Központi Könyvtárban a II. emelet galériájában. A kiállítás kigondolója és rendezője Bécsiné Kléri Ágota, a könyvtár Helytörténeti Gyűjtemény és Fotótára munkatársa. Kérésére segítették őt beküldött anyaggal a debreceni plébániák, katolikus…
Az első előadás a gimnáziumi diákoknak, tanároknak szólt. Nagyon hasznos előadás, belőle megtudhatjuk, hogy a mai fiatalok, gyerekek miért olyan másak, amilyenek mi voltunk, miért olyan a szókincsük amilyen, miért vannak nehézségeik a tanulásban stb. Miért hat rájuk az internet, számítógépes játékok ahogy tapasztaljuk, hogyan szól ez bele a szövegértésükbe, majdani udvarlásukba, későbbi beleilleszkedésükbe a való…
A Debreceni Szent László Domonkos Plébánia és Górski Jacek OP plébános meghívására 2015. február 25-én három domonkos nővér érkezett a plébániára Budakesziről az Árpád-házi Szent Margitról nevezett Szent Domonkos Rendi Nővérek Apostoli Kongregációjából. Nagyszámú, főleg fiatalokból álló közönség előtt mutatkoztak be a mindig vidám nővérek a Szent László Plébániához tartozó…
2015. március 02., hétfő 10:44

Gondolatok Nagyböjt II. vasárnapjára

A felajánlás megnyitja az eget (I.) „B" (Ter 22,1-18 – Róm 8,31b-34 – Mk 9,2-10) Amikor Jézus felajánlja életét Istennek, mindig megnyílik az ég, és vagy az Atya szózata hallatszik, vagy angyalok szállnak alá az égből, hogy megerősítsék. Közvetlenül megkeresztelkedése után „vitte a Lélek a pusztába". Mély ellentétet érzünk a…
2015. február 27., péntek 11:11

Nagyböjti tartósélelmiszer-gyűjtés

Az MKPK körlevele a 2015. évi nagyböjti tartósélelmiszer-gyűjtésről Kedves Testvérek! Egyházunk kétezer éve hivatásának tekinti, hogy gondoskodjék a szegényekről. A nagyböjti idő prefációja arra hívja fel a figyelmünket, hogy a lelki előkészületünk három részből áll: „önmegtagadással dicsőítsünk téged, bűnös vágyainkat féken tartsuk, és a nélkülözőket segítve atyai jóságodat kövessük." (nagyböjti…
2015. február 26., csütörtök 11:00

Visszakerül Munkácsy festménye a Déri Múzeumba

Megvásárolja a magyar állam Munkácsy képét, Balog Zoltán miniszter erről tett bejelentést Debrecenben. Sokakat foglalkoztat a kérdés, mi lesz a Munkácsy-trilógia sorsa. Mint tudjuk, az Ecce Homo a város tulajdona, a Krisztus Pilátus előtt című kép a kanadai Hamilton Galériáé volt, a Golgota pedig Pákh Imre üzletemberé. Bejelentették: újra együtt lesz…