2015. december 02., szerda 13:14

Ismét Gyimesfelsőlokra látogat a debreceni Sziklára Épített Ház Alapítvány „Mikulása”

A debreceni alapítvány képviselői 2015. december 2-án indultak el Gyimesfelsőlokra, hogy Mikulás napján megajándékozhassák a Szent Erzsébet líceum diákjait, óvodásait.

Az alapítvány kezdeményezte, tervezte, támogatta a Gyimesfelsőlokon megvalósult iskola első, jelképpé vált épületét, kezdettől fogva figyelemmel kíséri és segíti a Szent Erzsébet Iskolaközpont fejlődését. Ilyenkor, karácsony előtt, minden ottani diák, tanár és dolgozó számára ajándékcsomagot készítenek az alapítvány vezetői az év során érkezett támogatások felhasználásával. A szállításban minden évben a Máltai Szeretetszolgálat segít.

A „debreceni Mikulást” azért is várják Gyimesfelsőlokon, mert osztályonként egy-egy diákot és a tantestület egyik tanárát a Sziklára Épített Ház Alapítvány Szent Erzsébet-ösztöndíjban részesíti. Az idei „Mikulás” a támogatók jóvoltából 2 millió forintot fordíthat 430 gyimesi gyermek megörvendeztetésére.

Az ottani ovisok kedves műsorral várják a Mikulás „küldönceit”, és mindig kérik, hogy jövőre is látogassa meg őket a „debreceni Mikulás”. A Sziklára Épített Ház Alapítvány ezért hálás köszönetet mond mindenkinek, aki az elmúlt év során segített, és szeretettel kéri a további támogatásokat és a civil szervezeteknek juttatható 1 százalékot, hogy jövőre se várják hiába a debrecenieket Gyimesfelsőlokon.

Sziklára Épített Ház – csángó-magyar lelki közösség – Alapítvány.

4002 Debrecen Pf. 230.

Számlaszám: 11100609-19128850-10000001 

Adószám: 19128850-1-09

 

Sajtóiroda

Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

  • Galéria:
    • DSC02974-1
    • DSC02998-1
    • DSC03009-1