2015. november 09., hétfő 09:26

Katolikusok Debrecenben 1715-2015

A „Katolikusok Debrecenben 1715-2015" című kötet harmadik bemutatóját tartották 2015. november 5-én a Debreceni Méliusz Juhász Péter Könyvtárban. A kötetről beszélgetett Takács József, a könyv szerkesztője, a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye Könyvtár és Levéltárának igazgatója, Dr. Havas Lászlóné, a könyv lektora és Dr. Keresztesné Várhelyi Ilona, a 2015-ös debreceni katolikus emlékév koordinátora.

Keresztesné Várhelyi Ilona bevezető gondolataiban a katolikus újjászületés 300. évfordulójára utalva elmondta, önmagában a 300 év nem sok, mégis azért érdemel kiemelt figyelmet az 1715-ös történelmi fordulat, mert a középkorban virágzó katolikus élettel bíró Debrecen a reformációt követően - ellentétben más magyar városokkal - teljes mértékben protestánssá vált, ennek megszűnése, illetőleg a katolikus újjászületés a magyar egyház történetében nagy jelentőségű.

Takács József hiánypótlónak tartja a kötetet, mint könyvtárvezető azt tapasztalta, hogy a kutatók sajnos sok esetben nem találtak megfelelő forrásanyagot a munkájukhoz. Tudomása szerint Debrecen protestáns múltja alaposan fel van tárva köteteken, tanulmányokon keresztül. Hasonló nehézséggel találkozott a 22 éves Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye első (1995) sematizmusának elkészítésekor, akkor előtanulmányok hiánya nehezítette a munkáját.

A jelentős évforduló megünneplésébe méltón módon illeszkedik e kötet megjelenése. A 800 oldalas mű mintegy 50 szerző, fordító, fotós, adatszolgáltató, anonim segítő és csaknem tucatnyi intézmény közreműködésével jött létre. A 2015-ös emlékévre tervezett dokumentumgyűjtemény a kronologikus sorrendet figyelembe véve készült, adatok, események gyűjteménye és a korábbiakhoz képest új információkat nyújt. Kifejezett célja nem az összefüggések megláttatása, hanem a dokumentumok bemutatása, a kutatómunkák segítése.

Havas Lászlóné azon kevesek közé tartozik, akik az első betűtől az utolsóig elolvasták a kötetet.  A könyv inkább kézikönyv, vegyes műfajú, lexikális adatokkal teli. A lektor bemutatta a kötetet, amely sokrétűségével egyben látja a 300 évet, történéseit egy 170 oldalnyi, időrendbe szedett eseménytár mutatja be, majd a Források c. fejezetben eddig még nem publikált eredeti dokumentumokat is tartalmaz. Az adatok mellett életrajzok is gazdagítják a művet, olyan elhunyt katolikus személyeket bemutatva, akik a helyi egyházban, a város szellemi és gazdasági életében számottevő pozitív nyomokat hagytak, vagy nehéz történelmi helyzetekben hősies magatartást tanúsítottak. Továbbá olyan emberekről olvashatunk, akiknek az életpályája eddig ismeretlen volt a nagyközönség előtt. Egyetemi tanárok, mérnökök, építészek, költők, zenészek, sőt katonatisztek, gyárosok, kereskedők életét is emgismerhetjük.

 A kötet utolsó egysége a 230-nál több fotót tartalmazó Képi Dokumentáció.

A kötetet a Debrecen-Nyíregyházi Római Katolikus Egyházmegyei Levéltár és Könyvtár adta ki 2015-ben. Jelenleg megvásárolható Debrecenben a Kiadónál, a Szent Anna Kegytárgy- és könyvesboltban, valamint hamarosan kapható lesz Debrecenben, az Alternatív Könyvesboltban és a Líra Könyváruházban, Budapesten az Atlantisz Könyvszigetben és a Szent István Társulat boltjaiban is.

Sajtóiroda
Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

  • Galéria:
    • IMG_1525-1
    • IMG_1527-1
    • IMG_1528-1
    • borito_katolikusok_debrecenben_WEB_2015_08_05