2015. november 04., szerda 13:19

Mindenszentek autómegáldással egybekötve Egyeken

November 1-én mindenszentek főünnepe van. Az szóban a "fő" előtag utal arra, hogy ez az ünnep a legrangosabb ünnepeink közé tartozik. Ám az igazság az, hogy ennek az ünnepnek a tartalma körül teljes a félreértés az ünnep körül kialakult rossz szokások miatt. Ennek az ünnepnek semmi köze nincs a temetőhöz és a halottakhoz, még kevésbé a halálhoz. Már csak abból is következik ez, hogy a szentmise fehér miseruhában történik, s a fehér mindig az örvendezés, ünneplés jele. A holtakra, a halálra holnap, november 2-án emlékezünk, halottak napján. A mindenszentek, tehát egy örömünnep. Azokat a szenteket - minden szentet ünnepeljük, akik eljutottak életük, és minden emberi élet végső céljára, az örök boldogságra Isten örök Országába. Mindenszentek főünnepén vettük birtokba pályázaton nyert 9 személyes kisbuszunkat, melyet szeretnénk a közösség céljaira használni. Az „Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nyújtandó vidéki gazdaság és a lakosság számára nyújtott alapszolgáltatások fejlesztésére 2015-tól igénybe vehető támogatások" jogcímen 2015. május 7-én benyújtott pályázatunkat az MVH sikeresnek tekintette és támogatási összegként 10.124.350 Ft összeget ítélt meg, amelyből OPEL VIVARO COMBI L2H1 TwinTurbo 9 személyes gépjármű vásárlására nyílt lehetőségünk. Ennek a járműnek megáldására került sor a szentmise után. Jövő héten ministránsainkkal Bujákra megyünk, az ottani templom búcsúünnepére. 

PlebaniaTeam

  • Galéria: fotó: JKR Bt.
    • IMG_4766
    • IMG_4776
    • IMG_4785
    • IMG_4789
    • IMG_4795
    • IMG_4806
    • IMG_4815
    • IMG_4820
    • IMG_4822
    • IMG_4823
    • IMG_4824
    • IMG_4826
    • IMG_4831
    • IMG_4833