2015. november 13., péntek 11:48

A Domonkos év megnyitását ünnepelték a debreceni domonkos templomban

„Boldog a nép, amely tud ünnepelni, és arcod fényében járhat, Uram” (Zsolt 88, 16)

A Szent Domonkos által alapított rendet 1216. december 22-én kelt bullájával erősítette meg III. Honóriusz pápa. Megalakulásának 800 éves évfordulóját a rend jubileumi évvel ünnepli, amely világszerte, a rend minden templomában 2015. november 7-én, a Domonkos-rend minden szentjének liturgikus ünnepén kezdődik meg, ünnepélyes szentmisével. A debreceni Szent László Domonkos Templomban Bosák Nándor debrecen-nyíregyházi nyugalmazott püspök, apostoli kormányzó ünnepi szentmise keretében nyitotta meg a jubileumi évet.

A debreceni Szent László Domonkos Templomban az ünnepség az Esti dicséret éneklésével kezdődött, az ünnep boldogságával töltve be a lelkeket. Ezt követően Leszkovszky Pál OP atya rövid ismertetőt tartott a Domonkos-rend történetéről és lelkiségéről.

800 éve III. Honóriusz pápa jóváhagyta az új szerzetesi közösséget, mely Szent Domonkos szellemében indult el, hogy a közösség tagjai Isten országának gyarapítására szenteljék az életüket. Ma a Domonkos-rendben a domonkos mindenszentek ünnepe van. Szent az, aki részesül az örök életben – kezdte homíliáját Bosák Nándor püspök atya.

A domonkos szenteket számba véve azokra gondolunk, akik életüket Istennek szentelve ebben a közösségben élték le. De a kört ki kell tágítani: a domonkosok közösségéhez tartoznak azok is, akik az ő szolgálatuk, példájuk, tanításuk alapján jutottak be a mennyországba. Hogyan visz előre minket a szentekre való emlékezés? Sirák fia könyvéből hallottunk a sikertelen és sikeres életekről (Sir 44, 1-15). Az Evangélium az emberi bölcsesség forrása, aki tehát rátalál, az jó útra talál – hangsúlyozta a főpásztor. A mai evangélium a gazdag ifjúról szól, aki nem vállalja Jézus követését, mert nem tud lemondani vagyonáról. Távozása után az apostolok, főleg Péter, öntudattal hozza elő a kérdést: mit kap az, aki elhagyja apját, anyját: mi nem hagytunk el téged, mi lesz a jutalmunk? És Jézus ezt válaszolja: aki bármilyen áldozatot hoz érte, száz annyit kap, és az örök élet lesz az öröksége. (Mt 19, 27-29; Mk 10, 28-31; Luk 18, 28-30)

       A szerzetes áldozatot tud hozni, ha megértette hivatását. Lemond, vagy inkább így fogalmazva: hátrébb tesz dolgokat, hogy Isten dolgaira tudjon figyelni. A szerzetesi hármas fogadalom, a szegénység, tisztaság, engedelmesség megélése kiemel az élet forgatagából.

Minden rendnek van karizmája, Szent Domonkos rendjének a tanítás. Ő látva kora emberének szegénységét és legfőképp lelki nyomorát, tudatlanságát, azt akarta, hogy értsék meg az emberek az evangéliumot, és annak szellemében éljenek. Domonkos, aki jómódú családból származott és kanonoki rangra is eljutott, félretette a hatalom jegyeit, s lehajolt az emberekhez

Ma nagyon sok a feszültség a világban, milliók indulnak el a jobb élet reményében, de akiknek jobb az életük, féltik azt másoktól. Mi a megoldás? Egyik sem. Mit kell megértenünk? Mások mellé kell állnunk – és ez volt Szent Domonkos tanítása. Boldogságunk az, ha felemelünk másokat. Alapvető feladatunk meglátni, hogy az adott helyzetben mi az, ami az embert kiemeli, fölemeli a rabságból arra a szintre, mely nemcsak a világ törvényeit, de Isten törvényeinek megtartását is jelenti – fejezte be a gondolatait a püspök atya.

A szentmise végén Velkey Ferenc, a képviselő-testület elnöke megköszönte Bosák Nándor püspök atyának a plébánia és a hívek számára nyújtott számtalan segítségét, a 22 évi szolgálata során mindvégig tanúsított figyelmét. Az ünneplés a II. János Pál teremben folytatódott agapéval, beszélgetéssel, s egy képes összeállítás megtekintésével, mely felidézte püspök atya látogatásait a Szent László Plébánián.

Sajtóiroda

Debrecen-nyíregyházi Egyházmegye

  • Galéria:
    • IMG_1572-1
    • IMG_1583-1
    • IMG_1584-1
    • IMG_1589-1
    • IMG_1590-1
    • IMG_1592-1
    • IMG_1623-1