Debrecen - Nyíregyházi Egyházmegye

Őszentsége, Ferenc pápa 2015. szeptember 21-én Mons. Palánki Ferenc egri segédpüspököt a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye püspökévé nevezte ki és elfogadta Bosák Nándor püspök lemondását, amelyet az Egyházi Törvénykönyv (Codex Iuris Canonici – CIC) 401. kánon 1. § alapján nyújtott be. Bosák Nándor 2014. december 28-án töltötte be 75. életévét, és az egyházi gyakorlatnak megfelelően kérte nyugdíjazását. Az új püspök beiktatásáig a Szentatya Bosák Nándor nyugalmazott debrecen-nyíregyházi püspököt az egyházmegye apostoli kormányzójává nevezte ki.
Az alábbi interjú a Hajdú-Bihari Naplóban jelent meg 2015. november 12-én.

Hetvenöt évesen az előírásnak megfelelően felajánlotta nyugdíjba vonulását. Huszonkét évi püspökség után hogyan szokott a gondolathoz? Milyen feladatokat vállal a jövőben?

Bosák Nándor: Magam is érzem, hogy nem vagyok már fiatal. Az utóbbi években alig szerepeltem Debrecenben, mert húsvéttól karácsonyig jártam a közel hatvan plebánia kétszázhatvan templomát. Fizikai egészségem alapján el tudnám látni a püspöki feladatot, de az általam vezetett közösség szempontjából jobb, ha egy lendületesebb, más stílusú püspökük lesz, aki új, pozitív indíttatásokkal képes motiválni. Magam immár nem vezető szerepben térek vissza az egyházi közösségembe. Már most nézni kell a naptárt, hogy hogyan osszam be a vasárnapjaimat.

Mi volt az első bizonysága, amely meghatározta, hogy ez lesz a pályája?

Bosák Nándor: Hosszú ideig papnevelésben vettem részt, mindig kerestem a diákok indíttatását és azt tapasztaltam, hogy ennek számtalan különböző útja van. Az én életemben nem volt konkrét, nagy történés, de az eseményeken, amelyeken keresztülmentem, tetten érhető, hogy valamiképpen Isten vezetett. Például éppen Debrecenben váltam püspökké, ahol a középiskolás éveimet is töltöttem, és, harminc évig csak érettségi találkozókra jöttem a városba.

A szüleimet Felvidékről telepítették egy szabolcsi faluba. Középiskolás koromban lehetett bennem valami gyerekes nosztalgia a debreceni diákság iránt, amiért közeli Nyíregyháza helyett a cívisvárost és a Fazekas Mihály Gimnáziumot választottam. Akkor már a papi hivatás a gondolataimban volt, ebben szerepet játszhatott a falumban nehéz körülmények között helytálló, hittant oktató pap buzgósága és az, hogy vallásos családból származom. Nem elhatározás volt, inkább csak tartottam egy irányba és reméltem, hogy sikerül.

Mennyire vonzó pálya ez ma a fiataloknak?

Bosák Nándor: Minden egyház hivatáskrízissel küszködik. Azokban a közösségekben, amelyekben túl nagy gondot fordítanak a jómódra, a külsőségekre, ritkább, hogy valaki papnak tanuljon, ám azokban, amelyekben nagyobb erőfeszítésre, áldozatra van szükség, a fiatalabb generációban van elköteleződés a nagyobb kihívást jelentő feladatokra. Ez nem a szegénységgel függ össze, hanem a szemlélettel, amely az evilági, anyagi jellegű érvényesülést, a fogyasztói társadalmat másként fogja fel. Az októberi római püspöki szinóduson a család és az arról való gondoskodás volt a fő téma. Erdő Péter bíboros arra hívta fel a figyelmet, hogy míg Európában mindenki azt keresi, hogy neki személy szerint mi a jó, addig az afrikai, ázsiai országokban a közösség szempontjai az elsők. Ez másképp határozza meg a feladatokat, de a segítséget is. Mi így gondolkodunk: „Azt veszem feleségül, aki a legjobb, legszebb”. Pedig ezek a családalapításhoz nem elégséges feltételek. Sokan azt mondják, hogy a cölibátus miatt nincs elég pap. A cölibátus valóban nehéz, de az, hogy kevesen vállalják, nem a cölibátus problémája, hanem a házasságé. Annak tükre, ahogyan a családról gondolkodunk ma.

Nyitottak az emberek arra, hogy papoktól kérjenek tanácsot családi problémáik kapcsán?

Bosák Nándor: Igen. Beszélgetünk, de én senki helyett nem vállalhatok felelősséget. Ha valaki nem a pillanatnyi érzelmeire, hanem az Istennel kialakított kapcsolatán nyugvó lelkiismerete mélyéből azt tudja mondani, hogy „én ezt nem tudom tovább csinálni”, akkor menjen. Nem azzal segítünk igazán, ha az elváltakat támogatjuk lelkileg, indokaik nyomán pedig elfogadjuk, hogy „jól döntött” és körberakjuk engedményekkel. Hanem az a fontosabb, hogy több gondot fordítsunk a házasulandók szellemi, lelki és pszichikai felkészítésére. Ebben nyújthat az egyház nagy segítséget. Pál apostol levelében hierarchikus rendben felsorolja, hogy kinek mi a kötelessége. Asszonyok, engedelmeskedjetek férjeteknek. Férfiak, szeressétek feleségeteket. Gyermekek, engedelmeskedjetek szüleiteknek. Apák, ne keserítsétek meg gyerekeiteket. Megmutatja, hogy egy közösségben nem csak jogok, hanem kötelességek is vannak.

Az élet van veszélyben azzal a liberális gondolkodással, amely elindult a világban és amely a szabadság, az önállóság, az egyén mindenek fölötti értékét princípiumként kezeli. Ez szembemegy azzal, amit a kereszténység hirdet. Miszerint az ember a Teremtés része, s a mindenségnek van egy irányítója, aki nem mint bábot, a függőfonalakat húzgálva vezet, hanem biztosítja a hangsúlyokat. Ebben végeredményében minden, az előbb felsorolt alapjog benne leledzik. Az egyház feladata, hogy ezt elmondja az embereknek, de az mindenkinek a személyes felelőssége, hogy mit fog fel, ért meg ebből.

Általában kettős a megítélése annak, ha az egyház az Internethez, marketingeszközökhöz nyúl. Mi a véleménye erről?

Bosák Nándor: Minden eszközt föl kell használni, de azok mögött ott van az ember. Azon az oldalon, amelyen beszélnek a mikrofonba vagy nyomkodják a billentyűzetet és azon is, ahol hallgatják azt. Atommal elő lehet állítani villamos energiát és elpusztítani Hirosimát. De utóbbiért sem az atombomba a bűnös. Az első, a világba mindenhová sugározó rádióállomást például a Vatikán állíttatta fel, most pedig olvastam a statisztikát arról, hogy a pápa Facebook-üzeneteit milyen hatalmas számban olvassák.

A sajtónak felelőssége, véleményformáló ereje van. Erkölcsi kérdés, hogy mit hangsúlyoz. Ferenc pápának szerencséje van, jól kommunikál és kedveli a média. Az előző pápa bár tartalmában ugyanazt hirdette, ellenségesek voltak vele, azt emelték ki a szavaiból, amibe bele lehetett akaszkodni. A sajtó is emberekből áll, így objektív igazságot nehéz megfogni.

Mit tudna érvként felhozni egy nem hívő embernek?

Bosák Nándor: Azt kérném, hogy próbálja megfogalmazni magának, miért nem hisz Istenben. Mert igazából valamiben mindenki hisz. Soha, senkit sem akartam meggyőzni, de még csak éreztetni sem akartam a fölényemet vele szemben, hogy „én tudom az igazságot”. Ha rossz szándékú, támadó hozzáállással találkoztam, olyan kérdéseket tettem fel, ami a másikat hozta zavarba a hitetlensége okán. Van, aki az önhibáján kívül nem hisz és van, aki felelős azért. Akinek sosem voltak egzisztenciális nehézségei és kérdésként sem merült fel benne, hogy van azon túl is még valami, akkor nem felelős érte, hogy nem hisz. A rosszindulatút pedig esetleg rá kell vezetni, hogy ne csak felületesen gondolkodjon, próbáljon többet várni, minthogy megkapja az üzletéért a pénzt és táplálja a fizikai testét. Az imádság nem más, mint az Isten jelenlétében való gondolkodás. Ha valaki az Isten valóságát belekalkulálva tud elmélkedni a bajáról, sikeréről, azzal a tudattal, hogy van egy jóakarója, aki jelen van a történésekben, akkor helyükre kerülnek a dolgok. A mai társadalom legnagyobb gondja, hogy elszoktatja az embereket a gondolkodásról. Ez elszürkített életformát eredményez, ami elveszi a képességet az igazi értékek örömétől és kiszolgáltatottá tesz a rosszindulatú behatásoknak.

Melyik a legkedvesebb igéje és miért?

Bosák Nándor: Amikor kineveztek püspöknek, akkor Izaiás próféta könyvéből választottam egy idézetet, ami a címeremen is szerepel. „Törd meg az éhezőknek kenyeredet”. Olyan emberek vesznek körül, akikre mondható, hogy szellemi értelemben éheznek. Ilyen az is, aki egy téves ideológia kenyerén él. Ugyancsak ebbe a csoportba tartozik, aki nem jutott el odáig, hogy értékelni tudja a szépet, a jót. Nekem papként feladatom „táplálékhoz” juttatni őket. Másrészt úgy is értem ezt az idézetet, hogy én nem a másét, hanem a saját kenyeremet tudom megtörni. Mindenki süti a saját kenyerét, a tapasztalataiból, a másoktól tanultakból, de ezt meg kell törni mások számára. Hogy aztán az, akinek ezt odaadom, kenyérnek fogadja-e vagy bedobja a kukába, az az ő baja. Én megtettem a kötelességemet. Másnak talán jobb kenyere van, de a koldusnak nem az a lényeg, hogy melyik pékségből van, hanem, hogy kapott valamit.

Püspökké szentelésekor mi volt a programja?

Bosák Nándor: Akkor nem volt önálló egyházmegye Hajdú és Szabolcs megyében. A megalakuláskor ki kellett alakítani a struktúrát, a működés feltételeit. A központként kijelölt Debrecenben például egy évig nem volt semmiféle erre alkalmas épület. A kisebb településeken hiányoztak az önálló templomok – huszonkét év alatt huszonötöt építettünk. Színvonalas oktatást biztosító iskolahálózatot kellett létrehoznunk – ma az egyházmegyében óvodától a felsőoktatásig van erre intézmény. De az egyház nem csak épületekből áll. Kötelességemnek tartottam az egybetartozás tudatának erősítését. A katolikusok Debrecenben mindig kisebbségben voltak. Amikor idehelyezték a püspökséget, úgy éreztem, hogy a két egyház építő jellegű együttélését is szükséges biztosítani a városban. Ezt nagyon fontos eredménynek érzem. Abban a harcban, amit folytatni kell Isten ügyéért, egy oldalon vagyunk. A másik oldalon a közömbösség és a rosszindulat van.

Ifjú korában állami nyomásra elhagyni kényszerült a Központi Papnevelő Intézetet. Került-e szembe az állam befolyásoló szándékával az elmúlt évtizedekben?

Bosák Nándor: Az egyház annyi feladatot vállal, ami nem kifejezetten a vallásnak, hanem az egész társadalomnak hasznára van, hogy természetes, ha az államtól várunk és kapunk segítséget. A megállapodás szerint az állami támogatás annak a vagyonnak a visszatérítése, amit annak idején elvettek. A finanszírozó szerepből logikusan adódhatna, hogy az állam esetleg befolyásoló szerepet érvényesíthetne, de én ezt egyáltalán nem tapasztaltam. Ha pedig bárki rá akart venni, hogy bármelyik párt mellett kiállva nyilatkozzak, visszautasítottam.

Milyen a jó pap és mit tehet a hívő, ha az ellenkezőjét tapasztalja?

Bosák Nándor: Sokféle jó pap van. Jó, ha komolyan veszi azt, amit képvisel, hisz abban, amit csinál és önzetlenül teszi. Abból nem akar valamiféle kézzel fogható tőkét kovácsolni. Lényeges, hogy ne hatalmi pozícióból, hanem alulról akarja megközelíteni az embereket, hogy föl tudja emelni, tudjuk mindannyian, kihez.

Lehet a püspöknek szólni. Megvannak bizonyos fegyelmi szankciók az egyházi kereteken belül arra az esetre, ha egy papra sok panasz érkezik és ezek megalapozottnak találtatnak. De én mindig tudom, csak annyi eszközöm van, hogy tudom-e jó szóval rávenni, ne csinálja. Ehhez sok türelem kell, sokat kell beszélgetni a pappal és nem is mindig jár eredménnyel. Száz százalékosan kevesen tudják csinálni és a hívők igényei sem abszolútak. Úgy tapasztalom, hogy a jó szó azért mindkét oldalra hat valamelyest.

Horváth Borbála

Forrás: Hajdú-Bihari Napló

Fotó: Matey István