Debrecen - Nyíregyházi Egyházmegye

Isten haragja szent harag (I.)

(Jn 2,13-25 – Kiv 20,1-17)

Isten elítéli az embernek embertársára irányuló haragját, akár féltékenységből, akár dühből, akár bosszúállásból fakad is az. Az ilyen harag gyilkosságra vezet. A Biblia szerint a harag igazságtalanságot szül, mert nem jó tanácsadó, túlméretezi a rossz visszafizetését. Ha-ragunk elhiteti velünk, hogy jogunk van elítélni a másik embert. Jézus pedig, hogy az ítélkezés súlyosságát érzékeltesse, majdhogynem egyenlővé teszi szokásos következményével, a gyilkossággal.

Más a véleménye a Bibliának a szent haragról. Amikor a szent emberek, a próféták Isten megsértése, a nyilvánvaló bűn miatt haragszanak, akkor mintegy Isten jogos haragjának megtestesítői. Szent haraggal haragszanak: Isten küldetésében járnak, Őt képviselik a bűnös emberek között. Ilyen harag önti el Mózest, amikor népe fellázad Isten ellen a pusztában, és aranyborjút öntve bálványimádóvá lesz. Ekkor Mózes haragjában földhöz vágja a Tízparan-csolat kőtábláját, kiábrázolva ezzel azt, hogy a bálványimádás nem más, mint az Istennel kö-tött szövetség megszegése, összetörése. Meg kell jegyeznünk, hogy sem a próféták, sem Izrael szent emberei nem voltak képesek teljességgel tükrözni Isten szent haragját. Erre példa Jakab és János apostolok szent haragja, midőn szállást keresve Jézusnak, visszautasításban van részük. Haragjukban arra kérték Jézust, hogy sújtsa őket agyon egy villámmal. Jézus válasza minden haragvó embernek szól: „Nem tudjátok, milyen lélek lakozik bennetek. Az Emberfia nem azért jött, hogy lelkeket elveszítsen, hanem, hogy megmentsen". Jézus itt nem a jogos felháborodást ostorozza, hanem a haragból fakadó túlméretezett tettet kárhoztatja. Csak Isten képes haragból is jót cselekedni, az ember sohasem. Ezért figyelmeztet Szent Pál apostol az Ef. 4,26-ban: „Haragudja-tok, de ne vétkezzetek."

Az ószövetségben Isten haragja a bűn miatt ébred fel. Ez a harag, bár a közelgő halál fe¬nyegetését hordozza magában, kész lecsillapodni, megszűnni, sőt átváltozni irgalmas szeretetté, ha a bűnös is megváltozik: felismeri, megbánja bűnét és Istenhez tér. Istenben, mintegy két érzés küzd egymással: a harag és az irgalom. Mindkettő Istennek az emberhez való szenvedé¬lyes ragaszkodását jelzi. Igaz, más és más módon: A harag, a végső napon, a pokolban találja meg végső kifejeződését, az irgalmas szeretet végül is az égben diadalmaskodik. Itt a földön pedig a harag, a fenyítés nem más, mint Isten irgalmának a másik arca, amely a bűnöst megté¬résre hívja. Isten haragjában is szeret minket, fenyítései nem annyira büntetés, mint inkább végső, radikális kísérlet arra, hogy átmentsen minket a bűn világából az Ő országába.

Jézus haragja leszűkül azokra a bűnösökre, akik bár ismerhetnék az írást, a róla szó¬ló jövendölések beteljesedését, mégsem ismerik fel személyében a Messiást. Jézus azokra a bűnösökre haragudott, akik magukat igaznak tartották, abban a hitben ringatva magukat, hogy a törvények megtartása által igazulnak meg, és így nincs szükségük hittel és bizalommal elfo¬gadni egyetlen Megváltójukat, Jézust. Annál is inkább, mert Jézusban nem is akarták felismerni az Istentől küldött Megváltót, és még inkább nem akarták felismerni benne Isten Fiát.

A mai evangéliumban azokra haragudott Jézus, akik a templomi istentiszteletben sem az Isten dicsőségét keresték, hanem a maguk érdemeit és földi hasznát. A vallásos elit, nemcsak anyagi, hanem lelki értelemben is jó vásárt akartak kötni: minél na¬gyobb haszonnal adni el az áldozati állatokat, és minél több érdemszerző áldozattal kötelezni le az Istent. Mindent összevetve azokra haragudott Jézus, akik a jó, a szép, a törvényes, a val¬lásos ember látszatruhájába öltözve, képmutató módon éltek, akiknek a vallásossága, áldozata is hazugság volt, akik igaznak tartották magukat. Jézus azonban átlátott minden látszaton, nagyon is tudta, hogy mi lakozik bennük. Jézus haragja nem érte utó a nyilvános bűnösöket: a vámosokat, az utcanőket, általá¬ban azokat, akik megvallották, legalább is nem, álcázták bűneiket, és nem tüntették fel azokat erényes életnek. Nem haragudott meg tanítványaira sem, akik gyengeségből megfutottak és magára hagyták Őt a Golgotán. Nem haragudott meg a gazdag ifjúra, mert az belátva saját vagyonához való túlzott ragaszkodását, szomorú szívvel távozott előle, anélkül, hogy igazolta volna helyes döntését. Jézus haragja építő volt, amely az igazság megismerésére, megtérésre segítet¬te a bűnösöket, azokat, akik hittek benne. Ugyanakkor a mai evangéliumban pont az ellenkezőjét látjuk, mert a képmutatók, mivel lelepleződtek, megbotránkoztak Jézus tettén, hogy kiűzte a kereskedőket állataikkal együtt a templomból, és azonnal azt firtatták, hogy ki hatalmazta föl, hogy ilyesmit tegyen? Valójában arra akarták rávenni, hogy egy csodatétellel igazolja, hogy ezt meg merte tenni. Akkor csodát nem tett, de egyre ígéretet tett: Bár jelképesen, de ezt mondta: Ti ugyan megöltök, de én harmadnapra föltámadok. Ugyanakkor tudta, hogy nem bízhat bennük, mert hitetlenek. Haragja behajtani tilos tábla volt, amely figyelmeztetett: Zsákutcába mentél, vesztedbe rohansz, minél hamarébb fordulj vissza a bűn útjáról!

Keresztes László plébános
Nyíregyháza-Nyírszőlős