A mándoki hívek számára végre megvalósult a nagy álmuk, elkészült az új plébánia és közösségi ház, amelyet 2014. október 26-án megáldott és megszentelt Bosák Nándor püspök atya.
Már 1992-ben elkészült a terv és költségvetés egy új plébánia felépítésére. A 100 millió forintos beruházás azonban különféle okok miatt csak 2012. augusztus 24-én kezdődött el. Ezzel párhuzamosan folyt a különféle pályázatok beadása, amelyek közül három pályázaton sikerült anyagi támogatást nyerni az Emberi Erőforrások Minisztériumától.
A legnagyobb anyagi segítséget a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye nyújtotta. Ezúton is szeretnénk megköszönni Bosák Nándor püspök atyának és az egyházmegyének az anyagi áldozatot, mert önerőből soha nem tudtuk volna felépíteni az új plébániát. A hívek adományából pedig a belső berendezést sikerült megvásárolnunk.
A korszerű plébánia, közösségi ház megfelel a XXI. század elvárásainak és a műemléki előírásoknak, hiszen a templom, és szemben a Forgách-kastély is műemlék. Nagy előrelépést jelent a régi plébániához viszonyítva az is, hogy van benne egy szép nagyterem, ahol már van lehetőség egy-egy elődadás vagy közösségi összejövetel megtartására. Napkollektorok és levegő kazánok biztosítják az energiatakarékos energia felhasználást.
Mindnyájan örülünk az új épületnek, mert így új lehetőségek nyílnak meg az egyházközség hívei számára, amelyek segítséget adnak a közösségi élet megélésére és a hitben való elmélyülésre. A Jóisten fizesse meg mindenki áldozatát, akik segítettek az álom megvalósulásában!
Bodnár Imre plébános