Debrecen - Nyíregyházi Egyházmegye

„Dicsérjétek az Urat mind, ti népek, dicsőítsétek mind, ti nemzetek!Mert nagy az ő szeretete irántunk, az Úr hűsége örökké tart. Dicsérjétek az Urat!" (Zsolt 117)
Életének 62., áldozópapságának 37. évében, június 4-én szentségekkel megerősítve, a nyíregyházi Jósa András Kórházban meghalt Papp János nyíregyházi plébános, szabolcsi főesperes, címzetes apát.
Temetési szertartást június 12-én, csütörtökön tartották Nyíregyházán. Bosák Nándor megyéspüspök engesztelő szentmisét mutatott be érte délelőtt 10 órakor a nyíregyházi Magyarok Nagyasszonya Társszékesegyházban, a szentmise homíliáját pedig egykori osztálytársa dr. Dolhai Lajos, az Egri Hittudományi Főiskola rektora tartotta. Papp János atya földi maradványait 16 órakor az erdőtelki temetőben helyezték örök nyugalomra.
A zsúfolásig megtelt templomban a papságot Seregély István nyugalmazott érsek atya, a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye papjai, más egyházmegyék lelkipásztorai, a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola kispapjai, tanárai, és osztálytársai is képviselték. A temetési szertartáson búcsúzott tőle az előző szolgálati helyén élő hívek nevében a kisvárdai római katolikus egyházközség képviselő testületének világi elnöke, a nyíregyhjázi hívek nevében Ilosvai Gábor, a nyíregyházi főplébánia képviselő testületének világi elnöke, a főplébánia munkatársai nevében Eiben Tamás káplán atya, a család nevében pedig Földes Gábor nyíregyházi káplán atya búcsúzott.
Papp János 1952-ben született Erdőtelken. 1977. június 19-én szentelték pappá Egerben. 1977-től 1979-ig káplánként szolgált Hevesen, 1979-1980-ban Sajószentpéteren, majd 1980 és 1982 között az Egri Bazilikában. 1982-től 1994-ig plébános volt Oroson, 1994 és 2008 között Kisvárdán, 2008-tól pedig a nyíregyházi Magyarok Nagyasszonya Társszékesegyház plébánosaként szolgált.
Az itt maradt hozzátartozóknak, rokonoknak, azoknak, akik szerették Papp János atyát, megnyugvást kérünk imáinkban a Mennyei Atyától.

Nyugodj békében János atya!
Sík Sándor: Keresztút
Felkiáltottál: Beteljesedett.
És lehajtottad fejedet.
Igen, Uram, közel a nap,
Talán az óra, tán a pillanat,
Amikor félrebillen a fejem,
Amikor én is beteljesedem.
Mondjam-e úgy, ahogy elzörren a húr?
Vagy hogy a Létnek óceáni tükrén
Egy leheletnyi hullám elsimul
És elkezdődik egy új csepp öröklét?
Akárhogyan, - én beteljesedem:
Eltelt, letelt, betelt az életem
Szemem nem issza már a zsenge rét,
A lombok és az alkonyok színét,
Fülem nem hall már rímet, sem mesét,
Orgonaszót s a fátyolfű neszét,
Nem érintem már lelkes ujjaimmal
Emberek ujjain át a csodát,
Akik közt élve emberré lehettem,
És akikért magamat is szerettem:
Ezentúl, - már csak odaát.
Beteljesedett, - vége van.