A hagyományok és ünnepek minden közösség életében kiemelt szerepet kapnak. A Szent László Katolikus Szakközépiskola végzősei 2013. október 19-én érkeztek el életük egy ilyen fontos állomásához, hiszen ezen a napon került fel mellkasukra az érettséget jelképező szalag. A „szalagtűző ceremónia" előtt a maturandusok ünnepi szentmisén vettek részt a Római Katolikus Templomban, ahol Kálmán József atya megszentelte a szalagokat, amelyek viselése nem csupán kiváltság, de felelősség is. Mindannyian különleges és megismételhetetlen teremtményei vagyunk Istennek – figyelmeztette a diákokat –, s azzal a talentummal, amelyet tőle kaptak, a legjobb tudásuk szerint, felelősséggel kell „sáfárkodniuk" ezután is.
Az érettség kicsiny jelképeinek feltűzésére a Várszínház és Művészetek Házában került sor. A vendégeket és a tizenkettedikeseket Major Tamásné tanárnő, a 12.C osztályfőnöke köszöntötte. Ünnepi beszédében megidézte a születés és az első lépések csodáját, a kisiskolás esztendők nehézségeit és örömeit, a továbbtanulással, pályaválasztással kapcsolatos gondokat; olyan pillanatokat, amelyek emléke minden szülő szemébe könnyeket csalt. Szavai annál inkább hitelesen hangzottak, mert nem csupán pedagógusként, de szülőként is szólt, hiszen saját gyermeke is ott állt a végzősök között. Arra is emlékeztette a diákokat, hogy életükkel mindannyian nyomot hagynak a világban. Kerezsi Béla igazgató úr pedig arra kérte őket, hogy a Szent László Katolikus Szakközépiskola kapuján kilépve is próbáljanak ragaszkodni ahhoz a szellemiséghez, azokhoz az értékekhez, amelyeket ettől a közösségtől kaptak.
A felemelő pillanatok után az osztályok vidám produkciói következtek, melyeket látva a meghívottak is meggyőződhettek a fiatalok tehetségéről, ötletességéről, humoráról, a tánc iránti szeretetéről. Az estét közös vacsora és zenés mulatság zárta.
Jurásné Papp Mónika
12. D osztályfőnöke