Bosák Nándor, egyházmegyénk püspöke érkezett hozzánk egyházközségünk kettős ünnepére. Árpád-korabeli templomunk titulusának, Urunk mennybemenetelének ünnepén 25 fiatal részesült a bérmálás szentségében. Bosák Nándor püspök atya, tavaly novemberben szentelte fel a feltárt kora-, középkori freskókat, most pedig a bérmálkozás szentségét adta a fiataloknak, és fogadta őket az egyház felnőtt tagjainak sorába.
A főpásztor a Szentlélek ajándékainak kiszolgáltatásakor biztató szavaival erősíttette a fiatalokat, akik most már kegyelemmel megerősítve felnőtt komolysággal állnak az élet elé, hogy megvalósítsák elhatározásaikat, küldetésüket a világban. Mindannyiukhoz kérdést intézett:- Mit ígért Jézus mennybemenetelekor az apostoloknak? –Menjetek vissza Jeruzsálembe, várjátok, mert eljön a Szentlélek! Ő majd megadja nektek az erőt, amely által elvégezhetitek dolgaitokat!
Milyen nagy ajándékot adott nekünk a Szentlélek? Megajándékozott bennünket a hittel, amely által megadja az erőt ahhoz, hogy a ránk szabott dolgainkat elvégezhessük. A hit a legnagyobb ajándék számunkra, megmutatja a biztos és a helyes utat az életben, megvilágosítja értelmünket. A Jézus által mutatott út vezet az üdvösségre! Ha erre az útra igent mondunk, ha ezt az utat járjuk, az élet értelmét is megtaláljuk! Jézus mennybemenetele megerősít bennünket arról, hogy életünkről egyszer nekünk is számot kell adni.
Bátorság, hogy továbbra is ezen az úton tudjunk és akarjunk járni a Szentlélek segítségével! – mondta a püspök atya szentbeszédében. Áldását fogadva ezzel a megerősített hittel, lelkünket felvértezve tértünk haza otthonainkba.