2009. január 26-án ült össze az I. Magyar Nemzeti Serra Tanács Budapesten, a Kassai téri Szentlélek Egyházközség közösségi házában.
A Serra lelkiség, amely imára hív papi és szerzetesi hivatásokért, mert annyi és olyan papunk van, amennyit megérdemlünk, és amennyit – a szó szoros értelmében – kiimádkozunk. A Serra lelkiség a szolgálatba lépő papok támogatása mellett elősegíti a lelkiséghez tartozók hitének megerősítését is.
A Serra név nem mozaikszó, hanem boldog Juniperro Serra ferences misszionárius nevét viseli. Ez egy nemzetközi szervezet, amelynek Magyarországon még kevés csoportja működik.
Főbb helyei:
Pécsi régióban: Pécs, Monyoród, Kátoly, Szederkény-Nyomja
Szeged-csanádi régióban: Szeged, Hódmezővásárhely, Makó-Maroslele, Orosháza,
Debrecen-nyíregyházi régióban: Nyíregyháza, Fehérgyarmat, Jánkmajtis.
Akik ehhez a lelkiséghez tartoznak, minden nap imádkoznak a papi és szerzetesi hivatásokért, és munkájukkal is segítik Isten országának építését.
Az I. Nemzeti Tanács összejövetelének célja az volt, hogy megválassza három éves időtartamra a magyarországi tartomány tisztségviselőit, amelyre segítséget a Szentlélektől kértek, másrészt elfogadja az új Alapszabályt, valamint megbeszélje az elkövetkezendő három időben a lelkiség továbbterjedésének lehetőségeit. Ez egy civil szerveződés az egyházért, az egyházban, az egyházból. Segítőik a Serra-káplánok, akik a lelki vezetést biztosítják.
Az elkövetkező három év kormányzójának, Várbíró Pétert választották a Nemzeti Tanács ülésén megjelent Serra-csoportok elnökei. A kormányzó célkitűzése: Magyarországon egyre több egyházmegyében, plébánián legyenek olyanok, akik a Serra lelkiségen belül imádkoznak a papi és szerzetesi hivatásokért, és segítik lelkipásztoruk munkáját tettel és imával.
A Nemzeti Tanácsról készült fotók megtekinthetők a fehérgyarmai Plébánia honlapunkról, a Galéria menüpontból: www.romaikatolikusfgy.5mp.eu
Ruszki Gábor
fehérgyarmati plébános