„1988. február 2-án délután, Szegedről visszaérkezve Debrecenbe, a Szent Anna Plébánia kapualját teli találtam emberekkel. Hamar kiderült, hogy a határon túlról jöttek. Az állították, hogy bemondta a Kossuth Rádió, hogy Magyarországon befogadják a menekülteket. Voltak már a városban különböző helyeken, de sehol sem kaptak segítséget. Első pillanatban én is bizonytalan voltam, mi lesz ebből, ha én itt a plébánia épületében menekülteknek adok helyet? De az emberek ott voltak, közeledett az este és nem tudtak hova menni..." – így emlékezett vissza Fodor András plébános, aki 1989-ben – a debreceni Szent Anna plébánia káplánjaként, a Svetits Intézet hittanáraként - mindenkinek segített, aki csak hozzá fordult.
A Magyar Máltai Szeretetszolgálat 20. évfordulójára emlékeztek az elmúlt hétvégén Debrecenben, ahol segítők és segítettek találkoztak hálát adva, megköszönve a befogadást, a lehetőséget a szolgálatra a, felelevenítve a debreceni csoport megalakulásának körülményeit is. A köszönetüket elsőként a Szent Anna székesegyházban fejezték ki.
– „Aki meg akarja menteni életét, elveszíti, aki azonban értem elveszíti, az megtalálja." (Mt. 16, 25) Aki meg akarja menteni az életét evilági módon, önmaga dicsőségének építésével az elveszíti. De aki odaadja az életét az értékesebb szolgálatra, megmenti azt – emelte ki a szentmise homíliájában Bosák Nándor megyéspüspök. – A Máltai szeretetszolgálatot is ez a szellem, szolgálat, konkrét helyzet hozta létre, amelyben odaálltak a rászoruló, a szegény, az elhagyott mellé segítséget nyújtani. 20 ével ezelőtt a menekültek megsegítése adott alkalmat arra, hogy az emberek összefogjanak, áldozatot hozzanak embertársaiknak. Az emberi élet mindig ad alkalmakat a segítségre. Talán a mostani helyzet más, de a szükség a rászorultság ugyanaz.
A szentmise után Fodor András plébános a debreceni máltai csoport vezetője, visszatekintésre, agapéra hívta a résztvevőket. Köszöntőjében kiemelte, a helyi máltai csoport szülőanyjai a 20 évvel ezelőtti menekültek voltak, aki a debreceni emberekben életre keltették az emberfeletti összefogást. „Meggyőződésem – mondta a plébános, hogy Debrecen hitélete itt, ezekből a napokból vett új lendületet. Híveink megtapasztalták a tevékeny szeretet jó ízét, és az igazi élet ebből fakad."
Majd Csiba László professzor – aki fiatal orvosként maga is részt vett a 1988-tól a segélyezés koordinálásában – archív felvételekkel illusztrált visszatekintésében személyes élményeit osztotta meg a résztvevőkkel. Megemlékezett Csilla von Boeselager asszonyra, akinek kezdeményezésére alakult meg a Magyar Máltai Szeretetszolgálat.
„1989 karácsonyán Olyan egységes volt a hangulat, mint 1956-ban. Mindenki osztogatta a szórólapokat, a rádióban is bemondattuk, hogy várjuk a segítségeket, hangszóróval felszerelt gépkocsik járták a várost és ezen senki nem csodálkozott. Fantasztikus volt látni azt, ahogy az emberek áramlottak a elajánlásaikkal, a taxik sorban álltak, várva, hogy vihessék a Nagyváradi püspökségre az adományokat. Volt aki, ki egy hordó vízzel indult Romániába, mert az a hír járta, hogy ott mérgezik a vizet..., vagy éppen a házi patikáját hozta el. Akkor még teljes szervezetlenség uralkodott, minden hírtelen történt. A városból, és külföldről érkezők segélyszállítmányok fogadására éjjel-nappali ügyeletet kellett létrehozni, önkénteseink napokig haza sem mentek."
Később kialakult egy összerendezettebb forma, német példákat elsajátítva jótékonysági hangversenyekre is sor került, biztosítani kellett egy alapvető infrastruktúrá, Németországból a paderborniak és Csilla asszony kapcsolatrendszerén keresztül sok segítséget kaptak, tapasztalatot gyűjtöttek. 1990-ben már több mint 70 segélyszállítmányt szállítottak Romániába, Kárpátaljára és 1991-ben több mint 500 családot támogattunk. 1991-ben megkaptuk az Erzsébet utcai Máltai Házat, amely azóta is krízisirodaként működik.
Másnap a szervezet régión belül működő csoportvezetői kerekasztal beszélgetésen folytatták megemlékezésüket „Munkánk hatása Debrecen szociális életére"címmel Debrecenben a Szent Erzsébet Otthonban.
Kovács Ágnes
sajtóiroda