Debrecen - Nyíregyházi Egyházmegye

A Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye „Esti beszélgetések" közéleti vitafóruma tavaszi előadássorozatának központi témája a „Nemzeti identitás és a kereszténység". Görömbei András akadémikus, tanszékvezető, egyetemi tanár (Debrecen) – a kérdéskörben – „Nemzeti identitás a magyar (kisebbségi) irodalomban" címmel fejtette ki gondolatait május 14-én, Debrecenben a Szent József Gimnázium dísztermében.
A következőkben a professzor néhány gondolatát emeljük ki.

A magyar történelem zsákutcás történelem – kezdte Bibó István szavaival az előadását Görömbei András professzor. A csodálatos országunk folyamatosan pusztul. Trianon után, 3, 5 millió magyar szakadt a határainkon túlra. Ezután a szomszédos országok szisztematikusan próbálták felszámolni a magyarságot, amely kisebbségben teljesen kiszolgáltatott helyzetbe került a kommunista diktatúra idején, hiszen folyamatosan megfosztották a nemzetiségétől, nem használhatták az anyanyelvüket, tönkretették az iskoláit, és az a döbbenetes élmény következett be, hogy miközben minden szomszédos ország népe megduplázta önmagát, közben a magyarság lélekszáma mindenütt fogyott.

trianoni-szindróma

Mit tehet az irodalom, mit tehet a kultúra? A legbensőbb erőkhöz folyamodik, a nemzeti összetartást erősíti a legkülönfélébb módon. Az irodalom a lélek mélyéről száll fel, alapja az igazság, a hazugság nem lehet benne maradandó. A kisebbségi magyarság magára maradt, már a két világháború között is, de még súlyosabban a Trianont megismétlő II. világháború utáni békedöntésen és a lelki magára hagyást élte meg 2004 dec. 5-én, ekkor már semmilyen külső erőszak nem kényszerített, hanem a szellemi hitványság döntött, nem tekintve azonos érdemű magyarnak a határon túli magyarságot. A magyarság a Kárpát-medencében 8 országban van szétszórva, a 8 országból csak egyben uralkodik a hivatalos anyanyelve. Mindenütt él a Trianon-szindróma, ami azt jelenti, hogy a magyarság leépítésére törekszik. A magyarságban pedig a trianoni-szindróma örök fájdalomérzést jelent.

Az otthonkeresés metaforája

Mit tett a kisebbségi magyarság önmaga megmaradásáért?

Már Trianon után azonnal elkezdte megszervezni önmagát, koncepciókat alakítottak ki a megmaradás érdekében. Erdélyben ez jelentette a transzilvánizmust. Kós Károly szerint Erdély önálló megbonthatatlan egység, a 12 milliós Romániában óriási erő a 2 milliós magyarság. Felvidéken az újarcú magyarok programja, a sarlósok programja Fábri Zoltánnak a Vox Humána elnevezésű programja, amelyik azt mondja, hogy bármilyen körülmények között a Vox Humánával az emberi hanggal kell megmaradnunk a minőség jegyében. Délvidéken a helyi színek elméletét dolgozta ki Szenteleky Kornél a megmaradás érdekében.

A kisebbségi magyar kultúra csodát művelt a két világháború között is, művei az erdélyi sorsot fejezik ki. Tamási Áron Ábel Trilógiájában az otthonából kivert székely magyar ember elmehet erdőpásztornak a Hargitára, cselédnek a városba vagy kimenekülhet Amerikába, de ezen a hármas úton is egy kérdés foglalkoztatja, valahol otthon lenni a világban. Tehát a kisebbségi lét metaforája az otthonkeresés lett.

A különböző körülmények közé kerülő szétszórt magyarság meg akart maradni és ehhez különféle ideológiákat alkotott. Sütő András és Gál Ernő filozófus megfogalmazták a sajátosság méltóságának az elvét, azt, hogy sajátosságunkkal vagyunk azok, akik, tehát az identitás, az önazonosság elemi jog, ezt védeni kell. Csóri Sándor a magyarságot mozaik nemzetnek nevezte, ami kifejezi a helyzetünket, jellegünket, azt, hogy sok részből, sok színből áll, és hogy az egészet csak a színek összessége teszi ki.

Mit lehet tenni?

Az irodalom a lélek tükre, a rejtett igazságok felfedése, a tények számbavétele. A kisebbségi irodalmai kultúrák óriási erőforrást keresnek a történelemben, számba veszik a múlt értékeit, Erdély múltját, a 45 után a felvidéki magyarok sorsát. Dobos László: Földönfutók, Duba Gyula: Szabadesés című regénye és Tőzsér Árpád: Kettős űrben című verseskötete összekapcsolódott a kisebbségi magyarság tudatában, mert azt mondták, hogy a kettős űrbe dobott földönfutók sorsa a szabadesés. Ezzel a szabadeséssel szállt szembe az irodalom, a kultúra, ami azt mutatja, meg, hogy az emberi jogok egyformák kellenek, hogy legyenek nincs alsóbb és felsőbbrendű nép.

A nemzet összetartozás tudatában a közösségi érzésben legfontosabb a magyar anyanyelv. A magyar nyelv különleges értéke, hogy nem hasonlít a szomszédos országok nyelvéhez, ezért lehetőséget adott a karakter őrzésére. Az anyanyelven lehetek az, aki vagyok. Faludi György: Óda a magyar nyelvhez című verse, a magyar nyelvet a személyiség megőrzésének minősíti. „...Jöhetsz rám tőrrel, vassal, ékkel, de én itt állok az ikes igékkel..." Az ikes igék a magyar nyelv egyik különlegessége. Ugyanígy Márai Sándor: Halotti beszéd című verse azt a drámát írja meg, amelyiket átél a nyugatra szakadt magyar, amikor szétfoszlik a nyelv, eltűnnek a szavak, minden idegenné válik. De a '45 utáni időben is óriási értéknek minősítették a nyelvet és a magyar nyelv sorsa nemzeti sorsként szólalt meg. Sütő András: Engedjétek hozzám a szavakat címmel gyönyörű könyvet írt, bennük a keresztény jövő jelent meg. Azt mutatja, hogy a nyelvben a kultúrát, a nemzet közérzetét lehet közvetíteni. Kányádi Sándor azért könyörög halottak napján Bécsben, „hogy ne kéne féltünkben nyelvünk lenyelnünk". Farkas Árpád azt siratja a Szivárgásban, hogy „mossa az idő a nyelv alól a barlangfényű szókat..." Vagy a felvidéki Gál Sándor: Távolodók című versében azt panaszolja, hogy akik a nyelvükből kiesnek, azok önmaguktól távolodnak el.

A kárpátaljai Váry Fábián László Illyés Gyula fejfájánál könyörög az édes anyanyelvhez, hogy maradjon megtartó édes anyanyelv, és ízlelgeti a szavakat „ ...anyatej, anyanyelv, anyaöl...."

Sütő András értelmiségi hivatásként mondja számunkra a kiállást a helytállást. „ ...Gondolkodó emberek ti vagytok a világ világosai!" Gondolkodó emberek felelősségéről van itt szó. Nehéz a helyzetünk, de nem reménytelen. Mindent el kell követnünk, hogy azt európai jogrend érvényesüljön a magyarság számára is, hogy a szétszórtságunk értékként egyesülhessen. Ezért lenne rendkívül fontos, hogy Magyarországon az erkölcsi tényező uralkodhasson, ne a hazugság anyagi érvényesülés legyen az egyetlen politikai tényező. Ahhoz, hogy egy közösség megmaradhasson, hogy más népek és tisztelettel legyenek hozzá, ahhoz morálisan emelkedettnek kell lennie, amelynek szakrális tartományai vannak. Az irodalom ebben a morális tartományépítésben a vallással együtt egymást kiegészítve vállalhat ebben szerepet.

Kovács Ágnes
sajtóiroda