Debrecen - Nyíregyházi Egyházmegye

„Ó szent vendégség, melyben Krisztust vesszük, kínszenvedésének emlékét idézzük, Isten kegyelmével eltelik a lelkünk, és megkapjuk jövendő dicsőségünk zálogát.”
Dr. Szabó Bertalan domonkos szerzetes, a soproni rendház házfőnöke, adventi lelkigyakorlatos beszédeket tartott templomunkban „Keresztény életünk központja: az Eucharisztia” címmel a közelmúltban. A három nap témáját Aquinói Szent Tamás egyházdoktor, domonkos szerzetes fent olvasható imájára fűzte fel. A rövid fohász keresztény múltunk, jelenünk és jövendők foglalatja – mutatott rá Bertalan atya, így a három este e három témát járta körül vendégünk. A múlt Krisztus szenvedése, a jelen az, hogy Krisztust vesszük magukhoz, a jövő pedig, hogy Krisztussal elnyerjük az eljövendő dicsőség zálogát.

A szentmise hálaadás, emlékezés és ünneplés

Hálát adni sokféle módon tudunk. de a szentmise a legfontosabb hálaadás, mert a közösségben adjuk össze hálaadásként mindazt, amit kaptunk. Ennek háttere az ószövetségi szertartás, a szombat ünneplése a visszaemlékezéssel Isten nagy tetteire. Miért hív meg Isten a hálaadásra a szentmisében? Mert itt maga Jézus ad hálát helyettünk, vagy értünk, Őbenne lesz teljessé a hálaadás. A szentmisében visszaidézzük a múltat. Emlékezetünk torzít, de a közösségi megemlékezés biztonságot ad Krisztus szenvedéséről, kereszthaláláról és feltámadásáról, arról, hogy Jézus eljövetele a történelem legfontosabb mozzanata. A szentmise megemlékező jellege ugyanígy megvan a keresztény egyházak istentiszteletében. Minden vasárnap ünnepelni hív az Egyház a megváltás, az újjászületés ünneplésére, mely a megtestesüléssel kezdődött. Mindnyájunk feladata azt megérteni és arra törekedni, hogy mindennap legyünk új emberré, növekedjen bennünk az újjászületés kegyelme, térjünk meg naponta. Az Eucharisztia arra tanít, hogy lépjünk ki a hétköznapokból, szenteljünk időt Istennek. Az Egyház a liturgiával hív az ünneplésre. A liturgia szó jelentése közös munka. Nem színház tehát a szentmise, hanem az a hely, ahol közelebb kerülhetünk Jézushoz, s ez jogunk és kötelességünk. Ezért hittel és szeretettel kapcsolódjunk be a liturgiába! – zárta le Bertalan atya az első napi tanítását.

Hogyan világítja meg jelenünket az eucharisztikus Krisztus?

Az Eucharisztia titok, de másképpen csillapítja vonzódásunkat az istenihez, mint a világ más titkai. Miért döntött úgy Jézus, hogy így legyen jelen számunkra? Ez a titkok találkozása: az Isten titkának, az Atya egyszülött Fia titkának és a Szentlélek titkának találkozása, hogy mi is közösségben éljük meg a vele való találkozást. A titkot kitartóan kell szemlélnünk, s nem közömbösen elmenni mellette. Az emmauszi tanítványok is csak lassan értették meg, hogy ki az a különös ember, aki melléjük szegődött, de akkor nyomban visszafordultak Jeruzsálembe a hírt elvinni. A szentmise első része, a tanítás, felkészít az áldozati részre. Engedjük, hogy Isten lassan vezessen be a titokba, Ő előbb tanít, hogy majd szeretetben találkozzon velünk. Hogyan válaszolhatunk erre? Hozzunk döntést mellette, töltse el szívünket titkos jelenléte. Szabadságot kaptunk, de vannak dolgok, melyek meghaladják értelmünket. Hit kell ahhoz, hogy megértsük, mi megy végbe a szentmisében.

Az Eucharisztia lelki táplálék is. Nem csak biológiai értelemben kell ennünk mindennapi kenyerünket, az eucharisztikus kenyér, az eucharisztikus Jézus kell hogy mindennap tápláljon minket. A csodálatos kenyérszaporítás azt példázza, hogy táplálni kell az embereket. Jézus pedig ezt mondja eucharisztikus beszédében: „Ha nem eszitek az Emberfia testét és nem isszátok a vérét, nem lesz élet bennetek” (Jn 6,53). Isten nem marad meg csak úgy bennünk, táplálni kell azt, és a kegyelmi élet tápláléka az Eucharisztia. De vizsgáljuk meg magunkat, hogy méltók vagyunk-e rá? Mert ha nincs bennünk kegyelmi élet, halottak vagyunk, és a halottat nem lehet táplálni. A nedves gyertyakanócot nem lehet meggyújtani – ahogy Sienai Szent Katalin mondja. De itt van a gyónás, mely kiengesztelődés Istennel és az egyházi közösséggel is – ez utóbbit ne felejtsük el. A gyónás közvetlenül a szentáldozásra irányul, de a többi szentség is erre készít fel.

Jézus jelenléte az Eucharisztiában konkrét, és nem szimbolikus. Aquinói Szent Tamás imájában így áll: Krisztust vesszük. Vagyis testét, vérét, lelkét, istenségét, azaz a teljes Krisztust. Ez teljes találkozás Krisztussal, Ő önmagát tejesen odaadja nekünk. Mi se vonakodjunk tehát venni szent Testét, merítsünk Jézus önátadásából. Jézus jelenléte erősítsen és vigasztaljon minket. Keressük fel Őt gyakran szentségimádáson és imádkozzunk, hogy minél több örökimádás kápolna épüljön országunkban.

Az Eucharisztia mint eljövendő dicsőségünk záloga

A mi jövőképünk bizonytalan, sokszor reménytelen, de az eucharisztikus lelkület szilárd alapot ad jövőket illetően. Mit jelent az, hogy az Eucharisztia a szeretet szentsége? Az Eucharisztia kegyelmi gyümölcse az, hogy közelebb kerülünk Isten szeretetéhez és az Egyház, a közösség szeretetéhez. Ez utóbbi sajnos sokszor kimarad gondolatainkból. Jézus messiási küldetése, hogy megtanítsa nekünk: Isten maga a szeretet, Ő maga a Szentháromság. A karácsonyban is a Szentháromság szeretete fogalmazódik meg: Jézus az Atya akaratából születik erre a világra, és a Szentlélek teszi lehetővé, hogy Mária szűzi méhébe tudja fogadni a Megváltót. A Tábor hegyen, vagy Jézus keresztelésekor is ott van a Szentháromság. A szentmisében a pap a Szentlelket hívja le a felajánlott kenyérre és borra, így az Eucharisztiában ne csak Jézust keressük – tanácsolta szónokunk –, hanem a Szentháromság jelenlétében csodálkozzunk rá: Jézus az Atya egyszülött fia, az Atya ajándéka. A szentmisében nem a pap változtat át, hanem a Szentlélek. Ő tette lehetővé a megtestesülést, és Ő teszi lehetővé, hogy helyes lelkülettel járulhassunk a szentáldozáshoz. Az Eucharisztia forrása és célja a Szentháromság közössége. Bár tudjuk, hogy a legtökéletesebb találkozás majd az égben lesz, de minden egyes szentmise közelebb visz az örökké tartó istenélményhez.

Az Eucharisztia szeretet az Egyház iránt is: az isten- és az emberszeretet nem választható el egymástól. Istenszeretetünk hiányos, ha nem szeretjük az embereket. Az eucharisztikus közösség barátság kell hogy legyen. Jézus erre tanított az utolsó vacsora alkalmából: „Barátaimnak mondalak benneteket” (Jn 15,15). Arra tanít, hogy lépjünk ki önzésünkből, önszeretetünkből, és legyünk tökéletes barátsággal a többiek felé.

Az Egyház az emberek közössége. Minden szentmise segít, hogy javulni tudjon ez az egyházképünk. Templomba járni felelősség, és nem fogyasztói jellegű részvétel. Feladatot is kapunk: az eucharisztikus lelkületet mindenkihez el kell vinnünk. Ez az Eucharisztia missziós lelkülete. Ki kell lépnünk a komfortzónánkból, és el kell vinnünk mindenkihez a megváltás örömhírét. Ez kötelességünk, még ha el is utasítanak. Miben segít e téren az Eucharisztia? Erősít, hogy gyógyító lelkületűek legyünk, gyógyítsuk az emberek lelki sebeit; azonkívül békéltető szerepünk van: Jézus békéjét, a kiengesztelődést hirdessük. Az Eucharisztia a mennyek országának építése is, a szentmisében előre érezhetjük, hogy milyen lesz az ottani béke. De ne feledjük: a szentmise nem megérkezés a mennybe. Mi itt zarándokúton vagyunk, s Isten adja meg a lehetőséget a megérkezésre.

Azt kívánom – fejezte be tanítását Bertalan atya –, hogy az Eucharisztia fűzzön egybe minket szeretetben, békében, egységben, örömben.

Lejegyezte Havas Lászlóné
Szent László Plébánia, Debrecen
Fotó: Sántáné Rajnai Katalin