Debrecen - Nyíregyházi Egyházmegye

Második alkalommal szerveztek Ökumenikus Napokat Debrecenben. Ebben az évben „Mert egy a kenyér...” - Az eucharisztia ökumenikus perspektívában címmel közös tudományos szimpóziumot szervezett a Both Antal Teológiai és Kulturális Alapítvány, a Debreceni Református Hittudományi Egyetem és a Károli Gáspár Református Egyetem november 14-én a Debreceni Református Kollégiumban. A rendezvényen a hazai és nemzetközi keresztyén felekezetek képviselői vettek részt.

A konferencián Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök képviselte a római katolikus egyházat, köszöntő gondolataiban arról beszélt, hogy mit jelent a katolikusok számára a szentmise, az a liturgikus cselekmény, amit nevezhetünk ősi kifejezéssel élve úrvacsorának, kenyértörésnek is, valamint a hétköznapok szentmiséje.

„A hétköznapunknak, életünknek is van egy szentmiséje, liturgiája, vagyis közös tevékenysége Istennel. A körülöttünk élők azon mérik le vallásosságunk hitelességét, hogy hogyan élünk a hétköznapokban, mennyire hiteles az életünk két szentmise, két istentisztelet között.

A római katolikus szentmisének két fő része van, az igeliturgia és az áldozati liturgia. Mindezek előtt a szentmise bevezető részében bűnbánatot tartunk, ebben az Isten felé fordulás valósága, a bocsánatkérés történik. „Az Úr legyen veletek!” – felszólítással kezdjük a szentmisét, mert Isten akar táplálni bennünket, tőle kérünk bocsánatot, hogy tiszta szívvel tudjuk befogadni Őt, az ajándékait.

Életünk szentmiséjében Isten mellénk szegődik

Életünk szentmiséjében – ahol szintén folyamatosan kell lelkiismeretvizsgálatot tartanunk –megmutatja, hogyan élem hétköznapjaimat: Istennel, vagy bűnben. A bűn nemcsak egy rossz cselekedet, hanem az istennélküliség állapota, amelyből bűnös cselekedetek következnek. Ezért nagyon fontos, hogy ne Isten nélkül éljünk, hanem vegyük észre, az utunkon Isten mellénk szegődik. Ezt a Szentírás is igazolja, amit az istenfélő ember már Ábrahám óta tapasztal.

Az emmauszi tanítványok történetéből is levonhatjuk azt a következtetést, hogy Isten mellénk áll, mellénk szegődik, látja szomorúságunkat, nehézségeinket, mert fontosak vagyunk neki.
Az életünk szentmiséjében – ami két szentmise között történik – Isten azt akarja, hogy az Ő igéje szerint éljünk. Vezet bennünket, irányít, magyarázza az írásokat, hogy szenvedéseinkben is legyünk meggyőződve arról, mindezeket azért kell elszenvednünk, hogy bemehessünk vele az Atya országába.

A megtört Krisztus és a megtört, meggyötört ember ugyanaz

Az igeliturgia, a szentmise első fő része, a tanítás, amely, mint Isten igéje, irányít, vezet bennünket, nekünk pedig követnünk kell az útmutatását, amikor a szentmise után elindulunk a hétköznapok valóságába.
A szentmise második fő része az áldozati liturgia. „Mert egy a kenyér” mondja a jelen konferencia jelmondata is, mert egy kenyérből részesülünk, magából Jézus Krisztusból. Az Eucharisztiában a megtört Krisztus osztja szét saját magát. Életünk szentmiséjében nekünk kell áldozatot hozni, megtöretni. Milyen szépen kifejezi a magyar nyelv, amikor azt mondja: törődünk valakivel. Ebben benne van az áldozathozatal másokért, szeretteinkért, akiket Isten ránk bízott. Életünk szentmiséjében a megtört Krisztus szeretetére válaszolunk és igent mondunk mi is az áldozatra. A megtöretés által Jézus kioszthatóvá válik, szeretetet kér tőlünk. Nekünk is meg kell töretnünk önzésünkben, keményszívűségünkben, szokásainkban, hisz ezáltal lesz szétosztható, kiosztható a mi szeretetünk.
A szentmise fontos része a szentáldozás, amikor megvalljuk, hogy: „Boldogok, akiket meghív asztalához Jézus, az Isten Báránya.” Életünk szentmiséjébe pedig nekünk kell Őt meghívni a szegényekben, a rászorulókban és azokban, akikkel közösséget vállalunk.

A megtört Krisztus és a megtört, meggyötört ember ugyanaz. Beengedjük az életünkbe a másik embert és Istent, azért, mert mi Krisztusból, az Ő szeretetéből merítünk, amikor találkozunk Vele az úrvacsorán, a szentmisén.

Meg kell tanulnunk alkalmazkodni az egyszerű emberekhez. A szentmise befejező mozzanatában a pap mondja: „A szentmise véget ért, menjetek békével!” Ekkor kezdődik el az életünk szentmiséje. Jézus békekövetei vagyunk, az Ő békéjét visszük az emberekhez, a szeretetét kell képviselnünk, mert rajtunk keresztül akar megjelenni az Ő szeretete a világban. Ő küld bennünket, hogy életünk szentmiséjén mutassuk be, tegyük jelenvalóvá a keresztáldozatát, mert abba bekacsolódva a két szentmise között minket áldoz fel, hogy továbbadjuk az Ő szeretetét a világban” – fejezte be gondolatait a megyéspüspök.

A konferencián elhangzott további megnyitó beszédekről és a díjátadásról Dobos Zita református sajtóreferens tájékoztatott bennünket:

Az úrvacsora Krisztussal és az egyházzal való közösség. Keresztyén felekezetek máig nem ünneplik együtt ezt a sákramentumot. 2020-ban a katolikus egyház Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusán különösen is koncentrál az Eucharisztia szentségére, a magyarországi evangélikus egyház pedig 2020-at az úrvacsora évének nyilvánította. A konferencián a református, katolikus, evangélikus és görögkatolikus egyház képviselői folytatnak párbeszédet arról, hogy mi az, ami ma is elválaszt és mi az, ami összeköt bennünket az úrvacsoráról szóló tanításunkban és gyakorlatunkban.

Kustár Zoltán, a Both Alapítvány kuratóriumának elnöke megnyitójában arról beszélt, hogy öröm fórumot teremteni ahhoz, hogy különböző felekezetek egy asztalhoz üljenek és közösen cseréljenek eszmét. A rektor szerint eljött annak az ideje, hogy azt vegyük észre, ami összeköt bennünket, és ne azt, ami elválaszt. Különösen fontos, hogy a keresztyén hit közös evangéliumát együtt vigyük tovább Európában.

Fekete Károly püspök köszöntőjében a konferenciáról azt mondta, hogy „a Krisztussal való titokzatos egység csodáját a legkülönbözőbb nézőpontokból elemzik előadóink, mert lenyűgöző az úrvacsorában-eucharisztiában az életközelség, ami Krisztushoz fordít és a másik emberhez. A Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke azt hangsúlyozta, hogy az úrvacsorának „lelkületváltoztató ereje van”.

Az alapítvány idén először díjat is átadott, amellyel olyan személy munkásságát ismerik el, aki az ökumenikus diskurzusban maradandót alkot. Kránitz Mihály professzor, római katolikus pap vette át az elismerést, aki rendkívüli dolognak tartja az alapítvány létrejöttét és munkáját, ugyanis, ahogy mondja, „Magyarország az ökumenizmus területe. Most már távol vagyunk attól, hogy szemben álljunk egymással, eljutottunk egy közösségi felfogásra. Be kell vallanunk azt is, hogy a kereszténység kezd visszaszorulni Európában. Egy új generáció növekszik, amelyiknek akár a történelemről is más a gondolata”. A konferencia témájával kapcsolatban felhívta a figyelmet arra, hogy az úrvacsora kérdésében teológiai különbségek vannak, amelyekhez óvatosan kell hozzányúlni, bár valóban az lenne a cél, hogy a felekezetek hívei együtt tudjanak az Úr asztalához járulni. „Meg kell nézni, hogy hol tudunk gazdagodni a másik úrvacsora ünneplésében” – hangsúlyozta a Pázmány Péter Katolikus Egyetem professzora, aki úgy véli, időt igényel a teljes konszenzusra jutás, ami gazdagodást fog jelenteni mindegyik felekezetnek. A díjjal kapcsolatban Kránitz Mihály kiemelte: „Bár a díjat most én veszem át, de ez a római katolikus egyház felé is egy kéznyújtás. Ez egy nagyobb tágasságot jelent, hogy ismerjük el egymásnak az eddigi tevékenységét, és én így még inkább szeretném szolgálni az ökumené ügyét.” (Kránicz Mihály laudációja itt olvasható.) https://drhe.hu/sites/default/files/content/article/2019-11-1509-04/3457/kranitzmihalylaudacioja.pdf

A Both Antal Teológiai és Kulturális Alapítvány 2016-17-ben kezdte meg a munkáját. Célja az ökumenikus diskurzus támogatása és Both Antal nevének és munkásságának megőrzése. A konferencia jövő tavasszal a Károli Gáspár Református Egyetemen folytatódik.

Forrás: https://ttre.hu/tartalom/4980/mertegykenyerr

Örömhír Sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

Fotó:
Szabó Dávid sajtóapostol