Debrecen - Nyíregyházi Egyházmegye

Egy családból több testvért is hívhat az Úr a megváltás szolgálatára. Már az apostolok között is volt két testvérpár: Péter és András, valamint Jakab és János (Mt 4,18-21). Nekünk is volt két szatmári papunk, akik testvérek voltak: Marosi Balázs és István.
Marosi Balázs 2006. május 7-én hunyt el, testvére, István pedig 2019. október 9-én.

A marosi testvérek igen ragaszkodtak az édesanyjukhoz. Anyáknapjára mindig igyekeztek szüleikhez és Annuska húgukhoz. Miért volt fontos nekik ez a nap?
1945. január 6-án Mérkről 264 személyt gyűjtöttek össze, kizárólag német nevük és sváb származásuk miatt, hogy jóvátétel címén, kollektív bűnösséggel megpecsételve hurcolják el őket a nagy Szovjetunióba. Persze „csak egy kis munkára” (malenkij robotra), amiből 38 hónap lett azok számára, akik egyáltalán hazakerültek. A paptestvérek édesanyja, Karácsonyi Anna is ezek között volt. Fegyveres katonák kísérték őket Nagykárolyba, a kertek alatt, hogy még véletlenül se találkozzanak hozzátartozóikkal. Aztán marhavagonokba zsúfolva, 18 nap után, a túlélők, éhesen elcsigázottan, betegen érkeztek a Donyec medencébe, Konstantinovskába, ott egy cin-gyár lágerében embertelen körülmények között éltek a „bűnösök.” Hodályba terelték őket, amelyen nem volt se ablak, se ajtó, se ágy, se fűtés. Az étel roppant kevés és szinte ehetetlen volt, miközben nehéz munkát végeztettek velük (romeltakarítás). Később, amikor Anna a gyár kolhozába került, már titokban ehetett a tehenek és sertések eledeléből.

A Marosi fiúk szülei mindig, akkor is szerények voltak, amikor fiaikat az oltár szolgálatában láthatták, mert tudták, hogy az Isten „méltatta tekintetre” (Lk 1,47) őket. Az ő neve legyen szent és áldott.
Testalkatilag nagyon különböztek a fiúk gyermekkoruk óta, de érdeklődési körük hasonló volt volt, mindkettőt érdekelték a műszaki dolgok. Ministráns korukban mindig a plébánián sündörögtek, s amíg mi odabent beszélgettünk, ők megmosták a motorunkat, felfujtatták a kerekeket, kisebb javítást is elvégeztek. Balázs egy biciklilánc biztosító kapcsának javítása miatt vesztette el bal szemét.

Egy évvel korábban (1976. június 20.) szentelték pappá, mint bátyját, aki katonaidejét is letöltötte. Különleges volt az a nap. A mérki templomban dr. Kovács Endre egri segédpüspöknek ez volt az első papszentelése. Marossy Józsefet és Marosi Balázst pappá, Marosi Istvánt pedig diakónussá szentelte.

Marosi Balázs egy évig Nyírcsaholyban volt káplán, de nem érezte jól magát, ezért elhelyezését kérte. Fehérgyarmatra került Tircsi István mellé. (Akkor még a szatmáriakat nem küldték más egyházmegyébe.) Bár nagyon szerette főnökét, de önálló életet akart élni, így került Szatmárcsekére. Kápláni státusa nem változott. Csak 1981-ben kapott ugyanoda plébánosi kinevezést. Kitalálta és 1989-ben megszervezte a fiatalok számára a „tisztító táborokat” hogy a sok szamárságot, amivel az iskolákban tömték a fejüket, részben felejtsék el, részben tegyék helyre. Tette mindezt állami tiltás ellenére, de a szatmári papok és a szülők örömére. 1995-ig számtalan, főleg a tiszaparti (Szabó-szeg) vadkempingben ütöttek sátrat.

Később a főpásztor Márokpapit és Beregsurányt is gondjaira bízta. Ebben az időben a Máltai Szeretetszolgálat buzgó munkatársa is volt. Sokat segített, főleg a kárpátaljai magyarokon. 2006. május 7-én, vasárnap reggel váratlanul elhunyt Beregsurányban. Éppen anyáknapja volt...

Marosi Istvánt csak 1977. június 9-én szentelték pappá Egerben. Jánkmajtison lett káplán, de egy éven belül ő is önálló életet kezdett Csegöldön, amit plébánosa nem is vett nagyon a szívére. Érsek úr kihelyezett lelkésszé nyilvánította, majd plébánosa halála után (1984) kinevezte csegöldi plébánossá. Innen látta el Jánkmajtist is, míg bonyodalmas huza-vona után ez alól a feladat alól a főpásztor felmentette.

Szerette a munkát. A mezőgazdasági munkában is részt vett.
Filiáinak nem volt se szeri, se száma. Különösen, amikor hozzákapcsolták a csengeri, majd a zajtai plébániát. Több mint 10 miséző helye volt. A sok fizikai munkában és a lelkipásztorkodásban egyre jobban megfáradt, de segítséget sohasem kért. Végül jöttek a betegségek, de ő mindig „jól érezte magát, és bírta a munkát”, mígnem rövid szenvedés után 2019 október 9-én elhunyt. Mindketten a mérki temetőben nyugszanak, szüleik mellett.

Ahogy Szives Béla pápai kamarás úr („a pusztai pásztor”) szokta mondani: a szatmári papok állva dőlnek a sírba. A Marosi testvérek sok nehézség ellenére is halálukig hűségesek maradtak hivatásukhoz, a szatmári emberekhez, a gyönyörű tájhoz, amely életterük volt. R.I.P.

Varga János nyugalmazott plébános, volt szatmári pap