Debrecen - Nyíregyházi Egyházmegye

A debreceni Szent László Domonkos Plébánia Rózsafüzér Társulata városi találkozóra hívott minden érdeklődőt 2019. október 20-án, vasárnap délutánra a plébánia II. János Pál termébe. Ez alkalommal Törő András püspöki titkár, egyetemi lelkész tartott előadást a megjelenteknek. Mivel e vasárnap és az egész október hónap is a missziók ügyének van szentelve egyházunkban, András atya e köré gyűjtötte gondolatait.

Miért imádkozzuk a rózsafüzért? Miért imádkozunk? Miért jövünk össze időnként, hogy valamilyen témát megvitassunk? – tette fel bevezetésként a kérdést előadónk. Azért, hogy megerősödjünk abban, hogy tudjuk, miben hiszünk. Mindenki elfáradhat, elfásulhat a sok imában is, Az ima Istennel való találkozás, de vajon felismerem-e, hogy a tartalma mit mond számomra?

Miért van az Eucharisztikus Kongresszus? – hangzott el az újabb kérdés. Ez és a rá való készülés arra való – hallottuk –, hogy leporoljuk és felfrissítsük hitünket, az Istennel, az Eucharisztiával való kapcsolatunkat. Hogy rácsodálkozzunk minderre, mert nem szabad a csodát hétköznapivá tenni – idézte András atya Babits Mihály gondolatát. Isten közelebb jön hozzánk, de vajon mennyire alakítja életünket?

A keresztségünk nem egy státusz, és istentapasztalatunk sem jogosít fel semmire, mert mi a küzdő Egyház tagjai vagyunk, és itt és most kell folyamatosan építeni emberi kapcsolatainkat a családban, a közösségeinkben, és folyamatosan megújítanunk istenkapcsolatunkat.

Áll-e még az Egyház ? – tette fel a kérdést az előadó. És milyen ez az Egyház? A világegyház sokszínű, mi csak egy vagyunk ebben a nagy közösségben, de részesei az eucharisztikus nagy családnak a mi sajátos értékeinkkel. Fedezzük fel azokat újra, és hagyjuk, hogy azon értékek alakítsanak minket.

Ezután előadónk Európa sok értéke közül a négy legfontosabbat említette, így a görög örökséget, mely az értelem, demokrácia, erkölcsiség terén nyilvánul meg; a latin örökség az állam, a jog és az oktatás rendjét örökítette ránk, ezen alapul az egyház szervezete is. A harmadik a zsidó-keresztény örökség, mely az emberképével, Jézus Krisztussal mint istenemberrel áthatotta a görög és latin örökséget. És végül örökség az állam és az Egyház szétválasztása. Nincs tehát tisztán keresztény örökség, de a kereszténység mélyen áthatotta Európa szellemiségét. Miért nincs önálló kereszténység? Jézus nem beszélt erről, de azt tanította, hogy ott, ahol vagy, ott légy keresztény. Fő feladatunk tehát, hogy ahol élünk, azt a világot, kultúrát hassa át keresztény mivoltunk üzenete. A keresztény ember a só, a kovász, a világosság, de vajon mennyire tud mindez testet öletni életemben? Ebben segít az ima, az Eucharisztia.

Egy Amerikában történt felmérést említett András atya, mely szerint a templomhoz és Istenhez közelítők 86 %-át egy-egy barát hívta meg, míg csak néhány (2-6) %-ot tudott megszólítani a reklám vagy egyéb meghívás. Ez is azt igazolja, hogy az ember igazán az emberi szóra tud hallgatni.

Mit adjunk tehát tovább keresztény értékeinkből? – tette fel az újabb kérdést András atya. Először is az emberi méltóság fogalmát. Ez nem általunk megszerzett státusz, hanem a Teremtőnktől kaptuk, Isten túláradó szeretetéből létezünk. Isten nem királyként, hanem gyermekként született közénk, mert mindenkihez közel akar lenni. Az élőlények sorában az ember a legtörékenyebb, az, aki a legkésőbb képes önálló életre. Isten ezt az életet vállalta, hogy tudatosítsa, hol van a helyünk: az ő gondoskodó atyai szeretetében. Jézus feltámadása után is ezt tanúsította: itt vagyok veled, hogy valami belőlem beléd kerüljön.

Adjuk át társainknak a keresztény szabadság fogalmát, azaz: szabadon választhatom Istent. Jézus nem kényszeríteni akart, hanem utat mutatni: szabadon választhatom Istent a vele való szabad találkozásban. Istentől sok kegyelmet és méltóságot kaptunk, és mi dönthetünk, hogy elfogadjuk-e azokat. Nekünk kell életünk aranyát kiásni, s ez a mi felelősségünk. És közben kell kérlelni, kérni Istent, imádkozni. Isten nem vette ki a nép kezéből a cselekvést – utalt előadónk az aznapi ószövetségi szakaszra: az esdeklő imában elfáradt Mózes karjait társai tartják fenn, mígnem győz a seregük a csatában (Kiv 17,8-13). Vajon az én életem meghívó-e mások számára? – tette fel a kérdést előadónk.

Mutassuk meg az egyenlőség lényegét: a törvényekkel nem lehet az egyenlőséget befolyásolni, viszont tudjuk, hogy Isten nem teremt selejtet, minden teremtménye tökéletes, de bűneink miatt rakódott ránk a sok hiba, nehézség. Tiszteljük tehát a másik embert, mert ő is Isten teremtménye.

A keresztény szolidaritás lényege az, hogy közösségben, együtt haladjunk az úton, mert egyedül gyengék vagyunk. Jézus is közösséget alapított, mindig a tanítványok között volt, élve hétköznapi életüket. Az Egyház Krisztus misztikus teste, maradjunk meg abban, s ne hozzunk létre szigeteket.

Mire is tanít mindez? – foglalta össze gondolatait előadónk. Éljük bele hitünket a világba. Ha elbuktunk, álljunk fel. Sátán könnyen eltérít, elcsüggedünk, elkeseredünk, de újra felállva jó úton vagyunk. Krisztusi alapból nézzük a dolgokat, mindig lássuk, mi a cél, s akkor a napi dolgaink jók lesznek. Most és itt hogyan tudom megélni a fenti értékeket – erre figyeljünk mindig. Krisztus legyen a valóság életünkben, mint ahogy Szűz Mária életében is. Figyeljünk Jézusra, ahogy Mária is mindig tette ezt.

Egy kedves meglepetésben is volt részünk: Markó Jánosné, vámospércsi református hölgy igekártyákat készített, s ajándékba küldte plébániánknak. Ezekből válogathattak a résztvevők. Köszönjük figyelmességét és kedvességét! Az előadást követően baráti beszélgetésre hívott minden jelenlévőt a közösség, majd a rózsafüzér közös imádkozásával és szentmisével ért véget a találkozó. A szentmisét Tokodi László domonkos szerzetes celebrálta, aki szintén a sürgető missziós felelősségünkről szólt a templomi közösségnek.

Havas Lászlóné
Szent László Plébánia, Debrecen