Debrecen - Nyíregyházi Egyházmegye

Magyarország Kormánya az 1948-as pócspetri események jelentősége miatt a település Polgármesteri Hivatalának épületét történelmi emlékhellyé nyilvánította. A történelmi eseményen 2019. szeptember 17-én az ünneplő hívek és vendégek hálaadó szentmisén vettek részt a helyi római katolikus templomban, majd leleplezték az emlékhelyet jelképező sztélét a település Polgármesteri Hivatala előtt rendezett ünnepi megemlékezésen. A szentmisét a Pócspetriből elszármazott dr. Veres András győri megyéspüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke mutatta be.

Az eseményen továbbá részt vettek Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi, Szocska Ábel nyíregyházi megyéspüspökök, Pásztor Károly nyugalmazott plébános, Szenes István Pócspetri jelenlegi plébánosa, dr. Semjén Zsolt nemzetpolitikáért, egyházügyekért és nemzetiségekért felelős miniszterelnök helyettes, Radnainé dr. Fogarasi Katalin, a Nemzeti Örökség Intézete főigazgatója, Seszták Oszkár, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei közgyűlés elnöke, dr. Simon Miklós országgyűlési képviselő, Tamás György Pócspetri polgármestere, Zsigmond Attila Endre művész és más egyházi és közjogi méltóságok.

A főpásztor homíliájának bevezető részében a 90-es évekre tekintett vissza, amikor Pócspetriben is elkezdődtek a megemlékezések. Volt, aki azt kérdezte, miért kell minden évben megünnepelni ugyanazt az eseményt. A fájdalmas dolgokra nem szívesen emlékezik az ember, és talán abból is táplálkozott ez a kérdés, hogy a helybeliek évtizedeken át megannyi megaláztatáson mentek keresztül, éppen ezért nehéz volt számukra, hogy hálaadó módon ünnepeljenek.

Veres András püspök kétféle megközelítésből válaszolt e kérdésre. Először azt hangsúlyozta, hogy nem szabad felejteni. Elmúlt az az idő, amikor azt hirdették, hogy a múltat végkép el kell törölni. A múltra emlékezni kell, mert egyszerű emberi bölcsesség is elvezethet bennünket annak felismerésére, hogy aki nem ismeri a múltat, az nem tud a jelenben és a jövőben sem emberi módon élni, hiszen a történelem mindnyájunk számára egyfajta okulásul kell hogy szolgáljon — fogalmazott a megyéspüspök. Továbbá azért is kell emlékezni, mert azok, akik elszenvedték az állami terrort, megérdemlik, hogy megemlékezzünk róluk, újra és újra megköszönjük bátor helytállásukat, hogy példájukat követve mi magunk is törekedjünk bátran kiállni az igazság mellett a mindennapokban. Ők nem akartak hősök lenni, a lelkiismeretük hangját követve lettek azzá. Ezért is kell, hogy emlékezzünk rájuk.

A tudatlanság súlyos emberi problémát jelent. A felejtés betegsége egy-egy egyénre és családra is súlyos megpróbáltatást mér – folytatta beszédét a konferencia elnöke. Különösen nagy probléma a felejtés betegsége, ha azt a hatalom írja elő. Akik Pócspetriben élnek, azok tudják, hogy az itt történt 1948-as eseményekre nem volt szabad sem emlékezni, sem megemlékezni róluk. Amikor egy politikai hatalom próbálja bevésni a felejtést az emberekbe, annak tartós, maradandó nyomai vannak, és ezek egészen biztosan torzulást, fájdalmat okoznak az egyének és a közösség életében is.

Veres András a felejtés tragédiájára példaként említette Gabriel García Márquez Száz év magány című regényét, amely többek között arról is szól, hogy egy kis népcsoport tagjai elhatározták, kivonulnak a civilizációból, és maguknak rendeznek be egy társadalmat. A közösség tagjai viszont néhány év múlva a felejtés nyomait vélték felfedezni magukban. Azt tapasztalták, hogy elfelejtették a tárgyak nevét és azt, hogy mire kell azokat használni. Éppen ezért összejött egy testület és elhatározták, hogy ezután, mindenre ráírják a nevét és a funkcióját.

Nem szabad felejteni! – nyomatékosította újra a szónok, mert az az élet alapfeltételeit rombolja le, márpedig az ember a múltból is kell hogy éljen, kellő tanúságot levonva azért, hogy a jelenben és a jövőben törekedjék bátran kiállni az igaz, a szép és a jó mellett.

A másik fontos válasz arra a kérdésre, hogy miért kell minden évben megemlékezni az nem más mint az, hogy tudjunk megbocsátani. A Szentírás azt tanítja, hogy az irgalmas Isten nemcsak hogy megbocsátja, hanem – emberileg elgondolva – el is felejti az ember bűneit. Mekkora különbség van Isten és ember között! Isten irgalmas szívű, megbocsátó, míg az ember számon tartja az őt ért sérelmeket, és sokszor nem is akarja azokat elengedni.
Veres András püspök atya a megbocsátani nem akaró ember életéből hozott szomorú példákat. Mennyi házasság megy tönkre amiatt, hogy a házastársak nem tudnak egymásnak megbocsátani, bocsánatot kérni. Szomszédok, testvérek képesek évtizedeken keresztül haragot tartani egymással. Ahol az ember nem tud Istenhez hasonlóan irgalmas szívű lenni, ott pokollá válik az élet. Ezzel szemben Isten kitárja szívét mindenki, még a bűnös ember felé is. Az Egyház arra kapott küldetést, hogy Jézus Krisztus evangéliumát hirdetve mindenkit a megbocsátás gyakorlására buzdítson.
Isten maga az irgalmas szeretet, ez a természetéhez tartozik. Nem Őt kell megnyerni, hanem az embert, ahhoz, hogy képesek legyünk akarni az irgalom gyakorlását, keresve ezáltal a békességet, szeretetet az emberi közösségekben.

Ehhez is szükségünk van Isten segítségére, hogy ott, ahol az ember képtelen megbocsátani, Isten segítségével képes legyen rá, mert csak akkor nevezhetjük magunkat Isten gyermekeinek, ha ezt megtesszük – fogalmazott Veres András püspök. A Jézus Szíve-litániájában újra és újra elimádkozzuk, hogy „Alakítsd szívünket a te szent Szíved szerint”.

Ezután Veres András püspök emlékeztetett Szent II. János Pál pápának a 2000. év környékén az Egyház nevében tett gyakori, más felekezetű közösségektől, népcsoportoktól való bocsánatkéréseire. A Szentatya Dél-amerikai útja során szokása szerint a repülőgépen válaszolt az újságírók kérdéseire. Egyik újságíró megkérdezte tőle, nem tartja e furcsának azt, hogy ő mindenkitől bocsánatot kér, de az Egyház felé – amelyet annyi sérelem ért – még senki nem tette ezt meg. A válasz csak annyi volt: Úgy látszik, erre csak mi, katolikusok vagyunk képesek.

Arról ismerjenek meg bennünket a világban, hogy megbocsátó, irgalmas szívűek vagyunk. Biztos vagyok abban, ha erre a két dologra figyelünk – vagyis nem felejtünk tanulni a múltból, és megtanulunk irgalmas szívűnek lenni –, akkor nem hiábavalók a megemlékezések az 1948-as eseményekről – fejezte be homíliáját Veres András, megyéspüspök, az MKPK elnöke.

A szentmise után a polgármesteri hivatal épülete előtt folytatódott az ünneplés. Tamás György polgármester beszédében elmondta, Pócspetriben az 1948. június 3-ához köthető események után csak a 90-es években kezdődött meg az a rehabilitációs folyamat, amely Ember Judit dokumentumfilm bemutatásával Kezdődött, majd a perújrafelvétel is elégtételt jelentett a hősöknek és megtorlást elszenvedő településnek. A helyi általános iskola később felvette Királyfalvi Miklós, akkori jegyző nevét, akit a ’48-as koncepciós perben igazságtalanul halálraítéltek és kivégeztek. Igazi elégtételt jelentett az is a település számára, hogy újra egyházi fenntartásba került az iskolája és óvodája, hiszen Pócspetri kálváriája akkor kezdődött, amikor államosították az iskolákat hazánkban. Az elmúlt években büszkeségpontot alakítottak ki a helyi Művelődési Házban, emléktáblákat avattak a hősök emlékére a templomban és a községházán, majd sor került Királyfalvi Miklós újratemetésére is Pócspetriben. A folyamathoz tartozik, hogy ápolják a kapcsolatot a koncepciós perben elítéltek családtagjaival. De a legnagyobb elégtételt jelent Pócspetri történelmi emlékhellyé nyilvánítása.

Dr. Simon Miklós országgyűlési képviselő azt hangsúlyozta, hogy a nemzeti összetartozás kormánya odafigyel Pócspetrire, eddig számos településfejlesztési programban nyújtott támogatást, de ahogy fogalmazott, mindez eltörpül amellett, hogy Magyarország legnemesebb — a történelmi emlékhely — címet megkapta.

Seszták Oszkár gondolataiban utalt a település elmúlt évtizedeire, a „híre” a ’48-as események igazságtalan megítélése nehézséget, és megbélyegzést jelentett minden egyes lakos életében. Mindig emlékeztették őket múltjukra akár egy egyszerű hivatalos ügy intézésekor, vagy a fiatalok továbbtanulásban, ahol szintén sok pócspetrii diákot elutasítottak. Igazi hősként élték az életüket a pócspetri emberek. Éppen ezért az emlékhellyel immár méltó helyre került a település.

Radnainé dr. Fogarasi Katalin, elmondta, az országban jelenleg 69 emlékhelyet tartanak számon, ebből 17 nemzeti, 52 pedig történelmi emlékhely. Pócspetrinek helye van ezen emlékhelyek sora között. Egyfajta felkiáltójelként hívja fel magára a figyelmet, hiszen a 48-as események a magyarországi kommunista államhatalom erőszakos kiépítését szimbolizálja.
Az emlékhelyen elhelyezett sztélé Zsigmond Attila Endre művész tervei alapján készült, amely egységes azegész országban.

Végül dr. Semjén Zsolt miniszterelnök helyettes zárta a beszédek sorát, azt hangsúlyozva, hogy a hetvenegy évvel ezelőtti események az egész magyar katolikus egyházat súlyosan érintették. A felekezeti iskoláiért harcoló, majd a kommunista megtorlást elszenvedő falu lakosai nagyon is rászolgáltak erre a kitüntető címre, nemcsak a cselekvéssel, hanem a mártíromságukkal is. Pócspetri népe belerokkant a megfélemlítésekbe, évtizedekig, kiközösített falu volt, ez az elismerés azonban az áldozatoknak és rokonaiknak nem más mint igazságtétel, kései utólagos köszönet. A történelemtudomány maga az élet. Az emberi lét hömpölygő folyama, minden, ami volt, megtörtént, az egykori jelen valósága volt. A szabolcsi falu kiérdemelte a történelmi emlékhely megtisztelő rangot.
Az ünnepség végén leleplezték a sztélét, majd a megáldás szertartását Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi végezte.

Közreműködtek a nyíregyházi Lintner Sándor zeneiskola tanárai, Rákosi Kitti, Sitku Patrik, a helyi általános iskola diákjai és a település nyugdíjas kórusa.

Pócspetri 1948-as eseményei

Pócspetriben 1948. június 3-án este a plébános felhívására az esti litánia után a helyi iskola védelmében a községháza elé vonultak, ahol a képviselő-testület az egyházi iskola megszüntetéséről tárgyalt. Néhányan megkíséreltek bejutni az ülésre, amit két rendőr próbált megakadályozni. A dulakodásban egy riasztólövés is eldördült, majd Takács Gábor őrvezető csőre töltött puskája a lépcsőhöz ütődve elsült, és a golyó halálra sebezte a rendőrt.
A községet megszállta az ÁVO, kijárási tilalmat rendeltek el, a kihallgatásokon szinte minden helybélit bántalmaztak, hárman közülük később belehaltak a verésbe. Királyfalvi Miklóst, a község segédjegyzőjét pár nappal később kivégezték, Asztalos János plébánost halálra ítélték, de az ítéletet másodfokon életfogytiglani börtönre enyhítették. A hatalom még tizennyolc embert ítélt különböző vádakkal szabadságvesztésre, de lényegében az egész falut meghurcolták. A történtek miatt Pócspetrin a rendszerváltásig rajta maradt a "rendőrgyilkos" bélyeg.
A pócspetri eseményekről Ember Judit rendező 1983-ban dokumentumfilmet készített, amelyet akkor betiltottak, az alkotást először 1989-ben láthatta a közönség. A rendszerváltás idején, 1990. január 17-én a Fővárosi Bíróság hatályon kívül helyezte az ítéletet, Asztalos Jánost és Királyfalvi Miklóst a vád alól felmentette, és hatályon kívül helyezte négy másik vádlott ítéletét is. 1993. december 20-án a Fővárosi Bíróság perújítási tárgyalás alapján bűncselekmény hiányában újabb két vádlottat mentett fel.
Királyfalvi Miklós újratemetési szertartását 2017 júliusában tartották meg a község temetőjében; a segédjegyző hamvait korábbi nyughelyéről, Rákoskeresztúrról kihantolták, és Pócspetriben helyezték örök nyugalomra.

Kovács Ágnes
Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye