Tanévnyitó tanácskozást tartottak a köznevelési és szociális intézmények magasabb vezetői (intézményvezetők és gazdaságvezetők) részére 2019. augusztus 28-án, a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye Püspöki Hivatalában. Az értekezleten a 2018/2019-es tanév szakmai és gazdasági értékelése, a 2019/2020-as tanév indítása, feladatok egyeztetése volt napirenden.
Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök üdvözölte a vezetőket, és örömét fejezte ki azért, hogy kiváló közösségek vannak jelen az egyházmegyei fenntartású intézményekben. Külön köszöntötte az új igazgatókat, Tormássiné Kapitány Ágothát, a nyíregyházi Szent Imre- és Kaszásné Tóth Juditot, a kisvárdai Szent László köznevelési intézmények új vezetőit.
Emlékeztette továbbá a jelenlévőket az egyházmegyei fenntartású intézmények küldetésére, amely a működtetésen túl az evangelizálás, Isten dicsőségének szolgálata, mindezek eredményeként pedig a mennyország megvalósulása közösségeinkben.
„Te ébreszted föl bennünk magasztalásod örömét, mert magadért teremtettél bennünket és nyugtalan a szívünk, míg meg nem nyugszik benned.” A főpásztor Szent Ágoston püspök gondolatát idézve hangsúlyozta, az ember nyugtalansága abból ered, hogy nem az Istenben akar megnyugodni. Szent Ágoston Vallomásai-ból is kiderül, hogy hányatott ifjúsága volt erkölcsi téren is, mígnem 33 éves korában megtért a keresztény hitre. Amikor rátalált a kereszténységre így fogalmazott: „Íme, belül voltál, én pedig kívül, és kint kerestelek... " „Kívánom, hogy ez a belső gazdagság kerüljön a felszínre az intézményekben” — fogalmazott a püspök atya.
Ezután az intézményvezetők és iskolalelkészek kapcsolatáról osztott meg néhány gondolatot a jelenlévőkkel, kiemelve az együttműködő munkát. Hangsúlyozta, az iskola vezetője az igazgató, az iskolai lelki programok (osztály-lelkigyakorlatok, az egyházmegyei programok) felelőse pedig az iskolalelkész. Tervezés alatt áll a lelkigyakorlatok megszervezését segítő program is, ami az iskolalelkészek munkáját meg fogja könnyíteni.
A főpásztor utalt továbbá a közelgő, szeptember 11-i iskolalelkészi összejövetelre, amelyen néhány hitoktató is jelen lesz. A továbbképzésként megvalósuló találkozót Elek László jezsuita atya tartja.
Végül Palánki Ferenc püspök atya bejelentette, hogy a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye új jogtanácsosa dr. Béres Diána lesz, aki 2019. szeptember 3-tól kezdi meg hivatali munkáját.
A 2018/2019-es tanév szakmai munkájának értékelését, amely a fenntartó kötelező feladata, Molnár Katalin EKIF főigazgató prezentálta. A 10 köznevelési intézmény tanév végi tantestületi értekezletein személyesen részt vett, az intézmények tanév végi beszámolóinak tanulmányozásával együtt elemezte az elvégzett szakmai munkát, értékelte az iskolák eredményességét; alakította ki a fenntartói véleményt, amely az egyházmegye honlapján megtalálható.
Kiemelte, hogy több területen (matematika érettségi, matematika tantárgyi átlagok, az OKM mérések) javultak az eredményeink.
Az elmúlt tanév kiemelt fenntartói feladatai – az egyházmegyei helyi rendünk szerint – maradéktalanul megvalósultak. Sikeresen előreléptünk a következő oktatási és nevelési célok megvalósításában, amelyek a nevelés-oktatás színvonalának megtartása, az elért eredményeknek a megőrzése, a keresztény értékrend mélyítése, az intézményi hitélet programjainak gazdagítása, vonzóvá tétele, a tanulói motiváció további erősítése, sikeres beiskolázás, egyházmegyei óvodai munkaközösség kialakítása és működtetése; élménypedagógia – élményiskola megvalósítása. Továbbá a szülők mind nagyobb számú bevonása a lelki életbe, a lelki programokba; a fenntartói stratégiai tervben megfogalmazottak teljesítése; digitális módszertani kultúra fejlesztése; a képességek szabad kibontakoztatása a felzárkóztatás és a tehetséggondozás eszközeivel; érzelmi intelligencia erősítése a diákok és a felnőttek körében is; a lemorzsolódással érintett tanulók számának csökkentése ; a tanulói mulasztások csökkentése.
A főigazgató ismertette a 2019/2020-as tanév helyi rendjét, a kiemelt rendezvényeket:
egyházmegyei óvodai munkaközösségi tanácskozás – házigazda: mátészalkai intézmény,
Sakkpalota program (egyházmegyei szakmai nap) – házigazda: mátészalkai intézmény
LegoR program (egyházmegyei szakmai nap) – házigazda: kisvárdai intézmény
angol kéttanítási nyelvi program (egyházmegyei szakmai nap) – házigazda: debreceni intézmény
óvodai szakmai fenntartói ellenőrzés folytatása – kisvárdai, debreceni intézmény
tanórák látogatása: osztályfőnöki, matematika, első osztályos tanítók, 4. osztályos tanítók – házigazda debreceni intézmény.
A szakmai tanácskozás témája volt még a lemorzsolódással veszélyeztetett tanulók számának csökkentése egyházmegyei és intézményi szinten, s ezeknek a diákoknak a segítése, valamint az NKt. és a 326/2013. (VIII. 30.) Korm. rendelet módosításainak értelmezése, megbeszélése; a szakképzésben várható változásokra való felkészülés is.
A tanévnyitón Béres Nándor egyházmegyei gazdasági igazgató tájékoztatójában kitért az intézményi költségvetések – pótköltségvetések elkészítésére és beadásának határidejére. Bejelentette a gazdasági és szakmai fenntartói ellenőrzéseket, és ehhez adott szakmai segítséget a magasabb vezetőknek.
Örömhír Sajtóiroda
Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye