Debrecen - Nyíregyházi Egyházmegye

Úton vagyunk. Egész életünk egy úton levés. Keresztény emberként nem csupán kóborolunk a világban, hanem zarándokként éljük életünket, mert hitünkkel tudjuk és valljuk, hogy utunk végén a mennyei Atya vár bennünket abban az otthonban, amelyet mindannyiunk számára előkészít. Zarándokutunk nem nyílegyenes, tele van kanyarokkal, lejtőkkel és emelkedőkkel. Sokszor nem látjuk ezt a mennyei otthont, de hitünk újra és újra átsegít bennünket a nehézségeken. Zarándokutunk egyik állomása Máriapócs, ahol hálát adunk a Szűzanyának mindazokért a jókért, amit az elmúlt esztendőben adott számunkra, és ugyanakkor kérjük a kegyelmet, hogy utunk az ő szándéka szerint folytatódjon. Ezekkel a gondolatokkal kezdte dr. Pintér Gábor, Fehéroroszország apostoli nunciusa a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye búcsújának ünnepi szentmiséjét július 28-án, Máriapócson.

Az egyházmegyei búcsún Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök, Bosák Nándor nyugalmazott püspök, az egyházmegye papsága és hívei vettek részt. A hívek számos csoportja a zarándoklat nehezebb útját választva gyalogosan, kerékpárral indult a búcsúra hálát adva, közbenjáró imát kérve. Külön öröm számunkra, hogy a Nagyvisnyón megrendezett egyházmegyei ifjúsági tábor résztvevői a máriapócsi búcsúval zárták találkozójukat. A közel 100 fiatal az egyhetes, lelkiekben gazdag táborozás után Palánki Ferenc megyéspüspök kíséretében a leveleki gyalogos zarándokokhoz kapcsolódva tette meg az utolsó kilométereket. Fáradtságukat csöndes taizei imaórán majd éjfélkor a kegytemplomban bemutatott szentmisével zárult a napjuk.
Másnap az egyházmegye minden egyházközségéből szervezetten, autóbuszokkal és egyénileg érkeztek a hívek a búcsúra a pócsi Szűzanyához, hogy részt vegyenek az ünnepi búcsúi szentmisén.

Miért jönnek Máriapócsra évről-évre a hívek? – tette fel a kérdést Pintér Gábor apostoli nuncius, aki egy afrikai történettel szemléltette homíliáját, amely szerint az egyik misszionárius észrevette, hogy a nemrég megtért törzsfőnök minden szentmise után előremegy a tabernákulumhoz, és megáll előtte kigombolt inggel. Egyszerű ember lévén, még keveset tudott a hitigazságokról. Egyik napon a misszionárius nem tudott ellenállni a kíváncsiságának, és megkérdezte tőle, mit csinál a tabernákulum előtt minden alkalommal. A törzsfőnök mosolyogva válaszolt: napozik a lelkem.

Az alábbiakban dr. Pintér Gábor érsek úr beszédét olvashatjuk:

Mi zarándokok azért látogatunk el évről évre a Szűzanya kegyhelyére, hogy az Úr jelenlétét megtapasztalva napoztassuk a lelkünket.
Az egyházmegye jeles ünnepe arra hív, hogy Szűz Máriára tekintve és tőle kitartást, hűséget, elszántságot, odaadást tanulva felfedezzük azt az életvitelt, amire Krisztus hív minket, hogy életünk alakulásában – amely kívülről szemlélve sokszor csak szánalmas botladozás, pozitív és negatív történések kiszámíthatatlan egymásutánja, tehetetlen ide-oda hányódás –, észrevegyük Isten cselekvő jelenlétét, amely mint mágnes a vasreszeléket, meghatározott irányba fordítja életünk eseményeit, értelmet, célt adva neki.

A cél nem más, mint a teremtő mennyei Atya akaratának folytonos keresése, elfogadása, hogy ezáltal minél tökéletesebben egyesüljünk vele, hiszen ez a mi boldogságunk.
Az éppen csak felnőtté cseperedő Mária értelmével nyilvánvalóan képtelen volt felfogni, mi Isten valódi terve vele, de mélységes hitével képes volt igent mondani az Úrnak és teljesen ráhagyatkozni az Ő bölcsességére. Az emberi szabad akarat természetesen lehetővé teszi, hogy meghiúsítsa Isten ránk vonatkozó örök terveit. A názáreti Szűz élete azonban éppen az isteni elhatározás és az emberi szabad akarat együttműködésének a csodája, egyben követendő példája is. Ne feledjük, a Szent Szűz nem tudott többet, mint ami feltétlenül szükséges volt ahhoz, hogy szabadon igent mondjon Isten akaratára. Nem tudott róla, hogy ő szeplőtelenül fogantatott, mint ahogy arról sem, hogy majd testestül lelkestül fölveszik a mennybe. Nem emberi tudása és számítása szerint döntött, hanem egyszerűen beállt Isten akaratának folyamába. Ahelyett, hogy sokat okoskodott vagy kérdezett volna, hallgatott és figyelt. Készsége, nyitottsága arra képesítette, hogy mindent elfogadjon az Isten kezéből. Máriát gyönyörű magyar nyelvünkön Boldogasszonynak nevezzük. Pedig ha elolvassuk a Máriáról szóló evangéliumi beszámolókat, nem igazán találunk közöttük olyanokat, amelyek alapján boldognak mondhatnánk őt.

Mitől boldog Boldogasszony?

Nagyszerűnek tűnnek az angyali üdvözletkor elhangzott ígéretek: Fiad születik, a magasságbeli Isten Fiának fogják hívni, Ő örökli Atyjának, Dávidnak trónját. Azonban mindez Mária tervén kívül történik. Még nincs férjnél, csak jegyben jár a názáreti Józseffel. A gyermek, akit Isten ígér, nem a jegyesétől fog származni, ez súlyos helyzetet teremt Mária számára. Szembe kell néznie az emberek megvetésével, rosszallásával, mégis igent mond. Majd találkozunk Máriával a betlehemi jászolnál, ahol rendkívül nyomorúságos körülmények között, istállóban szüli meg a gyermeket, aki állítólag a magasságbeli Isten fia. Néhány nap múlva pedig már menekülnie kell apró csecsemőjével Egyiptomba, egy távoli országba, a súlyos bizonytalanságba Heródes féltékenysége elől. Találkozunk Máriával, amikor azzal a hírrel jönnek hozzá, hogy a Fiát őrültnek tartják az emberek. Végül ott látjuk a kereszt alatt, amikor szenvedni és meghalni látja gyermekét és az ő szívét is a fájdalom tőre járja át. Vajon ezeket a jeleneteket olvasva melyik alapján nevezhetnénk Máriát boldognak? Az ő boldogsága nem egy pillanat alatt megvalósuló, majd elmúló állapot, hanem a jövőben érik be, amikor végül mégis beteljesednek Isten ígéretei. Máriának számos nehéz, fájdalmas dologra kellett igent mondania a jelenben, hogy végül testestül-lelkestül elnyerje a végtelen örök boldogságot Isten jobbján. Ő mindvégig hitt ebben a boldogságban, ezért tudott a jelenben nehéz döntéseket meghozni.

Mária egyike Isten nagy titkainak, de nem egy fal Krisztus és közöttünk, hanem ablak

A Szűzanya méhében tehát Isten emberré lett. Ez az emberiség történelmének egyik legnagyobb eseménye. Következésképpen az teljesen lehetetlen, hogy amit a Szűzanya tett, azt átengedjük a feledésnek. Amit ő tett, az szó szerint felejthetetlen. Élete nem egy kép, amit egyszerűen leakaszthatunk a falról. Az élő Isten és az ember kapcsolatáról lehetetlen úgy beszélni, hogy ne legyen benne a Szűzanya, az ő egész lénye, hűsége, magával ragadó lelkülete. A Máriás lelkület azt jelenti, hogy amint a Szűzanya igent mondott és odaadta önmagát Istennek, mondván: legyen nekem a Te igéd szerint, ugyanúgy mi is igent mondunk, hogy mennyei Atyánk bennünk teljesítse és testesítse, formálja, jelenítse meg Önmaga képét. Amit az Istenszülő végbevitt, az vár ránk. Igent mondva a bensőnkben megszülethet az Atya eleven képe, Jézus Krisztus, mert voltaképpen nincs is más istenkép, csak Jézus Krisztus, aki úgy szeret, hogy abban láthatóan, tapasztalhatóan jelen van az Isten. Ha a Szentlélek erejéből Jézus bennünk él, akkor biztosak lehetünk, hogy ez majd a családunkban, a munkahelyünkön, a közösségeinkben is meglátszik. A Szűzanya lelkülete látogatásra, kapcsolatokra, mindenképpen találkozásokra késztet bennünket, hogy felkeresve egymást, felkínáljuk azt, amink van, önmagunkat, amik vagyunk az Isten kegyelméből. Ahogy a Szűzanya méhében a Lélek már elkezdett átragyogni a másikba, pl. Szent Erzsébetbe és Keresztelő Szent Jánosba, ugyanúgy majd belőlünk is fölfénylik a bennünk élő isteni szépség és erő. Kétségtelenül elmondhatjuk, hogy Mária egyike Isten nagy titkainak, misztériumainak, de nem egy fal Krisztus és közöttünk, hanem ablak, amely az Atyának az emberek és különösen a nők iránt érzett szeretetére és velük kapcsolatos tervének hihetetlen mélységeire nyílik.

A nő fontosabb a püspöknél és a papoknál

Egy alkalommal Ferenc pápa azt a merész kijelentést tette, hogy Mária fontosabb az apostoloknál. Miért fontos, hogy maga a pápa, Péter utódja kimondja ezt? Ferenc pápa gyermekként, amikor bajban volt, édesanyjával együtt a Szűzanyához imádkozott, és ugyanígy tett később, fiatal korában is. Majd papként a lehetetlen dolgok előtt állva is a Szűzanyához fohászkodott. Aztán püspök lett, később Szent Péter utóda, és továbbra is a Szűzanyához imádkozik, vagyis számára magától értetődő, hogy a Szűzanya nagyobb, fontosabb, mint az apostolok. Ferenc pápa lényéhez tartozik, hogy mindenki számára ismertté tegye ezeket a megélt emberi élményeket. Példa ez számunkra is. Időnként bátran meg kell méretni magunkat, és ki kell mondanunk egyszerű, alapvető dolgokat. Ferenc pápa így folytatja: A nő fontosabb a püspöknél és a papoknál. Drága hölgyek, érezték már valaha, hogy önök fontosabbak, mint a papok meg a püspökök?

Isten szeretete mindenekelőtt anyai szeretet

Vajon miért mond ilyeneket a pápa? Azért, hogy zavarba ejtő, meghökkentő dolgot hozzon elő? Amikor gyermekkorában az édesanyjától tanulta az anyanyelvet, tőle tanult imádkozni, ki szeretgette a legtöbbet és a legjobban őt? Nemde az édesanyja? Amikor pappá lett, a szeretet továbbra is az édesanyjától volt a legőszintébb, legtisztább, legönzetlenebb. Feltehette magának a kérdést, mi is a pap dolga? Hogy a hívek fölé emelkedjen, és onnan hirdesse a nagy igazságokat, vagy hozzon ítéleteket? Nem. Sokkal inkább az a feladata, hogy Krisztus szeretetének anyai módon legyen a forrása. Ferenc pápa nem győzi hangsúlyozni tanításában, hogy Isten szeretete mindenekelőtt anyai szeretet.
A Szentatya ezen szavai eleven igazságok, amelyek helyreállítják a rendet zavaros világunkban. Ha ezekkel az egyszerű tapasztalatokkal, amelyeket megélünk, hordozunk magunkban, mélyen szembesülünk, akkor rá fogunk döbbenni, hogy a kereszténység ebben a hihetetlenül egyszerű szeretetáramlásban nyilvánul meg. A Szűzanya, akihez eljöttünk ma ünnepelni, mindig velünk van, jelen van, kérni lehet tőle, és hozzá lehet menekülni.

Ne aggodalmaskodjunk folyton!

Máriától meg kell tanulnunk a türelmet is. A türelmetlenség azt jelzi, hogy nem bízunk eléggé Istenben, nem adunk neki lehetőséget, hogy megmutassa, mi a jó nekünk. Mi akarjuk ellenőrzésünk alá vonni életünk minden területét. Emiatt stresszben élünk, nem tudunk igazán örülni semminek, hamar megunjuk, természetesnek vesszük azt is, ami új, szép, Isten csodája.

Ne aggodalmaskodjunk folyton jövőnk miatt! A református lelkipásztor és pszichológus Gyökössy Endre úgy nevezi ezt a jelenséget, hogy beteges aggodalmaskodás. Aki gondjaiba belebetegszik, nem látja, nem veszi észre gondjai mögött az élet szépségeit, Isten ajándékait, és megnyugtató jelenlétét, afölött elhatalmaskodnak a gondok. Az ilyen ember kiállhatatlanná válik, állandóan panaszkodik és elégedetlen, a kis problémákat felnagyítja, a nagy dolgokat lekicsinyíti, cselekvő lendülete lebénul, mindenben csak bajt és veszélyt lát, áldozatnak és vértanúnak kiáltja ki magát, aki mindig vesztes, mai szóhasználattal egy lúzer. Számára soha nincs jó idő, őt mindig veri az élet. Ez az ördögi kör rányomja bélyegét házastársi, családi, munkahelyi kapcsolataira is. Morcossá, megkeseredetté válik és rossz társaságnak bizonyul. Zaklatottságában mindig másokat hibáztat. A másikban csak a rosszat veszi észre. Az ilyen ember tele lesz előítélettel, görcsökkel, nem tud ellazulni, időt szánni magára, a csendre, a természet csodálatára, vagy egy baráti beszélgetésre.

Előlegezzünk bizalmat Istennek!

Mária példája segít, hogy tágítsuk ki látókörünket, mert várakozásunknak, reményünknek tétje van. Legyünk készek arra, hogy Isten állandóan jelen lehessen az életünkben. Nyissuk ki önmagunkat. Legyünk készek várni, változtatni, ha kell változni is. Ne tépjük fel azonnal a rég várt levelet, ne bontsuk ki azonnal az ajándékot, hanem először magára az ajándékozóra szánjunk egy kis időt. Ne dobjuk sutba ötleteinket és bizalmunkat csak azért, mert Isten ott helyben nem oldotta meg kéréseinket. Tanúsítsunk hitet, önmérsékletet, és türelmet Istennel szemben. Hitünkbe kapaszkodva szemléljük higgadtan a világ változásait, és ne kapkodjunk azonnali könnyed megoldások után. Előlegezzünk bizalmat Istennek, ahogyan a Szűzanya tette. Az ismeretlen, előttünk még nem világos isteni tervben is kezdjük keresni napról napra az Úr akaratát. Ragadjon ránk Mária élhető, eredeti, ma is időszerű életstílusa, lelkesítsen magatartásmintája és példájából kiindulva tudjunk, merjünk, akarjunk bátran igent mondani Istennek!

A szentmise befejező áldása előtt Palánki Ferenc megyéspüspök a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye által alapított Pro Communitate Christiana díjjal köszönte meg három egyházmegyei hitoktató munkáját. Idén-e rangos kitüntetést Sebők Sándorné - Napkor, Sényő, Baktalórántháza -, Szikszay Lászlóné, a debreceni Szent László Domonkos plébánia-, valamint Csillagné Lugossy Marianna, Püspökladány hitoktatója kapta. Gratulálunk a díjazottaknak, életükre, munkájukra Isten áldását kérjük!

Ezután a főpásztor megköszönte Pintér Gábor érsek úr jelenlétét, tanítását, amelyben a Boldogságos Szűzanya életpéldájával erősítette a zarándokok hitét, majd a püspök atya további jókívánságait fejezte ki, és Szűz Mária oltalmát kérte a nuncius úr papi szolgálatára. Ferenc püspök atya utalva a homíliára kiemelte, Jézus nem itt a földön akar bennünket megdicsőíteni, hanem saját magát, az élet és a szeretet teljeségét kínálja nekünk.

A megyéspüspök, megragadva az alkalmat, tájékoztatta az egyházmegye híveit, hogy gyűjtést kezdeményeztek a viharkárt elszenvedettek megsegítésére. Mint ismeretes, június 27-én, Szent László király, egyházmegyénk védőszentjének ünnepén, a vihar súlyos károkat okozott területünkön. A főpásztor elmondta, Szent László vigyázott ránk, mert bár az épületekben komoly anyagi károk keletkeztek, személyi sérülés nem történt. Ha a testnek valamelyik tagja fáj, akkor az az egész testnek fáj. Ez arra figyelmeztetett bennünket, hogy fűzzük szorosabbra a szeretet kötelékeit és segítsünk egymáson - fogalmazott a püspök atya. Eddig 3 millió Ft-ot gyűjtöttek össze és még 20 plébániáról várják, hogy beérkezzen a hívek adománya. Mindezt a Katolikus Karitász a katasztrófa alapból 10 millió Ft-al egészítette ki, hogy elkezdődhessenek a felújítások. A megyéspüspök hálatelt szívvel köszönte meg a hívek adományát, valamint Mészáros László egyházmegyei karitászigazgató munkáját, aki fáradtságot nem ismerve, folyamatos jelenlétével erősíti, segíti a felújítási munkálatokat.

A búcsúi szentmise szentségimádással és az egyházmegye felajánló imájának közös elmondásával zárult. Majd a búcsú délután két órakor fejeződött be, amikor a hívek a kegykép előtt közösen elénekelték a Loretói litániát, elköszönve a Szűzanyától.

Kovács Ágnes
Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye