Debrecen - Nyíregyházi Egyházmegye

2020 szeptemberében Budapesten rendezik meg az 52. Nemzetközi Eucharisztikus kongresszust, amelyre tematikus évek készítenek fel bennünket. A NEKtek!-Veletek! elnevezésű 2. előkészületi év a Krisztus-központú közösségek megerősítését célozza meg.
Ennek jegyében a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye programsorozatot indított a debreceni Megtestesülés-templomban, ahol havonkénti rendszerességgel találkoztak a különböző közösségek Tóth László plébános szervezésében. Az alkalmakat az irgalmasság rózsafüzérének eléneklésével kezdték, majd szentségimádáson vettek részt, tanúságtételeket hallhattak, majd a kötetlen beszélgetéseken a távolabbi településekről érkezők is megismerkedhettek más közösségekkel, míg végül a legszentebb imádsággal, a szentmisével zárták a programot. A geszterédi egyházközség Kerekes László plébánosuk kíséretében és természetesen a helyi közösség tagjai minden alkalommal, részvételükkel bekapcsolódtak a felkészülésbe.
A programsorozatot Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök zárta, aki előadást tartott a Krisztussal való találkozásról és szentmisét mutatott be.

A megyéspüspök bevezető gondolataiban utalt az 1938-as budapesti eucharisztikus kongresszus jelmondatára: Eucharistia vinculum caritatis - Az Oltáriszentség a szeretet köteléke – és hangsúlyozta, ez a kötelék hozza létre a Krisztus-központú közösségeket, amelyben mindenkinek van helye, szerepe. Az eukarisztia, a szentmise nem egy magánesemény, privát dolog, nem baráti társaságok találkozója, hanem nyilvános jelenlét, amelyre minden ember meghívást kap. Ebben a hitközösségben kell, hogy eggyé váljunk, mint ahogyan énekeljük az előző budapesti nemzetközi esemény himnuszában: forrasz eggyé békességben...

Az egység Isten nagy ajándéka. Ugyanabból a kenyérből, Krisztusból eszünk, aki létrehozza és fönntartja a közösséget. A püspök atya a Bárka közösség alapítójának A közösség című könyvében olvasta, hogy a misszionárius — aki hittanórát tartott a kanadai indián gyerekeknek —, egyik alkalommal azt mondta, hogy aki a kérdésére elsőként válaszol, ajándékot kap. Erre a gyermekek kört alkottak, megbeszélték a választ és egyszerre kiáltották ki a megoldást. Nem tudták volna elviselni, ha egy kiemelkedik közülük. Milyen szép ez a kép! Nálunk általában mindenféle területen versenyeznek a gyerekek. Jézus krisztus szeretetajándéka arra tanít bennünket, hogy nekünk nem különbnek kell lennünk a másik embernél, hanem olyan szentnek, amilyen szent maga az Isten. Ez saját erőből nem megy, az élet kenyere, vagyis maga Jézus krisztus táplálja ezt bennünk.

Ne az önmegvalósítás kell, hogy lebegjen a szemünk előtt, hanem az a szeretet, amelyben én másokért akarok élni, együttműködve az isteni kegyelemmel. Benedek Elek Édes anyaföldem című könyvében olvassuk: „A diák az a semmi, amiből minden lehet”. Isten bennünket a semmiből hívott elő, irgalomból létezést ajánlott nekünk és meghívott, hogy a minden legyünk, amely nem más, mint az Eukarisztia életünkben való jelenléte, amely örök dolgokat ad.

A világ számára te csak valaki vagy, de Valaki számára Te vagy a világ

Jézus végtelen távlatokat nyitott számunkra, és nem szabad engedni, hogy a tapasztalataink, környezetünk, az evilági rossz összezsugorítsa ezt. Kell, hogy legyenek vonatkozási pontok az életünkben. Ebben a legnagyobb segítséget a szentségimádás adja.
A püspök atya azokra a pontokra irányította a figyelmet, amelyre oda kell figyelnünk a szentségimádáskor: amikor letérdelünk az Oltáriszentség előtt, megvalljuk a hitünket, hogy abban a kicsiny kenyérben a végtelen Isten van jelen. Ezzel azt is kifejezzük, hogy senki és semmi más előtt nem térdelünk le, csak Jézus Krisztus előtt hajtunk térdet, aki a végtelen hatalmát feladva közénk jött, hogy megmutassa Isten szeretetét, aki értünk adta Fiát.
A világ számára te csak valaki vagy, de Valaki számára Te vagy a világ – folytatta a főpásztor gondolatmenetét. Isten úgy szeret téged, hogy érted adta egyszülött Fiát. Istennek a végtelenséget kellett átlépni, hogy ember legyen, tudjon szenvedni, velünk községet vállalni, azért, hogy itt maradhasson. Bennünk van a vágy, hogy velünk legyen. Az emmauszi tanítványok így kérték őt: „Maradj velünk Urunk...” és örökre itt maradt a kenyér és a bor színében, az Oltáriszentségben. Amikor letérdelünk, az Eukarisztia előtt, megmutatjuk azt is, hogy szabadok vagyunk az isteni jelenlétben, és éppúgy Ő ad értelmet az egész világegyetemnek, mint a legkisebb létező teremtménynek, ugyanígy az egész történelemnek mint a legrövidebb életnek. Mindennek van értelme, mert Jézus Krisztus mindenkit megváltott. Barsi Balázs ferences szerzetes atya mondja: „Körülnézünk a világban és azt látjuk hogy minden rossz, erőszak és szeretetlenség uralkodik még bennünk is. De akkor felmutatom Krisztust és minden rendben van, mert itt van velünk az Úr, és minden a helyére kerül.” Azért szükséges a szentségimádás, hogy erőt merítsünk, feltöltődjünk szeretettel, igazsággal, békével, mert aki előtt letérdelünk az nem tipor el bennünket, hanem végtelen jóságában alakít, formál és képesé tesz az Istennel való egységre és az egymással való közösségre.

A szentségimádás a lelkiismeret iskolája

Ezután palánki püspök atya Joseph Ratzinger, később XVI. Benedek pápa az Isten közel van hozzánk – Az Eucharisztia az élet középpontja című könyvéből Szent II. János Pál pápát idézte: „A szentségimádás a lelkiismeret iskolája. Krisztus eljön a szívünkbe és meglátogatja testvéreinek lelkiismeretét. A szentségimádás tehát hitünket kifejezi, hogy Jézus Krisztus a világ Ura, itt van, és közben hagyjuk, hogy hasson ránk, hogy meglátogassa a lelkiismeretünket.” Majd a szerző így folytatja: „A lelkiismeret eltompulása kiskapu az erőszak számára, amely elpusztítja a világot.” Ha elkezdjük magunkat felmenteni, hogy valamilyen vétségünk nem is olyan nagy bűn, a másik megérdemli, hogy megítéljük, stb., ez belevisz egyfajta erőszakosságba, szeretetlenségbe. Isten a szeretet. Ha behelyettesítjük a szavakat akkor, ha szeretetlen vagyok, istentelen vagyok, istentelenül viszonyultam másokhoz. A szentségimádás helyre teszi a lelkiismeretünket, hat ránk.

A szentségimádás az egymás iránti szeretetünk iskolája

A fent említett kötetben Szent II. János Pál arra is figyelmeztet, hogy ne sajnáljuk az időt az imádásra, mert az a felebarát iránti cselekvő szeretet iskolája is. Szent Ágoston erről így fogalmaz: "Az idő alatt, míg imádkozunk, feltöltődünk olyan szeretettel, hogy képesek leszünk Istent önmagáért, egymást pedig istenért szeretni."

A szentségimádás erőforrás számunkra

A szentségimádás amellett, hogy hitvallás, a lelkiismeretünk ébren tartása, a felebaráti szeretet iskolája, a szeretetünk megvalósulása és, erőforrás számunkra foglalta össze eddigi gondolatait a főpásztor. Balázs Béla egykori kaposvári megyéspüspök isteni napfürdőnek nevezte ezt az imaformát. Segít bennünket, hogy táplálja a hitünket, mint ahogyan a testünket is tápláljuk.

Hitünk ne tapasztalatból, hanem a kinyilatkoztatásból induljon ki

Ha nem hiszünk a feltámadásban, akkor nem vagyunk keresztények. A kinyilatkoztatás szerint mindenki feltámad, csak van, aki az életre, és van, aki az örök kárhozatra. Amikor krízisbe kerül a hitünk, erről feledkezünk el, és tudásunkat, megtapasztalásunkat, érzéseinket az isteni kinyilatkoztatás fölé helyezzük, amelyet Jézus Krisztus tett teljessé, hogy megtanítson bennünket szeretni. Ezt a kereszten mutatta meg,a melyre az Atya válasza a feltámadás.

A szenvedést nem kerülhetjük el

Amikor Jézus az Írásra emlékeztette az emmauszi tanítványokat így szólt: „Vajon nem ezeket kellett elszenvednie a Messiásnak, hogy bemehessen dicsőségébe?” (Lk 24,26) Nekünk is így kell gondolkodni, ezeket kell elszenvednünk, amiket átélünk: ha bántás ér, meginog a hitünk, azt gondoljuk, Isten megbüntetett bennünket. Szeretteink elveszítése is nagyon fájdalmas, de a fájdalomban és életünk minden napján, a világ végéig velünk van Isten. Sokszor a napi kudarcainkban, sikertelenségeinkben nehezen tudjuk ezt elhinni. Mennyire élő a hitünk? Menyire tudjuk ezt elfogadni? Panaszkodunk, hogy elhagyott bennünket Isten, pedig benne élünk, mozgunk és vagyunk.

Nézzétek, hogy szeretik egymást!

Önálló életvezetésre törekszünk, pedig Jézus azt mondja nélkülem semmit nem tehettek, még rosszat sem. Varga László kaposvári megyéspüspök így fogalmaz: arany hegy tetején üldögélő koldusok vagyunk. Nem vesszük észre micsoda gazdagságban van részünk. A szentségimádás táplálja a hitünket, ami meghatározza a hitelességünket. „Nézzétek, hogy szeretik egymást!” — mutatott a keresztényekre Tertullianus. Hogyan mutatnak ránk ma a világban? — tette fel a kérdést a Palánki püspök. Az istenhívők hitelességéről az Ószövetségben is olvashatunk utalást: „Ezt mondja a Seregek Ura: Azokban a napokban egyetlen júdai ruhája szegélyét tíz különböző nyelvű ember fogja majd meg, és kéri: „Hadd menjünk veletek, mert hallottuk, hogy veletek van az Isten!” (Zak 8,23). Mennyire látszik meg rajtunk, hogy minden nap magunkhoz vehetjük Őt, egyesülhetünk Vele? De azt tapasztaljuk, hogy nem figyelnek ránk, nem kapaszkodnak a ruhánk szegélyébe, és nem mondják, hogy velünk szeretnének lenni, mert látják, velünk van Isten.

Ezt csak hitelesen tudjuk megmutatni, amely a szentáldozásból, a Krisztussal való egyesülésből táplálkozik. A püspök atya figyelmeztetett, hiába vagyok napi áldozó, ha az nem látszik meg a viselkedésemen, az emberekkel való kapcsolatomon, a nyitottságomon, a kedvességemen, jóságomon. Halkan, szótlanul elviselem-e megbántottságomat, mint Jézus? Ha nem, akkor nem tudok ellenállni a kísértésnek, nem végeztem el az áldozás nagy művét. Magamhoz vettem ugyan Krisztus testét, de nem fogadtam Őt. Ezen dolgozni kell. A legszebb szentségimádásokat úgy lehet végezni, amikor már Jézus jelen van bennem, elbeszélgetek vele, elpanaszolom gondjaimat, nehézségeimet, örömeimet, beszélek azokról, akiket imáimban-szeretetben hordozok. Ez megerősíti a hitemet, segít, hogy az életemet Hozzá igazítsam, az eseményeket a Vele való kapcsolatomban, az örökkévalóság távlatából értékeljem. Ekkor majd úgy tudom szemlélni az életemet, hogy vele együtt nézem, és mindent Benne akarok átélni.

Az imádság művészete

A szentmise a legszentebb áldozat, legszentebb imádságunk. A megyéspüspök záró gondolatában a szentmiséről beszélt. Szent II. János Pál pápa egyik gondolata szerint olyan kereszténységre van szükségünk, amely mindenekelőtt az imádság művészetében tűnik ki. Az imádság nem szövegek elmondása csupán, hanem kapcsolat. A szentmise olyan imádság, amelyben az egész életünk mutatkozik meg. Bűnbánattal kezdődik, majd meghallgatjuk Isten igéjét, szentáldozáshoz járulunk, részt veszünk a személyes áldozatunkkal az áldozati liturgiában, vagyis egyesülünk Krisztussal. A templom felépítésében is segít ennek folyamatában. Amikor szenteltvízzel keresztet vetünk, megtisztulunk: „Hints meg engem Uram és megtisztulok, fehérebb leszek mint a hó” (Zsolt 51,9) imádkozhatjuk a szoltár szövegét a templomba való belépéskor. Az igeliturgiában megvilágosodik az értelmünk, mert meghalljuk Isten üzenetét, ami nekünk szól, mert Isten mindenkihez szólni akar. A szentélyhez lépve pedig egyesülünk Istennel, aki nekünk ajándékozza önmagát.

Varga László püspök atya szerint az életünk szentmiséje azzal kezdődik, hogy „A szentmise véget ért menjetek békével!” Amikor a pap bemutatja a szentmisét és a hívek hozzáteszik a saját életáldozatukat, jelenvalóvá teszik Krisztus áldozatát. Amikor pedig elindulunk a templomból akkor Krisztus áldoz föl bennünket a hétköznapokban, mert akkor már mi hozzuk meg az áldozatainkat, amit újra elhozunk a szentmisére. Ezért is imádkozzuk, „Ő tegyen minket neked szentelt örök áldozattá”. Jézus bennünket feláldoz. Nem azért, mert fájdalmat akar okozni, hanem mert azt akarja, hogy rajtunk keresztül jelenjen meg Isten országa. Amikor az eucharisztiát magunkhoz vesszük ehhez kapunk igazi örök táplálékot életünk szentmiséjében.
Megtört kenyérré kell válnunk, mint Krisztus teste, hogy kioszthatók legyünk, ahogyan Krisztus szeretete is szétosztható. Nekünk is így kell megtöretnünk. A törődés szó gyönyörűen kifejezi ezt. Amikor törődünk valakivel, az megtör engem, és megajándékozom vele a szeretetemet, így növelem benne az életet. Jézus erre hív bennünket, hogy egy szeretetközösségben szolgáljuk egymást, legyen ennek meghívó ereje, hogy megérintsék a ruhánk szegélyét, mert hallották, hogy velünk van az Isten — fejezte be előadását Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök.

Kovács Ágnes
Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye