2019. május 05., vasárnap 14:19

Akkor sikerül az önmegvalósításunk, ha Isten hozza ki belőle a legtöbbet – Palánki Ferenc megyéspüspök a végzős diákokhoz szólt

Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye fenntartása alatt működő köznevelési intézmények érettségi előtt álló diákjaihoz szólt május 4-én Nyíregyházán, a Szent Imre Katolikus Gimnázium, Általános Iskola, Kollégium , Óvoda és Alapfokú Művészeti Iskola ballagási ünnepségén bemutatott szentmisén.

A megyéspüspök homíliájának bevezetőjében szépirodalmi olvasmányélményéről, Benedek Elek székely származású író, meseíró Édes anyaföldem című könyvéről beszélt, amely önéletrajzi írásban a szerző visszaemlékezve diákéveire a képesség, tehetség kibontásának lehetőségéről tesz tanúságot: „A diák az a semmi, amiből minden lehet.”
A megyéspüspök továbbfűzve e gondolatot hozzátette, Isten szeretetével a semmiből hívott létre bennünket is, hogy minden legyünk, és az élet teljességére jussunk. Ehhez hozzá kell tennünk erőfeszítésünket, fáradságos munkánkat, szorgalmunkat, hogy azokat a képességeinket, talentumainkat, amiket Istentől kaptunk, kibontakoztassuk és megtaláljuk azt az utat, amelyre meghívott bennünket.

Az életben a legfontosabb elsősorban nem az értelmi, hanem az érzelmi intelligencia. Ezt vizsgálják az állásinterjúkon feltett kérdések is, amely azt mutatja meg, hogy milyen emberek vagyunk, hogyan építjük emberi kapcsolatainkat, képesek vagyunk-e lemondani az önzésről, tudunk-e másokért élni.
Ezután a megyéspüspök Ferenc pápa Krisztus él kezdetű fiatalokról szól enciklikájára utalt, amely arra figyelmeztet, hogy sokkal több időt töltünk azzal, hogy ki vagyok, mint azzal, kiért vagyok. A karrierért, előrejutásért, anyagi előmenetelért, hatalomért mindet megteszünk, de akkor sikerülhet igazán az önmegvalósításunk, ha Isten hozza ki belőle a legtöbbet. Ehhez bátorságra van szükség. Merjetek ráhagyatkozni Istenre, hogy rátaláljátok arra a hivatásra, amire Ő meghívott!

A mai kor fiataljai közül sokan belesüppednek a kapunyitás előtti pánikba — mutatott rá a püspök atya egy újkori jelenségre. A nagybetűs élet előtt állók elbizonytalanodnak a létezés értelmére vonatkozóan, és nem mernek döntést hozni. Ferenc pápa a dokumentumában Szűz Máriát állítja a fiatalok elé, akinek életében a hivatás egyszerre volt ígéret és kockázat. Nem volt egyszerű a küldetése, de soha nem engedte, hogy a félelem felülemelkedjen rajta. Ő mindent egy lapra tett fel, akkor, amikor csak annak bizonyossága élt benne, hogy hordozója lett a kapott ígéretnek.

Isten mindannyiótokat boldognak akar látni, és ha ti igent mondtok az Ő akaratára, akkor megtapasztaljátok és elgondolkodtok azon, kiért vagytok. Jézus vízen járásának csodája után még egy apró természetfölötti dolog történik, amire már kevésbé figyelünk: amikor Jézus a vízből belépett a bárkába a tanítványaihoz, abban a pillanatban célhoz értek. Mire figyelmeztet bennünket ez a kép? Ha Jézus belép a mi életünkbe, abban a pillanatban célba érünk, mert élő szeretet kapcsolatba kerülünk Istennel, az igazi boldogság forrásával — fejezte be a diákokhoz szóló üzenetét Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök.

Öröm-Hír Sajtóiroda
Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

  • Galéria:
    • 2