Debrecen - Nyíregyházi Egyházmegye

Amikor visszafogottabban igyekszünk élni, önmegtagadási gyakorlatokat végzünk, böjtölünk, ezzel Krisztusra akarunk tekinteni. Győri műszaki főiskolás emlékem: Hamvazószerdán az atya így kezdte a misét a székesegyházban: „Kedves testvérek! Mit jelent a Nagyböjt? Ránézek a keresztre: Uram, Jézus Krisztus, mit tettél értem, és én mit teszek érted?” Ennek a kettőnek az összehasonlítása: Jézus mit tett értem és a világért, és én mit teszek, hol tartok, mi az én dolgom, milyennek kellene lennem, és ahhoz képest milyen az életem?

A nagyböjt emlékeztet életem rendezésének szükségességére. Az önmegtartóztatást, a böjtölést Jézus is gyakorolta, és tanított is róla. Mi ennek a lényege? Ne szomorúan, beesett arccal, az önkínzás tudatával cselekedjünk, hogy mások lássák ezt rajtunk, és ezzel learassuk az elismerésüket — a böjt lényege egészen más: hozzásegít, hogy befelé figyeljünk, és szívünk mélyén a mennyei Atyával találkozzunk.

Valami bűnről, rossz szokásról lemondani nem böjti cselekedet, hanem kötelesség. Ha valaki elhagyja bűnös gyakorlatát, az nem érdem, hiszen addig sem volt szabad e szerint élnie. A böjti cselekedet az, ha valami olyasmiről mondok le, amit erkölcsi szempontból megtehetnék, de nem teszem meg, mert szeretem Istent. Finom ételt ehetnék, kellemes italt ihatnék, átélhetnék valamilyen szórakoztató élményt, de nem teszem meg, és ezzel kifejezem, kihez tartozom.

Életünkben így szembesülünk kicsiny meghalássokkal, hogy azután készen legyünk az igazi meghalásra. Azzal az odaadottsággal, amelyről Szent Ferenc Naphimnuszában olvashatunk. A halálnővért hívja: már nem fél tőle. Vagy a Jelenések könyvét idézve: „Boldog és Szent, akinek része van az első feltámadásban. A második halálnak ezeken nincs hatalma...” (Jel 20,6).

„Áldjon, Uram, nővérünk, a testi halál,
Aki elől élő ember el nem futhat.
Akik halálos bűnben halnak meg, jaj azoknak,
És boldogok, akik magukat megadták
te szent akaratodnak,
Második halál nem fog fájni azoknak.
Dicsérjétek Uramat és áldjátok,
És mondjatok hálát neki,
és nagy alázatosan szolgáljátok.” (Szent Ferenc: Naphimnusz – Sík Sándor fordítása)

Akik már itt a földön odaadják az életüket, meghaltak saját maguknak – az említett kis halálok gyakorlatai segítenek ebben -, azoknak a földi élet vége átlépés, transitus.

A latin transitus jelentése átmenetel, átköltözés a földi életből az örök életbe. – Szoros értelemben közvetlen belépés a mennyek országába, tágabb értelemben a jó halál. – Az Egyház hagyománya transitusnak nevezi a Boldogságos Szűz Mária halálát, mert szeplőtelen fogantatása és bűntelen élete végén a tisztítótűz érintése nélkül lépett be a mennyei boldogságba. A ferencesek transitusként emlékeznek alapítójuk, Assisi Szent Ferenc halálára.” (Magyar Katolikus Lexikon)

Ez a kereszténység lényege, és éppen ebben mutatkozik meg az öröm: meg van oldva az életem! Mert minden ember életének legnagyobb problémája a halál. Erre csak a feltámadás hitével kaphat valóságos választ.

(A Nagyböjtről, húsvéti örömről szóló gondolatok olvashatóak a Szent István Társulat gondozásában (2019) megjelent: Hogy lámpatartóra tegyék című kötetben. A könyvben a három debreceni főpásztorral: Fekete Károly református püspökkel, Kocsis Fülöp görögkatolikus érsekkel és Palánki Ferenc római katolikus püspökkel Elmer István beszélget.)

Örömhír Sajtóiroda

Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye