Debrecen - Nyíregyházi Egyházmegye

Nyíregyházán, a Magyarok Nagyasszonya Plébánia dísztermében tartott előadást Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus jegyében. Az előadásra 2019. február 27-én este, a püspök atya által celebrált szentmisét követően került sor. Az elgondolkodtató, tartalmas beszéd meghallgatása előtt a jelenlévők közösen mondták el Erdő Péter bíboros, prímás imáját a Kongresszusért. A közel egy órás elmélkedés közvetlen, családias hangulatban telt.

Palánki Ferenc püspök atya előadásának magvát saját és mások bölcsességeinek kincsestárából merítette, Jézus Krisztus evangéliumának egyik bölcs gondolatára alapozva, miszerint „A jó házigazda kincseiből régit és újat vesz elő” (Mt 13,52).
Az Eucharisztia olyan ajándék, amit Isten ajándékozott nekünk, s ennek megünneplése fontos esemény a hívek életében, hiszen Jézus ígéretének egyik legjelentősebb megnyilvánulása. Püspök atya emlékeztette hallgatóságát a szavakra, amelyekkel az Úr Jézus megígérte apostolainak és rajtuk keresztül egész egyházának, hogy velünk marad a világ végezetéig. Az Oltáriszentségben nap mint nap találkozhatunk vele. Hisszük, hogy a kenyér és bor színe alatt valóban Vele egyesülünk.

Az előadásában püspök atya három aspektusból világított rá az Eucharisztia fontosságára. Ezek közül elsőként a körmenetet említette, amely nem más, mint Jézus Krisztusnak, a mi legnagyobb kincsünknek megmutatása a világnak. Ugyanakkor körmenet az is, amikor áldozás után mintegy mozgó Tabernákulumként elindulunk a világba bemutatni, hogy rajtunk keresztül jelen van a Szeretet Istene.

A másik nagyon fontos eseménye életünknek maga a szentmise. Isten egyik legnagyobb ajándéka ez a hívő ember számára, összegyűlni Jézus körül, vele egyesülni. Püspök atya felhívta a figyelmet arra, hogy a szentmise soha nem egy privát cselekmény. A legfontosabb személy maga Jézus Krisztus, a leglényegesebb kérdés pedig nem más, mint hogy – minden egyéb tényezőt kizárva – tudjuk-e Őt szemlélni, Vele kapcsolatba kerülni, Őt meglátni a mellettünk ülő testvéreinkben. Az Eucharisztikus Kongresszus azért lesz különösen csodálatos esemény, mert több száz országból érkeznek résztvevők, akik különböző nyelveken beszélnek, ott mégis mindenki érteni fogja a közös nyelvet: a szeretetét.

Áldozáskor Krisztussal egyesülünk. Hisszük, hogy az Ő testét és vérét vesszük magunkhoz a kenyér és bor színe alatt. Csodálatos jelképek ezek. Egy hatalmas búzamező minden szem búzájának egy picinyke darabjából áll össze a kenyér, s ugyanígy egy nagy szőlőültetvénynek minden szem szőlőjéből lesz a bor. Jelképe ez annak, hogy Krisztus áldozatából minden egyes ember részesül, mindenkinek jut egy darab belőle, függetlenül attól, hogy milyen tulajdonságokkal bír az illető, vagy szerintünk méltó-e rá. Az Eucharisztia, a szentáldozás a bocsánatos bűnöket eltörli, míg a nagy bűnöktől megóv. Nem automatikusan történik így – emelte ki püspök atya –, hanem a Jézussal való egyesülés során Ő maga épít be magába bennünket. Részévé tesz, Általa leszünk mindnyájan Egy, s így érkezik el az Isten Országa. Krisztus vándorlásunk társa, így ez nem céltalan vándorlás, hanem útkeresés, zarándoklat. Böjte Csaba atya szavait idézve: „Elindultunk a semmiből a Végtelen felé.” Hol tartunk most? – kérdezte püspök atya a jelenlévőkhöz fordulva. A Végtelen maga az örök élet. Jézus ígéretet tett arra, hogy aki eszi az Ő testét és issza az Ő vérét, annak örök élete van. Nem a jövőben, nem egy távoli, meghatározhatatlan időpontban, hanem már most nekünk ajándékozza a megkezdett örök életet. Ő, aki szeretetből megtört kenyérré vált, erre az útra hív meg bennünket, azt azonban nem ígéri, hogy megkímél a szenvedéstől az út során.

Jézus Krisztust követve eljuthatunk az életszentségre, amelyre mindenki meghívást kapott. Az előadás ezen pontján püspök atya kiemelte azt a fontos tényt, hogy Jézus végül nem magyarázatot kér majd tőlünk arra, miért nem szeretünk valakit, hanem választ arra, megtartottuk-e a szavát: azt tesszük-e másokkal, amit szeretnénk, ha velünk is tennének. Nem határozza meg, hogy csak akkor tegyünk így, ha az illető megérdemli, vagy ha szimpatikus számunkra.

Itt érkezünk meg – ahogy Varga László atya mondja –, életünk szentmiséjéhez. E fogalom alatt a két szentmise között eltelt időt érti. Jézus önmagát adta nekünk, ám két szentmise között Krisztus áldozza fel a hívő embert. Épp ezért lényeges az utántöltés, a vasárnapi szentmisén való részvétel és a szentáldozás. Ha ez hiányzik, könnyen kiéghetünk, hisz utántöltés nélkül nem bírjuk a mindennapi, szeretetből meghozott áldozathozatalt. Nem könnyű a feladat, hiszen Jézus áldozatról beszél, önmagunk megtagadásáról, az Ő követéséről. A kereszthordozásban pedig nincs szünnap. Az Úr Jézus megélt mindent, amit mi is megélünk nap mint nap, a fájdalmat, a félelmet, sőt az elhagyatottság érzését is. Túljutni a nehézségeken csak Vele tudunk, az Isteni Erőforrás igénybevételével. Általa elérjük, hogy ha valaki találkozik velünk, az valóban Krisztus szeretetével találkozzon.

A harmadik nagyon fontos tényező a szentségimádás. Püspök atya itt Balázs Béla nyugalmazott kaposvári püspök szavait idézte, aki Isteni Napfürdő imádságnak nevezi a szentségimádást. Már maga a monstrancia is olyan, akár a Nap. Mi pedig sugárzó fényében napozunk, s engedjük, hogy áradjon belénk a kegyelem. Feltölt bennünket reménnyel, örömmel, békével. Kell, hogy legyenek alkalmaink kettesben Istennel. „Számomra a szentségimádás csendet jelent. Az Isteni Napfürdő imádságát, amikor kicsit sütkérezem az Isten szeretetében, és azon fáradozom, hogy minél inkább megnyissam a szívemet előtte, hogy minél szabadabban áradhasson a kegyelem.” – mondta Palánki Ferenc püspök atya, majd emlékeztette a jelenlévőket arra a fontos tényre, hogy Jézus egészen addig, amíg meg nem alapította az Eucharisztiát, nem engedte, hogy elfogják. Hitünk kríziseit az adja, ha nem tudjuk elfogadni ezt az önátadást, ezt a kinyilatkoztatást. Isten azért engedte meg, hogy Krisztus meghaljon értünk a kereszten, hogy bennünket, gyarló embereket felemelhessen az Isteni Lét állapotába. Palánki Ferenc püspök atya csendes, rövid fohásszal zárta előadását:
„Segítsen bennünket a Jóisten kegyelme, hogy az életünket is imádkozni tudjuk, megdicsőítsük Istent, imává tegyük a körülöttünk lévők életét is, és hogy élhessük az Eucharisztiát. Ámen.”

Gergely Klaudia