Debrecen - Nyíregyházi Egyházmegye

2019. január 22. és 27. között Közép-Amerikában Panamában rendezték az ifjúsági világtalálkozót (IVT), amelyre a Szentatya is ellátogatott. A Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegyéből hat fiatal csatlakozott a magyar delegációhoz. Az alábbiakban Szilágyi Eszter — a találkozón szerzett élményeiről szóló — írását olvashatjuk

„A kornak, melyben élünk, nem díványfiatalokra van szüksége, hanem cipőt, sőt még inkább, bakancsot húzott fiatalokra.” Ezzel a gondolataival indított minket útnak Ferenc pápa a krakkói ifjúsági világtalálkozón. Mi hallgattunk a szavára, majd két és fél évvel később „bakancsot húztunk” és Panamáig repültünk, hogy ismét magunkba szívjuk az ifjúság együtt haladásának buzdító erejét.
A panamai ifjúsági világtalálkozó (IVT) és a costa rica-i előtalálkozó egyszerre volt hitéleti megerősödés, kulturális megismerés, természeti csoda, társadalmi tapasztalás, közösségi- és Isten-élmény. Hogyan is épült fel ez a majd’ kéthetes zarándoklat?

Előkészület és indulás

„Küldetésetek van!” – halljuk számtalanszor a szentmisék záró áldásakor. Ezzel a küldetéstudattal vágtunk neki az IVT-nek hatan, képviselve a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegyét. Olyan útra vállalkoztunk, amely magában hordozta a váratlan helyzeteket, az ismeretlent, a tettrekészséget. Erre figyelmeztettek minket az IVT-t megelőző budapesti találkozón, ahol megismerkedhettünk zarándoktársainkkal. Számos hétköznapi és nem hétköznapi dilemma övezte a készületet. Mit vigyünk magunkkal a világ végére? Télből utazunk nyárba? Szükség van-e védőoltásra? Hogyan mozgunk majd együtt Közép-Amerika utcáin? Tudunk-e üzenni egymásnak? Hol fogunk lakni? Ihatunk-e a csapvízből? A készület és az ottlét alatt a Shalom Közösség bíztatott bennünket, hogy ezeken a kérdéseken könnyedén tovább lendüljünk.
A Közösség kíséretében vettünk részt a találkozón, így alkalmunk volt őket is megismerni: ez egy olyan katolikus lelkiségi mozgalom, amely a római katolikus egyház tanítását követve, fő céljának a fiatalok evangelizálását tekinti. A minket kísérő Budapesti Misszió magyar és brazil katolikus fiatalok vidám és elkötelezett, karizmatikus lelkiségű közössége. Lelkiségük középpontjában a béke áll: az az igazi béke, amelyet a Feltámadott Jézus adott a tanítványoknak, amikor a jól ismert „Békesség nektek!” szavakkal köszöntötte őket – ami héberül egyszerűen „Shalom”. Közösségük a béke útját járja, misszionáriusai pedig Krisztus békéjének követei és hivatásuk, hogy erről, a Feltámadott Jézustól kapott igazi békéről tanúskodjanak a világban. Az utazás meghatározó élménye volt bepillantani egy karizmatikus közösség életébe.
Az indulás, a repülőutak izgatott percei pótolhatatlanok maradnak számunkra, hiszen újra és újra átéltük a várakozás örömét. A várakozásban való jelenlét mindnyájunk számára fontos. Ennek gyakorlása és megélése nem csak az utazás, hanem keresztény létünk szerves része.

Előtalálkozó Costa Rica-ban

„Pura vida!” – ezzel a felkiáltással köszöntöttek minket a costa rica-i testvéreink. Azt mondják, ezt az egy spanyol mondatot érdemes megtanulni mielőtt ide utazik az ember, mert ennek bárhol és bármikor van helye, ideje és üzenete. Mit is jelent? Önmagában úgy fordítanánk: tiszta élet. De ennél azért többről van szó. Amikor azt mondod „pura vida” egyszerre fejezed ki: Jól vagyok! Minden rendben! Üdvözöllek! A viszontlátásra! Köszönöm! Szívesen! Ne aggódj! Egészségedre! Ez nagyszerű! A „pura vida” önmagában fejezi ki azt a felszabadult élni akarást, amely közben megtanít az egyszerű dologok szépségére összpontosítani, miközben arra szólít fel, hogy a valóban fontos értékeknek éljünk, és kerüljünk minden felesleges aggodalmat és stresszt. Hol találkozik ez a hittel? A könnyedség keresztmetszetében, abban az örömben, hogy van megváltásunk és Isten azt akarja, hogy boldogok legyünk.
Costa Ricában helyi családok fogadtak minket, ők nem csak szálláshelyadók voltak számunkra, hanem valóban családtagok, akik az otthon melegét osztották meg velünk. Már a fogadtatásunk is egészen rendkívüli volt: sorfalat állva, tapssal és hatalmas mosollyal vártak bennünket. Az a vendégszeretet, amellyel fogadtak átjárta az ott töltött napokat. Nem egyszerű vendégszeretetről volt szó, az „anyukáink, apukáink, testvéreink” olyan közösséget alkottak velünk, amely több egy udvarias befogadásnál. Éreztük, ahogy a szívük indítja őket, hogy velünk töltsenek pár napot. Program programot követett: közös szentmisék, szentségimádás, körmenet, városnézés, kirándulások, családi nap. Miközben ezeket az élményeket együtt éltük át, egy különleges kötelék jelent meg köztünk és a helyi családok között. Ez a kötelék magában hordozta a megismerést, a nevetést, a könnyeket, a ragaszkodást, az egymásért való aggódást, a gondoskodást és a hit találkozását. Biztosan mondhatom, hogy számunkra és az ottani családjaink számára is egy csodát hozott a találkozóra való előkészület, amely csoda még most is tart, hiszen azóta is égnek a kapcsolattartás vonalai tengeren innen és túl.
Az ottlét egyik legkülönlegesebb élménye egy közös körmenet volt, ami korántsem mondható klasszikusnak, legalábbis európai szemmel nézve. Mintha a debreceni virágkarneválba csöppentünk volna. Ekkor kezdődött a döbbenet és felismerés: ezt így is lehet? Tombolt az élettel teli hit, az élő egyház, az életízű kereszténység. Mi pedig a felfedezéstől alélva indultunk el Panamába, és alig vártuk a folytatást...

Készület Panamában

Panamában megerősödtünk abban az örömteli hitgyakorlásban, amely már Costa Rica-ban elkezdődött. Ének, taps, tánc, ölelés, ima, mosoly – minden Isten dicsőségére. Azt gondolnánk, hogy a színes és mozgalmas forma mellett elvész az Isten-kapcsolat mélysége. Mi mégis azt érteztük, hogy amilyen könnyed, olyan mély az a megélés, amely az itt élő emberek hitéletét jellemzi. Panama az a hely, ahol nincs szükség tudatosítani a jól ismert mondást, hogy „hinni nem csak a templomban kell”. Az itteni emberek hétköznapjait alapjaiban határozza meg az Isten-kapcsolat. Nagy ajándék volt megtapasztalni, hogyan válhat a kereszténység a mindennapjaink mozgatórugójává, gondolataink vezérfonalává, otthonaink és emberi kapcsolataink figyelemközpontjává.
Az országban uralkodik a szegénység, a nyomor. Sorra jártuk a rendezetlen és szemetes utcákat, az omladozó, félig leégett házakat, a padló nélküli és bizonytalan vizesblokkal felszerelt lakásokat. Félelmetes látvány volt számunkra, hogy az adóparadicsomban, a Panama-csatorna partjai mentén tombol a létminimum. Megdöbbentőbb volt azonban, hogy mindennek ellenére az emberek végtelen boldogok, felszabadult mosollyal feszülnek neki az élet kihívásainak. Ebben keresendő a hit csodája. Sokszor hallottuk már Törő András atyától, hogy ha Istennek más nevet lehetne adni, akkor azt mondhatnánk: „Tovább”. A panamai lakosok ennek a „mindig továbbnak” az Istenében bíznak, amely egy állandó örömöt és békét helyez a szívükbe.
A pápával való találkozás készültében számos programon vettünk részt. A délelőttjeink Böcskei László nagyváradi megyés püspök társaságában teltek, akinek megszólíthatósága és közvetlensége jellemezte a katekéziseket. Elmélkedéseiben arra buzdított minket, hogy használjuk Isten átalakító erejét, figyeljük azt, ahogyan Isten be akar lépni az életünkbe. Hangsúlyozta a pápának egy korábbi gondolatát is: „nem az a lényeges, hogy milyen világot hagyunk az unokáinknak, hanem hogy milyen unokákat hagyunk a világnak”. A katekézisek útravalóival indultunk el a délutáni programokra, amely abban az izgatott hangulatban telt, hogy a pápa addigra már megérkezett Panamába. Koncertek, városnézés, pápai köszöntés, keresztút, óceán-parti kirándulás - ezek a programok kísérték a délutánjainkat, amelyek során napról napra jobban éreztük az ifjúság együtt haladását. Együtt haladtunk a virrasztás helyszínére is, ahol már 600 ezer fiatal, zarándok és helyi lakos merült el a várakozás csendjében...

Virrasztás

A virrasztás az egyik legkülönlegesebb mozzanata a találkozónak. A pápai mise helyszínén több ezer ember gyűlt össze, és fogadta a Szentatyát, aki az egész területet bejárva intett és köszöntötte a tömeget, miközben sokan elmondhatatlan lelkesedéssel zengték: „Esta es la juventud del Papa”, amely magyarul így hangzik: „Ez a Pápa ifjúsága”. A virrasztás estéjén Ferenc pápa megfogalmazta az első lépést a ma fiataljainak: „Ne féljünk úgy fogadni az életet, ahogy jön, ne féljünk úgy átölelni az életet, amilyen!... Ez azt jelenti, hogy átöleljük hazánkat, családunkat, barátainkat úgy, amilyenek, törékenységeikkel és kicsinységeikkel együtt. Az élet átölelése történik akkor is, amikor elfogadunk mindent, ami nem tökéletes, mindent, ami nem tiszta és hibátlan, de ezért nem kevésbé szeretetre méltó.” Ezekkel a gondolatokkal irányította figyelmünket az élni akarásra, arra, hogy az igazi bukás az, ha fekve maradunk.
A Szentatya a felnőttekhez is komoly felhívást intézett, hangsúlyozta a felelősségüket: „Mennyire könnyű kritizálni a fiatalokat és méltatlankodással tölteni az időt, miközben megfosztjuk őket a munkalehetőségektől, a tanulási és közösségi lehetőségektől, amelyekbe kapaszkodhatnának és jövőről álmodhatnának! Tanulás nélkül nehéz jövőről álmodni, munka nélkül nagyon nehéz jövőről álmodni, család és közösség nélkül szinte lehetetlen jövőről álmodni! Mert jövőről álmodni azt jelenti, hogy megtanulunk válaszolni nemcsak arra, hogy miért élek, hanem hogy kiért élek, kiért érdemes odaadnom az életemet. És ezt nekünk, felnőtteknek kell lehetővé tennünk, úgy, hogy adunk nekik munkát, oktatást, közösséget, lehetőségeket.”
Ezekben a gondolatokban elcsendesedve éltük át a közös szentségimádást, ahol félelmetes csend uralkodott több százezer fiatal szívén. Isten elé vittük és imáinkba foglaltuk mindazt, amelyre a lélek indított minket. Az éjszakát követően izgatottan vártuk a Szentatyával való következő találkozást...

Pápai szentmise

„Buenos dias Peregrinos!” – „Jó reggelt Zarándokok!” kiáltással ébresztettek bennünket. A latin-amerikai lelkesedés hideg zuhanyként kiáltott a panamai hajnal rezzenéstelen csendjébe. Fáradt szemmel, de tettre készen ébredt a „pápa ifjúsága”. A Szentatya ismét bejárta a területet, majd gondolatait felvitte a szabadtéri oltárra, ahonnan a következő buzdító szavak hangzottak el: „Kedves fiatalok, ti nem a jövő vagytok, hanem az Isten jelene. Ő arra hív benneteket, saját konkrét világotokban, hogy induljatok a nagyszülők, az idősek keresésére és velük együtt vegyétek a szót és valósítsátok meg azt az álmot, amit az Úr megálmodott számotokra. Ne holnap, hanem ma kezdjétek el, mert ahol a kincsetek, ott a szívetek is. Keljetek fel reggel, győzzétek le a fáradtságot, hiszen küldetésetek van, amibe szeressetek bele és minden ettől függ!”. Pontosan erre a radikalitásra van szükségünk nekünk, fiataloknak. Arra, hogy ne tétovázzunk, éljük meg a jelent és legyünk Isten most-jai. Ahogyan korábban megfogalmazta a pápa, döntéseinkben legyünk olyanok, mint Mária: „Mária, aki Isten influencere. Kevés szóval, bátran igent mondott, és bízott a szeretetben, bízott Isten ígéreteiben, az egyetlen erőben, amely képes megújítani, képes újjáteremteni mindent. És mindannyiunknak van itt belül valamink, ami megújulásra szorul.”

Hazaérkezés és a „hogyan tovább?”

Az ifjúsági találkozó véget ért, de nem szabad elfelejtenünk, hogy itthon is folytatódik, sőt itthon kezdődik csak igazán. Milyen útravalóval érkeztünk haza? A panamai családokkal töltött utolsó napon arra kértek bennünket, hogy emlékünket hagyjuk ott számukra. A minket fogadó plébánia falára kék és piros színekkel festettük fel kéznyomainkat, amely jele annak, hogy örökre ott maradunk a szívükben, és a találkozó nem ért véget. Mi pedig ugyanígy itthon, imáinkban hordozzuk az ő befogadó kéznyomaikat.
Hogyan tovább itthon? Nagy felelősség van rajtunk, hogyan is tudjuk hazahozni mindazt a lelki ajándékot, amelyet a találkozón kaptunk, hogyan tudjuk továbbadni a tenni akarás érzését, az együtt haladás ízét, mozgásba hozni a fiatalokat, mosolyt csalni az emberek arcára. Mérlegelnünk kell azt is, hogy az ott kapott impulzusokat, ima-módokat, mise-élményeket mennyire tudjuk beépíteni az itthoni gyakorlatba, figyelembe véve a kulturális kereteket.
Első lépésként Ferenc pápa virrasztáson elhangzott gondolata jut eszembe: „...Don Bosco nem indult fiatalokat keresni máshová, valami távoli vagy különleges helyre, hanem egyszerűen megtanulta azt, ami körülötte a városban történik Isten szemével látni, és így szíven ütötte, hogy százával voltak magukra hagyott gyerekek és fiatalok, iskola nélkül, munka nélkül, egy közösség baráti keze nélkül... és megtette az első lépést: átölelte az életet úgy, ahogy az jött, és aztán nem félt megtenni a második lépést: közösséget alkotni velük, családot, ahol dolgozva és tanulva szeretettnek érezték magukat. Gyökeret adni nekik, amelyben megkapaszkodhatnak, hogy aztán a mennybe juthassanak... Mindig lehet „új hajtásokat hozni”, mindig lehet újrakezdeni, amikor van közösség, családi meleg, ahol gyökeret lehet ereszteni, amely felkínálja a szükséges bizalmat, és felkészíti a szívet, hogy új horizontot fedezzen fel: a szeretett, keresett, megtalált és küldetéssel megbízott gyermek horizontját. Konkrét arcokon keresztül maga az Úr teszi jelenvalóvá magát.” Hazaérkezésünket követően arra törekszünk, hogy ilyen konkrét arcok legyünk. Az a maroknyi debreceni a csapat, biztosan mondhatom, hogy készen áll olyan eszközként működni, amely a lakóhelyén azon dolgozik, hogy egyházi közösséget építsen. Hazaérkezésünk pillanatában nem húztuk le a bakancsot, hanem szorosabb kötöttük azt.
Hálával tartozunk Palánki Ferenc püspök atyának és a Magyar Katolikus Püspöki Konferenciának, hogy a találkozó részesei lehettünk. Isten áldását kívánjuk számukra!

Miért is van szükség ezekre a találkozókra, az együtt mozdulásra? Miért legyél ennek részese?

- Mozdulj ki a komfort zónádból! Egy idegen környezetben kiélesedik a figyelem önmagadra, másokra, Istenre, közben pedig türelmet és engedelmességet gyakorolsz, elkezded felfedezni a téged körülvevő életet!
- Fedezd fel mások ima-kultúráját, hitük megélését, Isten-kapcsolatuk mélységét! Minden új környezet új kapukat nyit meg, amelyből táplálkozhatsz. A tapasztalatok és érzések vezetnek saját életedben.
- Csodálkozz rá a fiatalok szenvedéllyel teli és tenni akaró lelkületére, melynek motorja Isten! Majd döbbenj meg az ima erején, azon ahogy több ezer fiatalban egyszerre tombol a csend!
- Hited is megfáradhat. Ne hanyagold el annak rendszeres felülvizsgálatát és megújítását, amelyhez kiváló lendületet ad egy ilyen esemény.
Bátorítunk minden fiatalt, hogy legyen részese ilyen és ehhez hasonló élményeknek! Húzzatok bakancsot, hagyjátok hátra a díványt, és legyetek Isten jelene, a tenni akarás most-ja!

Szilágyi Eszter