Debrecen - Nyíregyházi Egyházmegye

Dr. Tóth Tamás atya, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) titkára tartott továbbképzést a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye fiatal papjai számára február 4-én és 5-én Debrecenben, az egyházmegye püspöki hivatalában. Tóth Tamást a lelkigyakorlat ideje alatt a világegyház perspektívájából nézve a magyar egyház helyzetéről, valamint a papnevelésről és Ferenc pápa csíksomlyói látogatásáról kérdeztük.

– A Pápai Magyar Intézet rektoraként és az MKPK római ügyvivőjeként 7 évig szolgált az Egyház szívében. Ez elég hosszú idő ahhoz, hogy magába szívja a világegyház friss leheletét, lendületét. Milyen megújulási tervekkel érkezett haza?

– Rómában megtapasztalhattam a világegyház sokszínűségét, amely nemcsak egy történelmi város dinamikáját mutatja, hanem az egyház központjának lüktetését is. Azt gondolom, mindenkinek, aki hosszabb időt tölt ott, kötelessége a tapasztalatait itthon, a saját területén kamatoztatni. Nincs konkrét tervem, elképzelésem, azt mindig az adott feladat fogja meghatározni a megújulás lendületében.
Tikári munkám kétségtelenül más típusú feladatok elé állít, mint a rektori szolgálat. Rómában szerzett tapasztalataim sokat segítenek a jelenlegi teendők elvégzésében. A Pápai Magyar Intézetben elsősorban fiatal atyák továbbképzését segítettem, illetve kapcsolatot tartottam a szentszéki hivatalokkal, tanácsadás szintjén. Továbbá részt vettem Magyarország szentszéki nagykövetségének munkájában. Jelenlegi feladatom sokkal szerteágazóbb, hiszen a Konferencia megbízásából a legkülönbözőbb témákban kell az országos katolikus ügyeket összefognom. Kapcsolatot tartok a különböző államtitkárságokkal, egyházi szervezetekkel, a MKPK központi intézményeivel, koordinatív módon összefogom ezen ügyeket. Ebben a munkában van segítségemre vezetésem alatt a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia központi hivatala, azaz a Konferencia titkársága.

– Ön Rómában az Egyház és a világ tekintetében is sok változást megélt. Lépést tud-e tartani az Egyház a világ változásával?

– A világ folyamatosan változik, ez az utóbbi évtizedekben sokkal intenzívebb, mint megszoktuk, gondolok itt az x, y, z generációra. Az Egyházat gyakran azzal vádolják, hogy bizonyos történésekre miért nem reagál másként, mint a világ, de ne felejtsük el, az Egyház tagjai egyben a társadalom tagjai is. A mi reményünk egyrészt az, hogy Krisztus megváltott bennünket, amely által üdvözülhetünk, jobbá tehetjük magunkat és a körülöttünk lévő világot is. Úgy gondolom, a Katolikus Egyház életkihívásaira az adott kor nyelvére lefordítva mindig ugyanazzal az evangéliumi üzenettel kell válaszolni. Azt hiszem, nagy hiba lenne – és némely keresztény közösség az elmúlt évtizedekben elkövette ezt –, ha félnénk Istenről, a megváltásról beszélni. Nekünk nem szabad ebbe a hibába esnünk, mert a közösségeink, hitünk, életünk alapja Krisztus. Nem térhetünk el az evangélium hirdetésétől. Rá kell jönnünk, hogyan hirdethetjük ugyanazt az evangéliumot megújult formában.

– Palánki Ferenc megyéspüspök gyakran emlegeti a 2018-as fiatalokról szóló Püspöki Szinódus záró dokumentumának egyik pillérét, amely az Emmauszi tanítványok történetére építve a kísérést hangsúlyozza. Itt elsősorban a hivatásválasztás előtt álló fiatalokról van szó, de többféle kísérési mód létezik.
Szüksége van-e egy fiatal papnak a kísérésre?

– A szolgálati papságom kezdete óta valamilyen módon mindig részt veszek a papképzésben, papi továbbképzésben, hiszen már káplán koromban is tanítottam szemináriumban, Rómában pedig egy továbbképző intézetet vezettem, ahol fiatal papokkal kellett napi szinten foglalkoznom. A debreceni meghívásra is az adott okot, hogy e tapasztalataimat megosszam a fiatal atyákkal, és ily módon beszéljek a munkámról.
A papneveléssel is foglalkozó Klérus Kongregáció 2016-ban adta ki a Ratio Fundamentalis Institutionis Sacerdotalis (A papképzés általános szabályzata) legújabb változatát. Ebben az egyik legfontosabb kitétel, hogy a papokkal való törődést nem szabad befejezni a papszenteléskor. Van a papképzés, valamint a papi továbbképzés, a papi élet kísérése. Ez nagyon fontos dolog, hiszen mi, papok is különböző élethelyzetekben más-más feladatokat látunk el, kihívásokkal kell megküzdenünk, mind a személyes életünkben, mind pedig az adott egyházi feladat tekintetében. Úgy gondolom, nagyon fontos, hogy odafigyeljünk egymásra: az egyházmegye anyaként, a püspök atyák atyaként kövessék papjaik életét, legyenek jelen a sorsukban, életükben, hiszen mindannyiunknak szükségünk van arra, hogy megerősítést nyerjünk, útmutatást, további tanítást kapjunk örömeinkben és bánatainkban is.

– Római tapasztalatainak köszönhetően nagyobb rálátása van a papképzésre, mind a világegyház, mind a magyar egyház tekintetében.

– Az elmúlt években megismerhettem több nemzet papnevelési módszerét, továbbképzéseit, és azt tapasztaltam, hogy a papképzés sajátos struktúrái sok helyen bizonytalan lábakon állnak, megújulásra szorulnak, nehezen tudnak a változó világ kihívásaihoz alkalmazkodni. Máshol a tradicionális papképzési formák továbbra is bevált módszernek mutatkoznak. Nyílván országonként, régiónként, kontinensenként eltérő a helyzet. Másrészt viszont azok a hagyományos tapasztalatok, amelyek az Egyház kétezer éves létéből adódnak, gerincét jelenthetik egy újragondolásnak.

– Magyarországra inkább a tradicionális papképzés jellemző?

– Igen. Nálunk sok szempontból ezek a formák maradtak meg. A trienti zsinatot követően az 1500-as évek második felében alakultak a mai értelemben vett papnevelő intézetek, szemináriumok, amelyek működése kötelezően előírt. Magyarországon a szemináriumi rendszerre nagy hangsúlyt fektetnek. Vannak országok, ahol ez nem így van, a szemináriumban töltött idő kisebb jelentőséggel bír. Nyilván minden ország keresi a saját világképének, közösségének megfelelő megoldást.

– A szemináriumi élet felkészíti-e a papnövendékeket a világban való szolgálatra?

– A papképzésnek pontosan ez a célja, amely ugyanúgy működik, mint más egyetemen. A jogászképzés sem tud felkészíteni minden esetre, mert minden ügy más és más. Ugyanígy a papképzésben is általános irányvonalat kapnak a papnövendékek, de az adott konkrét élethelyzetben, plébániai vagy más feladatban, az ott kapott alapokon állva kell megtalálni a konkrét megoldást.

– Magyarországon a papi hivatást választók aránya egyre jobban csökken. Hogyan látja ezt a világegyházi viszonylatban?

– Magyarországon nemcsak paphiány, hanem hívő hiány is van. Kevesebb gyermek, így kevesebb papi hivatás is születik. Az elvilágiasodás mellett ez is egy tényező. Nálunk a paphiány relatív. Vannak olyan országok, ahol nagyon súlyos a helyzet, de sok olyan hely is van, ahol a papi hivatások bőségéről beszélhetünk, olyannyira, hogy túljelentkezés tapasztalható, mint például a Fülöp-szigeteken. Európában sokan elveszítették a lelki alapjaikat, nem találják azt a stabil lelki pontot, ami megújulást hozhat számukra. Mindamellett fontos tényező az is, hogy egy elöregedő kontinensről van szó. A dél-amerikai, afrikai országokban, ahol a születési arány igen magas, a papságra jelentkezők száma is növekedést mutat.

– Demográfiai okokon kívül mi az, ami ezt a tendenciát befolyásolja? A jóléti társadalom jelenléte?

– A szegénység, gazdagság fogalmai nagyon relatívak. Egyrészt Magyarországon is sokat panaszkodunk a szegénységünkre. és elfelejtjük, hogy a mi szegénységünk óriási gazdagságot jelent a fejlődő országokban élők számára. Másrészt Európában a hangsúly a jólétre tevődött. Ebben a folyamatban sokan elfeledkeztek arról, hogy a boldogsághoz a biztos anyagi alapok – bár jól jönnek –, de nem elegendőek. Egy nem stabil strukturális alapokkal rendelkező társadalomban sok bizonytalanság van, és ez az Egyházhoz, a kereszténységhez való viszonyulásban is megnyilvánul. Ezekre a nehéz kérdésekre az Egyháznak választ kell találnia.

– A közeljövőben a Szentatya csíksomlyói látogatására a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia tagjai is meghívást kaptak.

– A MKPK tagjai nagy örömmel fogadták az erdélyi püspökök meghívását a csíksomlyói pápai szentmisére. Azt gondolom, az egész magyarság számára nagyon fontos, hogy minél többen legyünk együtt az imádságban a Szentatyával. Ez egyedülálló lehetőséget jelent a magyarság számára. Június 1-én nemcsak a Kárpát-medence fog Csíksomlyóra figyelni, hanem a pápa jelenlétének köszönhetően az egész világ. Fontos tehát, hogy megmutassuk, hányan vagyunk Csíksomlyóra járó katolikusok és magyar katolikusok.

– Mit jelent az ottani kisebbségben élő katolikusok számára ez a látogatás? Helyzetükre nézve eredményezhet-e pozitív irányba történő elmozdulást?

– Most megmutathatják a világnak jelenlétüket, életüket, nehéz helyzetüket. Nekünk, magyarországiaknak pedig ebben kell őket támogatnunk. Ennek a legfontosabb formája most az ottani jelenlétünk lesz, ezért döntöttek úgy a magyarországi püspökök is, hogy részt vesznek az anyaországi zarándokokkal együtt ezen a pápai szentmisén.
Egy pápalátogatásnak nagyon sok egyház-diplomáciai eredménye is lehet rövid, illetve hosszú távon. Reméljük, hogy Ferenc pápa jelenléte a romániai magyarság helyzetére is ráirányítja a figyelmet, és pozitív folyamatokat indít el.

Kovács Ágnes
Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye