2018. október 11., csütörtök 11:20

Csapatépítő hétvégét tartottak a debreceni Szent László Szakkollégiumban

A debreceni Szent László Katolikus Szakkollégium régi alapjaival és új arculatával megkezdte idei, 2018/19-es tanévét, melyet a kollégium vezetősége és lakói számára szervezett csapat-építő hétvégével indított szeptember 14-16-án.

A kollégium jelentős változáson esett át: Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök új igazgatót nevezett ki az intézmény élére Törő András atya személyében, továbbá a vezető-ség a megüresedett helyekre nagyon sok új diákot vett fel. A csapatépítő hétvége célja a mos-tani, régi és új tagokkal egyaránt bővelkedő közösség egybekovácsolása volt.
A programok pénteken este szentmisével és egy kerti grillezéssel kezdődtek, amit kötetlen beszélgetés követett. Másnap városnéző túrára indult a csapat. Részt vettek egy stadiontúrán a Nagyerdei Stadionban, majd ellátogattak a nagy múlttal rendelkező debreceni Református Kollégiumba, ahol a kollégisták megismerkedhettek az iskola és a város történelmével. Végül vasárnap szentmisével és egy közös ebéddel fejezték be a csapatépítő hétvégét. Ezen a hétvé-gén sor került még a szokásos évnyitó kollégiumi nagygyűlés megtartására is, amikor a veze-tőség és a diákbizottság felvázolta a lakóknak az idei tanév követelményeit, elképzeléseit, további programjait.

A szakkollégium, az alapszabályzatában leírt, három pilléréből (szakmaiság, vallásosság, kö-zösségi élet) kettőnek az erősítését már elkezdték ezen a hétvégén. A harmadik, a szakmaiság fejlesztése még csak ezután fog következni. A csapatépítőn lefektetett alapokkal a kollégium lakói sikeres tanévnek nézhetnek elébe.

Mokánszki János
diákbizottsági tag

  • Galéria:
    • kép