2018. október 03., szerda 10:26

Papokért, szerzetesekért imádkoztak a Teréz misszió imamozgalom országos találkozóján Egyeken

Borongós, esős, hűvös reggelre ébredtek az egyekiek 2018. szeptember 29-én. Jubileumi évünk kiemelt eseményére hónapok óta izgatottan készültünk, szorgos kezek és szívek készítették elő az ország minden részéről várható missziós tagok találkozóját, s félő volt, hogy az idő nem lesz kegyes hozzánk. Pedig ez csak egy utolsó hit-próba volt, annak próbája, hogy az égben minden jól el van rendezve. Kis Szent Teréz nem rózsa-esőt, hanem ragyogó napsütést intézett számunkra, és számtalan papi és szerzetesi hivatást imával kísérő Teréz missziós testvért, akik ezen a napon Egyeken találkoztak.

Kilenc órától már érkeztek a vendégek, akik a regisztrációt követően a katolikus iskola aulájában kaptak meleg kávét, pogácsát és szeretettejes fogadtatást.
A közös rózsafüzér imádság adta meg a nap kezdetét: égi Édesanyánk, a papok édesanyjának oltalmát kértük minden papra, szerzetesre, akikért a misszió tagjai naponta imádkoznak és ajánlják fel személyes életük áldozatait.

Bruno Thevenin atya így mondta el a közösség születésének történetét: "A Teréz misszió gondolata egy gyermektelen asszony szívében született meg. Az asszonyt Charles-nak hívták. Több mint húsz évvel ezelőtt egy napon Charles asszony levelet írt Lisieux püspökéhez: „Kegyelmes uram, házasságom során soha nem született gyermekem, jóllehet mindig arra vágyódtam, hogy pap fiam legyen. Kérem, nevezze meg az egyik papját, s én megígérem, hogy életem végéig minden nap imádkozom érte a rózsafüzért!” A püspök így válaszolt: „Asszonyom, imádkozzon egy papnövendékért, hogy pap váljon belőle. A diszkréció miatt csak a nevét adom meg: Bruno. Mindazért, amit az Egyházért tesz, fogadja atyai áldásomat.” Charles asszony megtartotta ígéretét és minden nap imádkozott az ő kispapjáért. Eközben – folytatja páter Thevenin – elvégeztem a papi szemináriumot és Kis Szent Teréz születésének Századik évfordulóján pappá szenteltek. Első szolgálati helyem a Lisieuxi-i plébánia volt. Egy év múltán még mint fiatal pap rövid zarándoklatra mentem Ars-ba, Szent Vianney plébános tiszteletére, aki minden pap példaképe. Amikor visszajöttem a zarándokútról, senkit sem találtam a plébánián. A sekrestyés és az orgonista elmentek, a plébános pedig egy cédulát hagyott ott: "három nap múlva jövök" - soha nem tért vissza! Egyedül maradtam a plébánián tízezer hívővel és száz hittanos gyerekkel. Minden munkát nekem kellett elvégeznem a templomban is és otthon is. Ez a helyzet tarthatatlan volt, sürgősen segítséget kellett találnom úgy a templomi, mint a házi tennivalókra a plébánián. Isteni sugallatra éppen azt a hölgyet kértem meg a feladatra, aki akkor már nyolc éve imádkozott értem. Ismétlem, nekem erről fogalmam sem volt. Sőt, ő sem volt egészen biztos benne, hogy én vagyok az a Bruno atya, akiért imádkozik. Amikor végül lelepleződött a nagy „titok”, megfogalmazódott bennem egy gondolat. Arra kértem néhány gyereket, nem sokkal később pedig felnőtteket is, hogy imádkozzanak a környéken szolgáló papokért – éppen úgy, ahogy Lisieux-i Szent Teréznek is volt két paptestvére, akiket imádságaiban hordozott. Mivel az értem éveken keresztül imádkozó asszony szintén Lisieuxben élt, nyilvánvaló, hogy az indíttatást ő is Kis Szent Teréz példájából kapta. A Teréz misszió célja az, hogy minden korosztály imádkozzon a papokért és a papnövendékekért. A Teréz-misszió Lisieuxben indult. A lisieux-i indulást követően a misszió hamarosan elterjedt Normandiában, később Bretagne-ban, sőt egész Franciaországban. Jelenleg húsz országban létezik – túlnyomórészt Közép-Kelet-Európában, például Horvátországban, Boszniában, Romániában, Litvániában, de Kanadában és néhány ázsiai és afrikai országban is. A magyarországi missziónak most tízezer tagja van, vagyis minden magyar papért és papnövendékért legalább három ember imádkozik. „Ám ez a misszió nem csupán emberi mű. Egy értem imádkozó asszony szívéből indult, a valódi szerzője viszont Kis Szent Teréz.” – mondja Bruno Thevenin atya.

Bruno Thevenin atya, a közösség alapítója betegsége miatt nem lehetett jelen a találkozón. Levelét, melyet erre az alkalomra küldött Csillag Éva tolmácsolta:

Kedves Papok, Teréz-missziós Tagok, Barátaim!
Párizsban kényszerülök maradni a nagy éves Teréz-missziós találkozó napján, de megígérem, hogy forró imával vagyok mégis Veletek ezen a napon kérve, hogy ez a baráti nap szép lelki gyümölcsöket hozzon valamennyiőtök számára. Hálásan köszönöm imáitokat és lelki áldozataitokat, amelyeket a papokért hoztatok és magamat is mindegyikőtök imájába ajánlom. Azt kívánom Magyarországnak, hogy buzgó katolikus legyen telve szeretettel. Hálám jeléül megáldalak Titeket tiszta szívemből atyai szeretettel.
Bruno Thevenin apát

A találkozón Bosák Nándor nyugalmazott püspök úr mutatott be ünnepi szentmisét, a jelenlévő papokkal együtt. Homíliájában arról a közös pontról beszélt, amely a szent főangyalok és a Teréz misszió szolgálatában felfedezhető, ez pedig a szolidaritás. A kölcsönös segítségvállalás abban a teljes értelemben vehető, ahogyan Isten megalkotta a világot, ahol a részek összekapcsolódnak és egy egészet alkotnak. Egymásra vannak utalva, ezért a szolgálatok is egymás javára vannak. Nagy Szent Gergely pápa szavait idézte: „Tudnunk kell, hogy az „angyal” szó tisztséget jelent, és nem természetet. A mennyei hazának ezek a szellemi lényei ugyanis természetük szerint mindig szellemek, viszont egyáltalán nem mindig lehet angyaloknak nevezni őket. Valójában csak akkor „angyalok”, vagyis küldöttek, amikor valamilyen isteni üzenetnek közvetítői. Azokat, akik kisebb jelentőségű üzeneteket hoznak, nevezzük angyaloknak, azokat pedig, akik fontosabb üzeneteket adnak át, főangyaloknak.” Attól függően, hogy Isten milyen szolgálatot bíz rájuk, neveik jelölik ezt a feladatot. Ezért az egyikük neve Mihály, „Ki olyan, mint az Isten?”; a másiké Gábor, „Isten ereje”, a harmadiké pedig Rafael, „Isten orvossága”. Isten tehát gondoskodik rólunk és angyalokat állít mellénk, hogy a sötétség elleni harcban mellettünk legyenek, hogy Isten ránk vonatkozó tervét felismerjük, és sebeinkben gyógyulást találjunk. A Teréz misszió tagjai is ezt a szolgálatot végzik, amikor a papok és szerzetesek mellé állnak imádságaikkal és áldozataikkal — zárta elmélkedését a püspök atya.

A szentmisét követő agapé, szeretet vendégség alkalmat adott a beszélgetésre és kötetlen együttlétre, gondolatok és tapasztalatok cseréjére. A katolikus iskola aulája megtelt a vendégekkel, s igazolódott, hogy sok jó ember fér meg egymás mellett. A hálás tekintetek, a segítő útbaigazítások, a figyelmesség apró és nagy jelei árulkodtak arról, kik is találkoztak ezen a napon, Egyeken. Olyanok, akik nem csak ma vették a fáradtságot, hogy messzi helyekről útra keljenek, hanem naponta készek a hivatásokért tenni, azokat támogatni. Közben a templomban csendes szentségimádásra kaptunk lehetőséget. Többen az ebédjükről is lemondtak, hogy ott időzzenek a Szentségi Jézus előtt.

Délután folytatva a programot Magyarszékről, Petra kármelita nővér személyes hangvételű tanúságtétele vonzotta a figyelmet. Hiteles, csöndben megszületett szavai alatt a templomban is tapintható volt a csönd, Isten jelenléte. Szerzetei hivatásának indulását így mondta el: „Nem úgy nőttem fel, hogy szerzetesnek készültem. Családot szerettem volna, egy elkötelezett keresztény férjet és 4-5 gyereket. A szakmák közül pedig a gyógypedagógia vonzott, mert az értelmi sérült embereken keresztül ismertem meg leginkább Isten ingyenes szeretetét, hogy mit jelent úgy szeretni, hogy nem várok viszonzást. Úgy tűnt, szépen alakul az életem ebbe az irányba, de 1997. márc. 27-én a feje tetejére állt bennem a világ. Nagycsütörtök volt, krizmaszentelő mise a debreceni székesegyházban. Az egyházmegye legtöbb papja ott volt a szentélyben, a püspök atyával együtt. Sokukat személyesen is ismertem. A fiatalok közül többekkel szinte baráti volt a kapcsolatom. A kispapokkal – akik szintén mind ott voltak – ugyanígy. És amikor az atyák megújították az ígéreteiket a püspöküknek, vagyis az ő személyén át Krisztusnak, az úgy ért, mint egy földrengés. Mi történik itt? Ki ez az Isten? Ezek az emberek normálisak, ismerem őket. Nem őrültek, nem fanatikusok, ugyanolyanok, mint én vagy bárki más… Hogy kérhet tőlük az Isten olyat, hogy mindent Neki adjanak? Az életüket, a jövőjüket, az erejüket, … mindent! Ki az Isten? És ki az ember, aki képes arra, hogy Istennek adja az életét úgy, hogy fogalma sincs, hogy mit fog kérni tőle.”

A szerzetesi életre hívó szó meghallásában neki a papok segítettek. Tudtukon kívül. Nem a szavaikkal, hanem a példájukkal, a létükkel, az önátadásukkal. Azzal, hogy igent mondtak a saját hivatásukra.

Mit tehet kármelita nővérként a papokért? – tette fel a kérdést Petra nővér. Felajánlhatja a munkát, amely nem midig olyan, amihez kedve van. Felajánlom azokért a papokért, akik olyan szolgálati helyet kaptak, ahol nem érzi jól magukat, ahol túl sok a teher vagy ahol nem tudnak kibontakozni. Másik lehetőség a zsolozsma és a személyes ima felajánlása. Azokért a papokért, akik egyedül kénytelenek végezni, amely nem csak személyes ima, de az Egyház közös imádsága. Kitért arra a szép gyakorlatra, ami Egyeken tapasztalható, ahol a pap és a hívek együtt is imádkozzák a zsolozsmát. 1937-ben még a rendek szétszóratása előtt szövetséget kötött a Pécsi Kármel és a Szegedi Szeminárium: minden nővér elkezdett imádkozni egy-egy papnövendékért. A kommunizmus alatt csendesen folytatódott ez a kitartó ima. 2006-ban viszont újra szerveződött, mert annyian keresték meg őket, hogy imádságaikkal kísérjék a papokat és kispapokat. Ennek az ima-szövetségnek Petra nővér lett a felelőse. A Magyarszéki Kármel szívesen fogadja a papokat csendes napokra, személyesen kísért lelkigyakorlatokra. Lehetőség van arra, hogy elcsendesedjenek, feltöltődjenek.

Sok pap van sajnos, aki megfáradt, vagy megtört nem csak fizikailag, hanem lelkileg is, hitében is. Nem szabad ezen megbotránkoznunk. A sátán azt támadja legjobban, aki rá a legveszélyesebb. A papjaink a szentségek kiszolgáltatói, a legeslegszebb hivatást kapták Istentől. A szavukra a kezeik közé érkezik az oltáron az Isten, a bűnök eltöröltetnek – ez fölmérhetetlen ajándék nekünk és óriási veszteség a gonosznak. Persze hogy vadászik rájuk és boldog, ha elbuktathatja őket. De Isten soha nem fordul el tőlük sem, mint ahogy tőlünk sem. Péter apostol még el sem kezdte a szolgálatát, épp csak rá bízta az Úr a feladatot, és máris megtagadta Őt. Soha, egyikünk sem veszett ügy – bármi történik is, bármilyen bűnünk is van. Isten tárt karokkal vár minden tékozló fiára. Sokat, nagyon sokat kell imádkoznunk, böjtölnünk a papjainkért, hogy ha elcsúsztak, vissza tudjanak térni a saját útjukra. És minden az imádsággal kezdődik, az alázatos leborulással.

Végezetül arról szólt, nem szabad, hogy kivesszen szívünkből a keresztény öröm. Már meg vagyunk váltva, Krisztus már győzött. Futó Karcsi bácsi, sokak lelkivezetője mondta: „Keresztény emberként nincs jogod nem örülni!” Bátor, hitvalló hívek, mosolygós hívek jelentik a papok erős hátterét.

Három órától az egyeki Irgalmasság Oltára előtt, Szent II. János Pál pápa és Szent Fausztina ereklyéi előtt közösen végeztük el énekelve az Irgalmasság Rózsafüzérét. Sokan először hallották énekelve, de hamar az egész közösség együtt imádkozta. Horvát István plébános úr, így írt erről a nap végén: Egész hazáig emlegettük a gyönyörű templomotokat, a szép énekeket, főleg az Irgalmasság Rózsafüzérének lélekemelő énekét.

A találkozó végén a szentek ereklyéivel történő személyenkénti áldással és a kármelita skapuláré feladásával ért véget a lélekemelő találkozó. A 11-ik Teréz missziós Találkozó végén Csillag Éva az egész közösség nevében köszönte meg Holló Magdolnának az eddigi évek áldozatos munkáját, aki eddig összefogta, koordinálta és szervezte a közösség magyarországi eseményeit.

Papp László plébános
Fotó: Papp Ágoston

  • Galéria:
    • 1
    • IMG_1134-1
    • IMG_1153-1
    • IMG_1155-1
    • IMG_1173-1
    • IMG_1189-1
    • IMG_1209-1
    • IMG_1219-1
    • IMG_1225-1
    • IMG_1230-1
    • IMG_1231-1
    • IMG_1242-1
    • IMG_1249-1
    • IMG_1257-1
    • IMG_1258-1
    • IMG_1299-1
    • IMG_1305-1
    • IMG_1328-1
    • IMG_1345-1
    • IMG_1382-1
    • IMG_1431-1
    • IMG_1451-1
    • IMG_1458-1
    • IMG_1480-1
    • IMG_1483-1
    • IMG_1484-1
    • IMG_1501-1
    • IMG_1508-1
    • IMG_1513-1
    • IMG_1522-1
    • IMG_1533-1