Debrecen - Nyíregyházi Egyházmegye

Attól függ...
(Ismeretlen szerző)
Egy kosárlabda az én kezemben kb. 19 dollárt ér.
Egy kosárlabda Michael Jordan kezében
Kb. 19 milliót.
Attól függ, kinek a kezében van.

Egy teniszütő az én kezemben nem ér semmit.
Ha a teniszütőt Gabriella Sabatini fogja,
Akkor megnyeri a világkupát.
Attól függ, kinek a kezében van.

Egy bot az én kezemben arra jó,
hogy elkergessem a kutyákat.
Egy bot Mózes kezében kettéválasztja a hatalmas tengert.
Attól függ, kinek a kezében van.

Egy parittya az én kezemben: gyermekjáték.
Egy parittya az ifjú Dávid kezében
Hatalmas fegyver.
Attól függ, kinek a kezében van.

Két hal és öt kenyér az én kezemben egy halas szendvics,
a tízóraim.
Két hal és öt kenyér Jézus kezében: jóllakat ezreket.
Attól függ, kinek a kezében van.

Szögekkel a kezemben elkészíthetek egy madáretetőt.
A szögek Jézus kezében,
megváltást hoznak az egész világnak.
Attól függ, kinek a kezében van.

Tedd le törődöttségeidet, félelmeidet, aggodalmaidat,
reményeidet, álmaidat, családodat és kapcsolataidat
az Isten kezébe, hiszen tudod:
Attól függ, kinek a kezében van.

A Debrecen- Nyíregyházi Egyházmegye Cursillos Közössége, 2018. augusztus 26- án vasárnap, harmadik alkalommal hívta az ultreyára az egyházmegye cursillosait a Máriapócsi Kegytemplomba. Az idei évben „Krisztusban barátok” volt az ultreya mottója és e köré szerveződött a délutáni program.

Linzenbold József atya a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye Curssillos Közösségének lelki vezetője köszöntötte a templomba érkező cursillosokat és cursillos papokat. Megemlítette, hogy a cursillosok évenként eljönnek hálát adni Máriapócsra, hogy tovább tudjanak haladni a cursillo által kijelölt úton.

Külön köszöntötte Gulyás Zsolt atyát, karcagi plébános, érseki tanácsost, az Egri egyházmegye cursillojának lelki vezetőjét, a Nemzeti Titkárság Állandó Tanácsának tagját, aki maga is cursillos pap. Zsolt atya 1994-ben Beöthy Tamás jezsuita szerzetes hívására végezte el a cursillot, amely végig kíséri a papságát.

Oltáriszentség az Eucharisztia

Gulyás atya elmélkedésének kezdetén néhány mondatban visszautalt János evangéliumának gondolataira, amely az Euckarisztia tanításáról szólt. „Bizony, bizony, mondom nektek: Ha nem eszitek az Emberfia testét, és nem isszátok az ő vérét, nem lesz élet bennetek. Aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, annak örök élete van, és én feltámasztom őt az utolsó napon. Mert az én testem valóban étel, és az én vérem valóban ital. Aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, az bennem marad, és én őbenne. Amint engem az élő Atya küldött, és én az Atya által élek, úgy az is, aki engem eszik, énáltalam él. Ez az égből alászállott kenyér! Nem az, amelyet atyáitok ettek és meghaltak! Aki ezt a kenyeret eszi, örökké él!”Jn 6,51–58

A karcagi plébános kiemelte, az Úr Jézus már akkor is találkozotta hitetlenséggel. A mai evangéliumban Jézus tanítványai közül, akik követték, hallották, többen azt mondták: „Kemény beszéd ez. Ugyan ki hallgatja?” A hallgatóság közül többen elhagyták az Urat. Jézus a tanítványaihoz fordulva, megkérdezi őket: „Ti is el akartok menni?” Az Úr Jézus azonban nem engedett a tanításából és utalt a Fiú mivoltára. Jelzi, hogy akkor fognak az emberek megbotránkozni, ha majd látják, hogy Ő az Emberfia visszamegy oda, ahonnan jött.

Gulyás Zsolt atya elmélkedését folytatva hangsúlyozta, minden szentmisében találkozunk az átváltoztatott kis, fehér ostyában és borban, az élő feltámadt Krisztussal, amikor magunkhoz vesszük Krisztus testét. Az áldoztatást végző ilyenkor azt mondja: „Krisztus Teste.” Mi pedig válaszoljuk: „Ámen.” Ezzel a válasszal megvalljuk a hitünket, és szívünkben valóban jelen lesz Krisztus.
Példaként a szegénységben élő idős Francz atyát említette, aki áldozásnál a „Krisztus Teste” mondathoz hozzátette: „És te is, Krisztus teste vagy.”
Amikor bennünket is megkereszteltek, mi is az egyház titokzatos testének tagjává lettünk. Krisztus testével táplálkozunk, akkor tudatában vagyunk annak, hogy az Úr Jézus azonosította magát velünk, "Amit eggyel a legkisebbek közül tesztek, velem teszitek" (Máté 25,40).

A felebaráti szeretet

Zsolt atya folytatta elmélkedését: „Az ember lelki születése akkor történik meg, amikor Isten megszületik a lelkében, befogadja Krisztust és élő, személyes kapcsolatba kerül Vele. Így lesz Isten élő valóság számunkra. Azt is tudnunk kell, hogy az embernek a testével és lelkével is éreznie kell az Isten szeretetét, és ez csak a felebaráti szeretett által történhet meg. Tudatosan megnyílunk a felebarátunknak, jóságosan odafordulunk hozzá, szeretetteljesen meghallgatjuk és gondját a szeméből kiolvassuk. Ilyenkor megtapasztalhatjuk, hogy másik szeméből visszatekint ránk Isten. „Mert mindenki, aki szeret, Istentől való, és ismeri Istent.” A valódi, szeretetteljes cselekedeteinkkel tanúskodunk Istenről. Valójában akkor tudjuk megérteni és elfogadni Isten szeretetét, ha van emberi szeretet-tapasztalatunk.” Példaként egy fiatalember történetéről beszélt az atya, akit felnőttként kapta meg a keresztség és a bérmálás szentségét, de nem tudta értelmezni és elfogadni Isten szeretetét. A fiatalembert az édesanyja folyamatosan testileg és lelkileg is bántalmazta, gyötörte és nem szerette. Gyermekként nem tapasztalta meg az anyai szeretet valóságát. Ez a férfi hamarosan kórházba került gyomor és bélbántalmakkal. A betegség eluralkodott rajta és meghalt. Úgy is értelmezhetjük ezt a történetet, hogy belehalt a „szeretetéhségbe”. Mindannyian ilyenek vagyunk, vágyunk a szeretetre, és amíg nem tapasztaljuk meg ezt emberi szinten, nem értjük az isteni szeretetet sem. A plébános hozzátette, az Isten nem fogalom, nem eszme, hanem a legvalóságosabb valóság a legbensőbb benső, és legvégső egzisztencia. Isten, a nővéreinkből és a fivéreinkből sugárzik. Minden emberi szeretet-tapasztalat, az Isten eleven megtapasztalása.

Beszélni kell a testvériség szentségéről

Ezután a szónok arról beszélt, hogy az Istenről a tetteinkkel beszélünk, amikor nem mondjuk ki szóval, hogy Isten, de ott van bennünk az áldozatos szeretet. Minden ember az Isten szakramentuma. Ezt kell mélyen a szívünkbe vésni. Azt kell szeretnünk, aki a legközelebb áll hozzánk. És kik állnak legközelebb hozzánk? A házasoknak a házastársaik. Ma a szentleckében az efezusi levélből hallhattuk azt, hogyan szereti Krisztus az Egyházat, hogyan kell szeretni a férfiaknak a feleségüket és a feleségeknek a férjüket. Az emberi szeretet akkor teljesedik ki a házastársi kapcsolatban, amikor a férfi és a nő egymásnak ajándékozza önmagát. Teljes egészében: lelkileg, testileg és szellemileg.
Szent II. János Pál pápa mondja: „Ezt a világot a szerelmes házaspárok változtatják meg.” A házasságban azok tesznek a legtöbbet az Egyházért, akik odaadó szerelmi kapcsolatban élnek. Mint ahogyan Krisztus szereti az Egyházat, úgy kell szeretni a férfiaknak a feleségüket. Krisztus a keresztre ment értünk és belehalt a szeretetbe. A férjek tudják így szeretni a feleségüket?
A feleségeknek pedig úgy kell szeretni a férjüket, ahogyan az Egyház engedelmes Krisztusnak! Ebben az engedelmességben fontos a kölcsönös tisztelet. A házastársi szövetséget nem az alá és fölérendeltség, hanem mellérendeltség jellemez. Minden házasságban is ott van a halál és a feltámadás. Hiszen sokszor meg kell halni az elképzeléseinknek, az akaratunknak, azért, hogy a másik éljen. A halálunk után jön a feltámadás, és a kapcsolat „feltámadása”.

A Máriapócsi Kegytemplomban a Szűzanya arra tanít bennünket, hogy Krisztust kell hordozni magunkban, és megszülni Őt a világban. Hogy a világban megszülessen Krisztus, apostolkodnunk kell és az evangélium üzenetét továbbadni. Mi magunk is Krisztus hordozói vagyunk, Krisztus tabernákulumai. Ez azt jelenti, hogy bárhol megfordulok a világban, az Úr Jézus ott van a szívemben. A világ ma is látni akarja Krisztust. Ma is az a kérdés, amit Fülöp apostol feltett Úr Jézusnak: „Uram, mutasd meg nekünk az Atyát, s az elég lesz nekünk.” Jézus csalódottan ezt válaszolta: „Már oly régóta veletek vagyok, és nem ismersz, Fülöp? Aki engem lát, az Atyát is látja!” (Jn 14,8–9).

Az elmélkedés további részében, Zsolt atya még két témát érintett. Az első téma kibontásakor megerősítést kaptunk abban, hogy nekünk cursillosoknak mi is a feladatunk. A második téma gondolatai a negyedik örök nap megéléséhez a kiscsoportok működéséhez és az ultreyához adtak útmutatást.

Gulyás Zsolt atya elmélkedését egy ismeretlen szerző, „Attól függ...”versével fejezte be.

A szentmise után Linzenbold József atya tájékoztatta a jelenlévőket az országos ultreya időpontjáról és kiscsoportos beszélgetésekre hívta a cursillosokat a templom előtti térre. A közös beszélgetés és közös agapé lehetőséget adott arra, hogy a régi asztal- és csoport társaikkal találkozzanak az egyházmegye különböző területéről érkező cursillosok és jól érezzék magukat. Érdekes színfoltja volt az összejövetelnek a napkori roma zenekar, akik éneke és zenéje tette színessé és pompássá a hangulatot. Az ultreyat száztíz cursillos közösen elmondott esti imája zárta.

Zsirosné Seres Judit
egyházmegyei médiaképzős hallgató