2018. szeptember 20., csütörtök 16:19

Az egyetemi lelkészség feladata, hogy élményt adjon” - Interjú Törő András egyetemi lelkésszel

2018. szeptember 30-án este 6 órakor a Debreceni Egyetem római katolikus egyetemi lelkészségéhez tartozó diákok részére Törő András püspöki titkár, egyetemi lelkész Veni Sancte szentmisét mutat be a debreceni Szent László-templomban (Füredi u. 6). Törő András püspöki titkár 2018. augusztus 1-től a debreceni Szent László Római Katolikus Szakkollégium vezetési és a Debreceni Egyetem római katolikus egyetemi lelkészi feladatait is ellátja.

Az egyetemi lelkészség heti rendszeres programjai:

- kedd esténként, 19 órától a Szent László Szakkollégiumban (Debrecen, Simonyi út 38.) találkoznak a kezdő egyetemista csoport tagjai szentmisén és közös beszélgetésen.
- szerdán 19 órától a Szent László-templomban a SZELFI csoportot Tokodi László OP atya várja. A csoprt évek óta működik, korosztálya vegyes.
- szintén szerdán a Megtestesülés plébánián  (Debrecen Borbíró tér, Agrár egyetemmel szemben)
Törő András atya 18 órától tart szentmisét, majd 19 órától a plébánián
folytatják a beszélgetéseket. Ez a csoport is nagyobb múltra tekint vissza, így itt is vegyes korosztállyal találkozhatnak a fiatalok.

A fenti programokra szeretettel hívják és várják a fiatalokat! András atya kéri, hogy a addják tovább e meghívást barátaiknak, ismerőseiknek is!

 

Az alábbiakban Törő András atyával Mikos Ákos, a Magyar Katolikus Rádió munkatársa beszélget.

Egy ekkora intézményben milyen kihívásokat tartogat egy egyetemi lelkészség vezetése?
Ez egy hatalmas egyetem, több mint 30 000 diákkal, akik között nyilvánvalóan a nagy számok törvénye szerint is nagyon sok katolikus diák van, őket szeretnénk megszólítani. Az egyetemi időszak természetesen egy különleges időszak az ember életében. Sokak talán ekkor szakadnak ki először otthonról, és elkezdődik az igazán nagybetűs élet számukra. Ennek megéléséhez a mi egyházunk szeretne támpontokat adni azoknak a fiataloknak, akik nyitott szívvel keresnek, őket várjuk.

Az egyetemi lelkészség nem arról szól, hogy csakis a katolikusokat hívjuk meg magunk közé, hogy egy zárt, helyi csoportot hozzunk létre, hanem minden kereső embert szeretnénk megszólítani.

Hová várják őket?
Az egyetemi lelkészségnek az intézményen belül egyelőre még nincs fizikailag kijelölt helye, erről még egyeztetünk, de amint megtaláltuk, tájékoztatjuk a diákokat. Jelenleg a városban több helyszínen jelen vagyunk fiatal atyák, nővérek, akikkel együttműködve dolgozunk a fiatalságért. A mindenkori egyetemi lelkész koordinálja és összefogja az egyetemi lelkészséghez tartozók munkáját.

Hová mehetnek az egyetemisták, ha ebben a közösségben szeretnének feloldódni a hétköznapok harsánysága után?
Az egyetemi lelkészség egyik központi helyszíne nyilvánvalóan a Szent László Szakkollégium (Debrecen, Simonyi út 38.), a Nagyerdő közepén. Itt, ebben a kollégiumban vannak zárt programok is, de a legtöbb eseménye nyitott. Fiatal egyetemistákat várok majd kedd esténként a Simonyi útra, itt lesz egy induló egyetemista ifjúsági közösség, illetve Tokodi László O.P. atya a Szent László Domonkos Plébániára szerda esténként várja az egyetemistákat. Ezen kívül a Megtestesülés Plébánián is – szintén szerdán – az esti hat órakor kezdődő szentmise után van egy alkalmunk, ahová a végzős egyetemistákat, valamint fiatal felnőtteket várunk.

Milyen más lehetőség van az egyetemen belül a hit mélyebb megismerésére?
Az egyetemi lelkészség szervezésében az intézménnyel együttműködve Tokodi László domonkos atya egy opcionális kurzust fog indítani természetesen az egyházhoz kapcsolódó témában, főleg kereső, érdeklődő embereknek, de nagy szeretettel várjuk erre az órákra a hitüket gyakorló, hitüket elmélyíteni akaró embereket, egyetemistákat. Ez az alkalom az opcionális kurzusok listáján megtalálható, tehát föl lehet venni ezt a tanórai keretek közé.

Ezen túlmenően több helyen vannak egyetemistáink a városban. A Svetits Kollégiumban is laknak egyetemista lányok, míg a Szent László Kollégiumban egyetemista ifjak élnek, illetve különböző egyetemista csoportok működnek még Debrecenben. Számukra lesz majd egy nyitó szentmise, amelyet szeptember 30-án, Palánki Ferenc megyéspüspök tart, útjára bocsátva ezt az évet.

Azért is aktuális most ez, mert a püspök atya másnap, október 1-jén Rómába indul az ifjúsági szinódusra, amelyről hazatérve az egyetemistáknak, fiataloknak, érdeklődőknek, minden jószándékú embernek egy beszámolót tart majd a tanácskozásról november 10. és 11-én a Megtestesülés Plébánián. Terveink szerint ez egy meghitt közösségi délután lesz, amit másnap egy szimpóziumi ülés követ. Erre is várunk mindenkit nagy szeretettel.

Hogyan tudná jellemezni az egyetemi lelkészséghez tartozó közösséget annak, aki még nem tapasztalta meg támogató erejét?
Azt gondolom, hogy az egyetemi lelkészség egy folyamatosan, dinamikusan fejlődő valóság. Egy egyházközség életéhez nem is lehet hasonlítani, mivel annak különböző tagjai – idősebbek, fiatalabbak – egy stabil, egy helyen lakó közösség.
Az egyetemi lelkészségen az emberek állandóan változnak: a diákok jönnek-mennek, külföldi ösztöndíjképzésen vesznek részt, van, aki passzív féléven van, vagy más egyetemre megy át, megint másik hallgató most érkezik ide. Tehát egy folyamatosan, dinamikusan fejlődő valóság, amivel meg kell tudni találni újra és újra a hangot, tudni kell, hogy hogyan kapcsolódhatunk be, és hogyan válhatunk ennek a részévé.

Az egyetemi lelkészség feladata, hogy élményt adjon, megvalósuljon a találkozás egymással és Krisztussal. Tehát nem plusz programot, előadásokat szeretnénk beilleszteni az egyetemisták napjaiba, hanem egy olyan otthont adni, ahol a kereső és a hívő emberek találkozhatnak egymással, otthon érezhetik magukat az egyházban, és innen erőt merítve tudnak útjukra indulni.
Ilyen szeretettel várom jómagam és Tokodi László O.P. atya nevében is a debreceni egyetemistákat és minden kereső embert.

Mikos Ákos
Magyar Katolikus Rádió

  • Galéria:
    • 7M7A0165
    • 7M7A0221
    • Törő András