2018. szeptember 17., hétfő 11:56

Megjelent az ÖRÖM-HÍR, a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye lapjának legújabb száma

Ajánló a tartalomból:

„Milyen a viszonyunk az igazsággal?” - Palánki Ferenc megyéspüspök vezérgondolatában az egyházi iskolák küldetését hangsúlyozta, amely nem más, mint az igazsághoz, Krisztushoz való ragaszkodás.

5224 diák tanul az egyházmegyénk 10 köznevelési intézményében. - Molnár Katalin helyi EKIF főigazgató gondolataiban arra válaszolt, hogy mitől vonzóak az iskoláink.
A tanév több intézményünkben (Nyírbátorban, Geszteréden, Debrecenben) iskolaépületek átadásaival kezdődött. Az ezekről szóló tudósításokat is olvashatjuk az őszi lapszámban.

„Tudom a jót és teszem a rosszat érzelmi intelligencia nélkül”Uzsalyné dr. Pécsi Rita neveléskutató elhangzott előadásában az oktató-nevelő munkából kihagyhatatlan érzelmi intelligenciára helyezi a hangsúlyt, amelynek rövid kivonatát olvashatjuk a lapban.

Interjúk készültek: Törő András püspöki titkár, egyetemi lelkésszel, Kálmán József plébános, ministráns-referenssel, Linzenbold József kisvárdai plébánossal, Vojtkó ferenc filmrendezővel, a Dtv szerkesztő, műsorvezetőjével és Kovács Ágnes egyházmegyei sajtóreferenssel.

Már a 30-as években is létezett ajaki Máriás lányok csoportja. Az akkori menyasszonyi ruha viseletet láthatjuk ma is a hagyományőrző fiataljainkon, akikkel a búcsúkban, körmeneteken is találkozhatunk. A hagyományról Hasulyóné Rutkai Éva írását olvashatjuk

„Úgy éljünk, hogy ne sírjon miattunk a Szűzanya!” Mintegy üzenetként is szóltak Palánki Ferenc megyéspüspök Máriapócson, a Kisboldogasszony ünnepén elhangzott szavai, amely ünnep egyben megemlékezett Mindszenty József bíboros, hercegprímás egykori máriapócsi látogatásáról is. Az emlékezés Mindszenty Józsefet ábrázoló szobor megáldásával zárult.

Az Öröm-hír kapható a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye templomaiban.

Öröm-hír Szerkesztőség
4024 Debrecen, Varga u. 4.
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
www.dnyem.hu
30/240-1482

  • Galéria:
    • geszteréd