Debrecen - Nyíregyházi Egyházmegye

2018. augusztus 5-10. között idén 21. alkalommal került megrendezésre a Szent Damján tábor, a Debrecen melletti Dorcas Szabadidőközpontban. Az egy hetes táborban közel 90 enyhe- vagy középsúlyos fogyatékkal élő gyerek és felnőtt táborozó, valamint közel 110 segítő vett részt. Mozga Mariann, a Miskolci Görögkatolikus Általános Iskola tanítója már hatodik alkalommal vett részt a táborban segítőként. Mariannal a tapasztalatairól, lékesedéséről Zsiros Zita egyházmegyei médiaképzős hallgató beszélget.

Mi motivál arra, hogy nyaranta segítőként részt vegyél ebben a táborban, hiszen nagyon sok munka vár itt rád?

Erre nem lehet magyarázatot adni. Egyszerűen a Szent Damján tábor már a nyaram kihagyhatatlan része lett. Pedig ezen a nyáron is sok elfoglaltságom volt, de bizton állítom, hogy idén sem bántam meg, hogy újra eljöttem. Valahogy utána mindig azt érezzük és szerintem nincs olyan, aki mást mondana, hogy hiába ott vagyunk, vigyázunk, figyelünk egymásra napi 24 órában — ami valljuk be fárasztó —, mégis lelkileg maximálisan feltöltődünk. Hihetetlen sok szeretetet adunk/kapunk az egy hét alatt, és ezt mind észrevétlenül és természetesen. A táborban (ezt többször is mondjuk egymás között) tényleg olyan mintha megszűnne a valóság és egy másik világban élnénk. Ezután nehéz is visszamenni a hétköznapokba. A média világának köszönhetően már-már mindenki részese lehet ennek az egy heti csodának, és olyan sokan mondják nekem is, hogy " Látom jól érezted magad a táborban!" És még milyen jó ezt nem csak látni, hanem megtapasztalni! Ezzel a pár sorral buzdítanék is mindenkit, hogy legalább egyszer jöjjön el, ismerkedjen meg ezzel a világgal is, és biztos nem fog csalódni.

Felkészítettek benneteket erre a feladatra?

Igen, a tábor előtt mindig van felkészítő nap, ahol megismerjük egymást, beszélgetünk a gyerekekről, élményeinkről és különböző szituációkról. Komoly felelősség van rajtunk és ezt felkészítés nélkül nem is lehetne végig csinálni. Az újonnan jelentkező segítőknek pedig egy személyes beszélgetésen is részt kell venniük, ahol a rutinosabb segítők interjúztatják őket, hogy a nagyon alkalmatlan vagy még önmagában bizonytalan jelentkezőket kiszűrjék.

Vallásosnak kell lenni egy fiatalnak, hogy folyamatosan lelkileg bírja ezt a feladatot? Kiknek tudnád ajánlani a tábort?

Vallásos vagyok, így nem tudom, milyen nehézségekkel küzd az, aki nem vallásos. A tábor görögkatolikus szervezésű és ennek köszönhetően több szertartás van, amit a gyerekek is szeretnek, és jól esik a szívünknek közösen imádkozni. A Jóisten 110%, hogy egész héten ott van velünk és vigyázz ránk. Nélküle nem működne a tábor. Nagyon sok mindent a Gondviselés intéz el, itt gondolok a szervezésre, az adományokra, felajánlásokra. Az idei táborban is rendkívülien munkálkodott az Úr, és hiszünk benne/tapasztaljuk, hogy az ima az egyik elengedhetetlen része ennek a csodának. Persze az, aki nem vallásos is megtapasztalja a szeretetet, és ha nyitott szívvel jár, akkor még többet is. Ezért tudnám mindenkinek ajánlani ezt a tábort, hiszen a szeretet nem válogat, mindenkit elfogad és befogad.

Mi a legkedvesebb emléked a táborból?

Ez a legnehezebb kérdés. Annyi van és annyi volt, hogy órákig tarthatnám az élménybeszámolót. De összegezve, ami mindegyik kedves emlékemben benne van az a boldogság. Amikor meglátjuk egymást egy év után, és olyan mintha el se váltunk volna, vagy amikor együtt énekelünk, táncolunk, nagyokat kacagunk, felejthetetlen élmények.

Alakulnak ki erős kötödések a gyerekek és az ellátást segítők között? Szoktátok tartani a kapcsolatot?

Persze! Egy óra alatt is olyan kapcsolatok alakulhatnak ki, amelyből örök barátságok születhetnek. Az internetnek köszönhetően tudunk egymásnak írni, illetve nagyon sokan a táborozók családjaival is szoros barátságot kötöttünk, így a gyerekekről is informálódunk. Több otthonból is jönnek, ahová akár kisebb csoportokban időnként bejárunk, és egy kis damjánt csempészünk a mindennapokba.

Mi ösztönöz arra téged, hogy sérült gyerekekkel foglalkozz?

Már a gimis évek alatt is kacsingattam a gyógypedagógia felé, de nem volt lehetőségem és a tanítói pályát választottam, amit szintén nagyon szeretek és remélem a későbbiekben ezt tovább tudom vinni. Egyszerűen jól érzem magam köztük, ők olyan dolgokat is észrevesznek benned, amit még lehet, te sem tudsz magadról. Azt gondolom és bátran ki is merem jelenteni, hogy valamilyen szinten mindannyian sérültek vagyunk, de a Jóisten ezt is olyan csodálatosan kitalálta, hogy valaki nem lát, de mondjuk a szívével sokkal többet lát és érez, mint egy átlagos ember. Olyan alázat és szeretet van bennük, ami kompenzál minden testi vagy értelmi hátrányosságot. Őszintén és tisztán mondanak ki bármit, ami a mai világban szinte mindenkiből hiányzik. A legfontosabb pedig, hogy sosem a rosszat keresik egy másik személyben, hanem a jót, ami ott él mindenkiben, csak néha nem vesszük észre, vagy nem engedjük szabadjára engedni. Nagyon sok mindenre megtanít a sérültek világa és néha azt érzem nem is mi segítünk nekik, hanem ők segítenek nekünk.

Mi az, amiben a gyerekek segítenek a segítőknek?

Meg kell tapasztalni. Szerintem mindenkinek máshogy segítenek, és pont úgy, ahogy annak a személynek szüksége van rá. Nagyon sok mindenre ráébresztenek a világgal, önmagaddal kapcsolatban. De nem is folytatom tovább, mert ezt nem is lehet szavakkal leírni. Szerencsére jövőre is lesz Szent Damján tábor, aki pedig ezt a cikket olvasta bátran járjon utána.

Zsiros Zita
egyházmegyei médiaképzős hallgató