2018. augusztus 31., péntek 09:06

Forró 5 napos biblia gyerekhetet tartottak Baktalórántházán

Több éves hagyomány már, hogy városunkban közös összefogással, a helyi Keresztény Értelmiségiek Szövetségének szervezésében, a Gyermekjóléti Szolgálat, és több segítő közreműködésével a nyári hónapokban 5 napos, hétfőtől péntekig tartó Biblia gyerekhét zajlik. Az idén július 30-tól augusztus 03-ig, összesen 57 fő gyerek részvételével, 6 évestől 15 évesekig, felekezeti hovatartozás nélkül jöttek a gyerekek.

Az időjárás forró volt, de a 30-35 fok ellenére mégis szorgalmasan részt vettek minden nap a klubszerűen megszervezett foglalkozásokon az általános iskola udvarán, ahol árnyékot is adtak az ott lévő terebélyes fák. Az ige üzenete és Isten szeretete is forró volt ezen a héten, hiszen ezúttal Jézus volt a középpontban.
Kicsoda Jézus? Kinek mondja Ő Magát? Megismerhető-e Isten Fia? Mi akadályoz az Ő megismerésében? Hogyan lehet Jézus a barátom? - Ezekre a kérdésekre keresték a gyermekek a foglalkozásokon a választ, a bibliai hitoktatók segítségével, nagy érdeklődést mutatva, és kérdezve is. Szó volt Jézusról, mint a jó Pásztorról, aki megkeresi az elveszett embert, a gyermeket, sőt az életét adja értük. Hallottak arról, hogy Jézus meg tudja adni mindazt, amire szükségünk van, ételt is, hiszen Ő az Élet Kenyere.
A bibliai témákon kívül sokat játszottak, alkottak és énekeltek is, új bibliai énekeket, és imákat is tanulva. Lelkesen gyűjtötték egész héten keresztül a jó pontokat, amiket a hét zárásakor édességcsomagra válthattak be.

Egy - tartalmában és formájában is - gazdag hétnek sikeredett a Biblia-hét, amihez ez évben a Gyermekesély program pályázat adta a lehetőséget. Szeretnénk, ha jövőre újra bekapcsolódnának Isten forró szeretetére vágyódó gyerekek, hitoktatók, önkéntes KÉSZ-tagok, a Gyermekjóléti Szolgálat munkatársai és segítők is. A pályázati lehetőség is esély arra, hogy mi, felnőttek, keresztények, ilyen módon felelősségteljesen hozzá tudjunk járulni a gyermekek, a fiatalok, a felnövekvő ifjú generáció vallásos, hitbeli, lelki neveléséhez.

Némethné Csubák Éva, a KÉSZ helyi csoportjának vezetője

  • Galéria:
    • DSCF0829[1]
    • DSCF0860[1]
    • DSCF1101[1]