Debrecen - Nyíregyházi Egyházmegye

„Vágyva vágytam rá, hogy ezt a húsvéti vacsorát elköltsem veletek, mielőtt szenvedek” (Lk 22,15). E szavak fényénél beleláthatunk Isten szívébe. Jézus mire vágyakozik? Arra, hogy ezt a vacsorát a tanítványaival eltöltse, vagyis a szeretet teljességét bemutassa.

A debreceni Szent Anna-székesegyházban bemutatott nagycsütörtöki szentmisén az Eukarisztia, a Szeretet szentségének alapítására emlékezve Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök Jézus vágyáról, szívének mélységéről beszélt, majd az Ő kínszenvedését és kereszthalálát megelőző utolsó vacsora előtti mozzanatra emlékezve 12 férfi lábát mosta meg, amellyel az Egyház Jézus Krisztus alázatát, az ember iránti mély szeretetét idézi.

„Vágyva vágytam rá… Megdöbbentő Jézus ezen kijelentése. E szavak fényénél beleláthatunk Isten szívébe, vágyakozásába. Jézus mire vágyakozik? Az ember is sok mindenre vágyakozik, mondhatjuk, hogy mindenre csak a szenvedésre nem. Jézus arra vágyott, hogy kimutassa a szeretetét, hogy eljusson a szeretet teljessége, üzenete a az emberiséghez. A húsvéti vacsora számára a szenvedésének kezdetét jelentette. A testi fájdalom előtt a lelke is megrendült, hiszen a hozzá legközelebb állók közül egy valaki elárulja, Péter pedig, akire a művét akarta rábízni, megtagadja. Micsoda fájdalom lehetett ez a kínszenvedése mellett! Jézus számára ez a vacsora jelentette a búcsút a földi élettől és tanítványaitól, mégis a legnagyobb szeretete mutatkozik itt meg.

Jézus vágyott a szenvedésre? Nem, a szeretetre vágyott. Tudta, mi vár rá és nem vonakodott vállalni az áldozatot, nem kereste, de nem is utasította el, mert a szenvedés, az áldozat a szeretet jele. Nincs szeretet áldozat nélkül. Ezt mindannyian beláthatjuk, akik valakit, vagy valakiket szeretünk. Szükséges, hogy meghozzuk az áldozatot azokért, akiket szeretünk. Jézus ezzel ad példát az igazi szeretetre. Csak így tudott segíteni rajtunk az Isten, hogy közösséget vállalt velünk — akik a bűn zsoldjaként a halált szenvedjük el —, hogy Ő is elszenvedte azt értünk. Tudta, hogy a főpapok és a vének megtették az előkészületeket ehhez, és tudta, hogy másnap már meg fog halni. De ebben a helyzetben sem magával törődik, hanem velünk. Megmutatja tanítványainak, milyen az igazi alázat, a szolgáló, mindent adó szeretet.

Milyen keserű az elválás, mennyire fáj, ha elveszítjük szeretteinket. Jézus is elköszön, mégis azt mondja: „vágyva vágytam erre…”. Meg értjük ezt? Fel tudjuk fogni? Ő egészen másként tekintett a halálra. Számára a halál a visszatérést jelentette az Atyához. Amikor a mi földi életünk is véget ér, vissza fogunk térni az Atyához. Búcsút venni az élettől e hit nélkül könyörtelen és félelmetes. De örömteli lesz, ha az életünket úgy éljük, hogy mi is vágyakozunk a nagy találkozásra. Nem a halálra a szenvedésre, hanem az Istenre. Az örök élet a mi életünk iránya, célja. Jézus a szenvedésének közelségében alapította meg az Eukarisztiát a Szeretet szentségét, pedig tudta, hogy elhagyják, elárulják, nem tudnak vele virrasztani.

Az Üdvözítő nem mondott le rólunk, ezért adja ezt a szeretetvendégséget, agapét a feltétel nélküli mindent adó szeretetet még az élete árán is. Arra vágyakozott, hogy minden szentmisében elfogyassza velünk a szeretetlakomát, amikor asztalhoz ültet bennünket. Ez a nagy misztérium az atyai házra irányítja a figyelmünket, hogy ráérezzünk az örök lakoma ízére. Amikor Ő szolgál, kínálja magát nekünk, így olvassuk a zsoltárokban: „Ízleljétek és lássátok milyen édes az Úr...” Kínálja magát, vegyétek és egyétek. Letérdel és megmossa tanítványai lábát, majd saját magát adja, mert az Isten az emberrel egyesülni akar. Minden szentáldozásunk e csoda megismétlése. Annyira közel jött hozzánk az Isten, hogy ennél közelebb már nem juthatott volna, majd az Isten Fiának teljes valóságával találkozunk úgy, hogy Ő közben a lábunkig hajol.

Testedet és véredet vélem is megosztó Jézus nincsen szavam, csak szemléllek, amint térdre ereszkedsz előttem, mosod sárban tipró lábamat és mondod, vegyél magadhoz. Önátadásodból élek, és ebből akarok tanulni, hogy tudjam én is mindig magamat adni, életet az életért” — fejezte be homíliáját Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök.

Kovás Ágnes

Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye