2018. március 06., kedd 09:16

Szent II. János Pál pápa és Szent Fausztina ereklyéket kap az egyeki egyházközség

Az 1768-ban újra alapított plébánia égi pártfogója Szent József. 2018-ban, az egyházközség jubileumi évében a hívek vágya teljesül, akik kérték, hogy Szent József hathatós oltalma mellett két kortárs szent pártfogásába kerüljön közösségük.

Szent II. János Pál pápa ereklyét kérték a nyugalmazott krakkói bíboros úrtól Stanisław Dziwisz-től, aki szívesen meghallgatta és teljesítette kérésünket. Mivel az egyházközségben dinamikusan fejlődik az Isteni Irgalmasság és szent Fausztina nővér tisztelete, Szent Fausztina nővér ereklyéjét is kérték az Irgalmasság Anyjáról nevezett kongregáció elöljárójától.

A plébánián megalakult az Irgalmasság ima csoport, tagjai családjaik, ismerőseik, szomszédjaik körében is terjesztik az Isteni Irgalmasság üzenetét. Elhelyezésre került az Irgalmas Jézus kép, minden pénteken az Irgalmasság Órájában –három órakor, az Úr Jézus halálának idején együtt imádkozzák a hívek az Irgalmasság Rózsafüzérét. De az egyeki Szent János Katolikus Iskolában is heti rendszerességgel végzik. A helyi Idősek Otthonában is imádkozzák az irgalmasság rózsafüzérét az Irgalmas Jézus szentképe előtt. Az Irgalmasság ünnepét, amelyet megelőz a Nagypénteken kezdődő kilenced, egyházközségi szinten kívánják megtartani.

A két kérés meghallgatásra talált, így március 15-17. között az egyházközségből 45 fő indul Krakkóba, hogy átvegye Szent II. János Pál pápa és Szent Fausztina ereklyéit. Közben a templomban készül az Irgalmasság Oltára, ahová április 8-án, az Isteni Irgalmasság vasárnapján Palánki Ferenc püspök úr helyezi el a két szent relikviáját. Az Irgalmasság Oltárának festményét Simon. M. Veronika festőművész készítette el. Az oltárt Papp Róbert egyeki asztalosmester készíti. A zarándoklatra és az ereklyék fogadására lelki nappal is készülnek, amelyet Barsi Balázs atya tart március 13-án. 

  • Galéria:
    • Irgalmas_Jezus_oltarkep
    • Szent_Janos_Pal
    • szent_fausztina