Már két hónapot tudhat maga mögött Szent József missziós küldetésének jubileumi útjából. Természetesen a közösség imája és figyelme tovább kíséri őt nemes feladatának teljesítése során. Meggyőződésünk, hogy nem csak a befogadó 52 család kíváncsi az ő pártfogó szeretetének megnyilvánulásaira, hanem minden jóérzésű ember. Ezért is számolunk be minden hónapban az adott családok kapott ajándékairól. Az örömöket osztva részesei leszünk, s többek általa. A vendéglátó családok beszámolóit olvashatják az alábbiakban, időrendben, a fogadás sorrendje szerint. Minden családnak, akik együtt töltöttek egy hetet a vándorszoborral ugyanazt a három kérdést tettük fel. - Egyértelmű volt-e az IGENED a szentcsalád fejének befogadására, miért? - Tapasztaltad-e meg, ott tartózkodásának gyümölcseit, melyeket?- Távozás tarisznya – hamuban sült pogácsa morzsa (Milyen lelki útravalóval indítottad további útjára vendéged?)
Farkas Krisztián és kedves családja volt az 5. héten a házigazda. A következőkben fogalmazódott meg szívükben a hála szava:
Igazán nagy megtiszteltetésnek éreztük, hogy egy teljes hétig vendégeskedhetett nálunk Szent József a kisdeddel. Úgy gondoljuk, nagyon sok mindenen mentünk keresztül az utóbbi néhány évben, s ez idő alatt közvetlenül tapasztalhattuk meg Isten erejét, Jézus jelenlétét. Ez az időszak nem eltávolított minket hitünktől, hanem folyamatosan megerősített, s még szorosabbá fűzte a „kapcsolatunkat” a Jóistennel. Úgy éreztük ez a befogadás egy igazán jó lehetőség arra, hogy köszönetünket fejezzük ki, s hálánkat tolmácsoltassuk az Égiek felé.
Ez a hét a maga nyugodt légkörével, a lelki békét teremtette meg otthonunkban, s szívünkben is. Attól kezdődően, hogy elhelyeztük a számára kialakított oltáron, egy olyan nyugodtság hatotta át a lényünket, amelyet megfogalmazni nem is lehet. Az esténkénti közös imák, lecsendesülések, a gyerekek bevonása, mind nagyon jó lehetőség volt arra, hogy a család együtt legyen, kicsit odafigyeljünk egymásra.
Kívánjuk, hogy Szent József minden befogadó családnak nyissa meg a szívét, mindenki képes legyen megtalálni a lelki békéjét, felismerni védőszentünk hatalmas erejét, s hálával fordulni felé.
Tóth Attila és családja vették át a gondoskodást a vándorok felett. Válaszaik egyenesek, célratörők:
Keresztények vagyunk, és emlék év van.
Jó volt együtt imádkozni esténként.
Másoknak is vigyen az otthonába meghitt estéket.
Frissen „nyugdíjazott” világi elnökünk, Szincsák Ferenc családja volt a szerencsés befogadója kedves szentünknek a 7. héten. Nagy határozottsággal nyilvánították ki örömüket:
Igen, egyértelmű! Amikor felvetődött a lehetősége, egy pillanatig sem gondolkodtam! Alkalmat láttam benne a közös imára!
Az ott tartózkodás alatti együttimádkozás közelebb hozta egymáshoz a családom tagjait. Megerősítette bennünk az összetartás szükségességét és az ima nyújtotta életerőt!
Kívánom, hogy minden befogadó család éljen át hasonló örömöket és kegyelmekben gazdag pillanatokat!
Hajdu Kitti és családja a nyolcadik héten látták szívesen, kedves vendégként Szent Józsefet otthonukban. Kitti így ír a hét élményeiről:
Igazából mi tartozunk hálával, hogy az elmúlt héten Szent József Igent mondott és befogadott minket szent családjába. Megtanította nekünk a közös családi ima erejét, örömét és szépségét.
Hálásak vagyunk ezért a lehetőségért és megtiszteltetésért.
A szüleim házában készítettünk oltárt drága Szentünknek és ott gyűltünk össze esténként. Külön öröm volt számomra, hogy Édesanyámon és Édesapámon kívül Keresztanyukám és unokatestvérem is bekapcsolódott ezekbe az imaalkalmakba.
A héten családunk több tagja is küzdött az influenzával (köztük én is), így nagy figyelmet fordítottunk a betegekért való imádkozásra.
Csodálatos volt megtapasztalni otthon a családi fészekben a közös ima összetartó erejét, ami nap, mint nap összehozta a családot, hogy Gondviselőnk előtt megpihenve, lecsendesedve letegyük a napi gondokat és hálát adjunk a jó dolgokért, de legfőképpen egymásért.
Kívánjuk, hogy minden egyes család, ahol Szent József vendégeskedni fog az elkövetkezendőkben tapasztalja meg az elcsendesedés, a közös ima csodálatos erejét. A szentcsalád feje, Szűz Mária és Jézus Krisztus hozzon minden Egyeki család szívébe szeretetet, békét és sok-sok örömöt.
A második hónap áldásait hálás szívvel megköszönve kívánunk további meghitt pillanatokat kedves szentünk jelenlétében a következő befogadó családoknak. A fagyos február után felderengő márciusi fényár töltse meg szíveinket, s tegye gyümölcsözővé a nagyböjti várakozás minden percét.
Riport: Farkas Éva
Fotó: PlebaiaTeam