Debrecen - Nyíregyházi Egyházmegye

A Debrecen-Nyíregyházi egyházmegye fiatal papjainak éves találkozóját tartották 2018. február 6-8-ig Debrecenben az egyházmegye püspöki hivatalában. A megérkezéskor Palánki Ferenc megyéspüspök fogadta őket, és a közös vacsora után az esti beszélgetés kötetlen formáját választották. Másnap reggel a püspök atya szentmisét mutatott be a Szent Anna-székesegyházban, ahol a homíliát Horváth Árpád SJ, A Szív, jezsuita folyóirat főszerkesztője, a budapesti Jézus Szíve Jezsuita-templom templomigazgatója tartotta. A találkozó alatt Horváth Árpád atya kötetlen beszélgetéseket vezetett, amely a mindent átfogó kommunikációról szólt, de érintették a megkülönböztetés lelkiségét, az internet, facebook használatának negatív, pozitív hatásait is. A találkozón Felföldi László általános helynök az Egyházmegyei Lelkipásztori Intézetet mutatta be, majd dr. Krakomperger Zoltán irodaigazgató az ökumenizmus témában tartott előadást.

Horváth Árpád SJ a szentmise homíliájában a napi olvasmány üzenetéről — amelyben Sába királynője megcsodálja Salamon király bölcsességét. (vö. 1Kir 10,1-10) —, három pontban foglalta össze gondolatait. Először a forma és tartalom vonatkozásában megemlítette Sába városát (ma Jemen), amely 3000 évvel ezelőtt gazdag ország volt, királynőjét mégis elbűvölte Salamon által építtetett jeruzsálemi templom szépsége, formája. A formát azonban — amely akár egy vallási hagyományban is felellhető —, a tartalmi elemei díszítik. A jezsuita atya gyermekkori példáját említette. Minden év augusztusában elzarándokoltak szülővárosa, Szabadka melletti szent kúthoz hálájukat kifejezve, és a hagyománynak megfelelően annak vizében megmosták a lábukat gyógyítást kérve. Míg kicsi gyermek volt, addig édesapja letérdelt elé, felhajtotta a nadrágja szárát, hogy ő is beleléphessen a vízbe. E vallási hagyomány, „forma” szép mozzanata — ahogyan az apa átadta azt a fiának —, ma is élénken él emlékezetében.   

Ezt követően Árpád atya a bölcsességről beszélt, amelyről édesanyja jutott eszébe, aki őt már egészen kicsi korában magával vitte a templomba, így 4-5 évesen már képességének megfelelő oltárkörüli szolgálatra is vállalkozott. Mint mondta, akkor már a papi hivatás gondolata is megérintette a szívét. Néhány évvel később, amikor bejelentette ebbéli szándékát, mélyen hívő édesanyja nehezen fogadta el a döntését, de lassan, ahogy telt az idő bölcsességében megértette fiának hivatását. A bölcsesség azt jelenti, hogy megértjük a sorsunkat, a helyünket a világban.

Végül az igazi, a belső szabadság elérésének útjáról beszélt: „Isten olyan óvatosan találta ki az embert, hogy nemcsak kifelé tud nézni, hanem befelé is. Befelé tágasabb a világ, mint ami előttünk van, és csak az számít, ami a szívünkben van. Ahhoz, hogy belső, stabil tartásunk legyen, kellenek a formák, amely nélkül nincs tartalom, de nem szabad, hogy azok megkössenek bennünket. Aki megtanul harmóniában élni a környezetével, beérik benne a bölcsesség, hogy rájöjjön, a formák, jelek alapján miről szól az élete, a sorsa, mi az Isten álma róla. Ez a belső stabilitás jelenti a szabadságot.” Horváth Árpád atya élete legszebb mozzanatait a lelkigyakorlatok jelentik. Elmondta, ilyenkor egy majdnem üres szobába kerül, ahol csak egy ágy, szekrény, asztal és azon Szentírás várja. Ez az üresség, hátrahagyva a formák kavalkádját, a csend, a béke vágya, az Istennel, önmagával való találkozás reménye, szabadsága fogadja. Csak ez számít és ez az igazi szabadság.

A szentmise utáni beszélgetések hasonló gondolatokkal folytatódtak. A jezsuita atya saját hivatásáról beszélt, elmondta, megtanulta, hogy mindig a nehezebb utat kell választania, ahol kihívással találkozik. Hivatása az egész életét megváltoztatta. Addigi kényelmes, megszokott életkörülményeit teljesen fel kellett adnia, és rádöbbent arra, hogy nem Ő választotta az útját, hanem az Úr jelölte ki őt erre a szolgálatra.  „Úton lenni, kiszolgáltatott helyzetben lenni, keresni az Istent az életben ez jelenti számomra a boldogságot, mert minél jobban ki vagyok szolgáltatatva, annál jobban megélem Isten közelségét. Istenbe bízni, bele kapaszkodni, ez jelenti a hűségemet” — hangsúlyozta, majd a jezsuita rend néhány jellemző vonását mutatta be.

Ezután a jezsuita atya a megkülönböztetés lelkiségéről beszélt, kiemelte, nem az a kérdés, hogy mi a jó és a rossz, hanem hogy mi az, ami Istenről szól. Ahhoz, hogy e válaszra rátaláljak, meg kell tudnom, hogy ki vagyok, mi az Isten álma rólam, rátalálva az önazonosságomra. Szent Ignác önként lemondott a vagyonáról, mindent hátrahagyva választotta hivatását így talált rá önmagára, Istenre. Továbbá megkülönböztetést jelent az a szemléletmód és gyakorlat is, amelyben minden egyes embert, az ő helyzetével, életállapotával együtt Isten szemével kell nézni. Nem lehet egyazon törvényt, szabályt általánosan minden emberre ugyanúgy vonatkoztatni.

A kommuniáció témájában az előadó azt hangsúlyozta, hogy a kommunió szóval együtt mindkettő ugyanabból a kifejezésből ered. A Szentírásban a Szentháromság-közössége, kommuniója kapcsán hallunk a leggyakrabban erről a kifejezésről, közel 3000 alkalommal. A kinyilatkoztatás is az Isten kommunikációja. Az egész valóság Isten lényegéből ered, mert a szeretet öröme nem tud meglenni önmagában. A Szentháromság, Isten nem tud meglenni önmagában.

Az Egyház kommunikációja akkor lesz lehengerlő, ha mögötte van, ha helyén van az identitása. Az igazi kommunikáció akkor hatékony, ha van mögötte mondanivaló. 

A találkozó résztvevői örömmel fogadták ezt a lehetőséget, a teljes kötetlen formában nagyon jól érezték magukat, és szellemileg, lelkileg is gazdagodtak a három nap alatt.

Kovács Ágnes

Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye