Debrecen - Nyíregyházi Egyházmegye

 „Urunk megjelenésének ünnepe a napkeleti bölcsek hódolata a Betlehemben világra született Messiás király előtt, amely kinyilvánítja, hogy Ő minden ember megmentéséért jött” — kezdte homíliáját Krakomperger Zoltán plébános Vízkereszt ünnepén, január 6-án a debreceni Szent Anna-székesegyházban bemutatott szentmisén. Másnap, Urunk megkeresztelkedésének napjával pedig befejeződött a karácsonyi ünnepkör, és megkezdődött az évközi idő hamvazószerdáig (febr. 14-ig) tartó része.

Krakomperger Zoltán plébános bevezető gondolataiban a napkeleti bölcsek egyik művészeti ábrázolásáról beszélt, amelynél különböző életkorban, más-más bőrszínnel mutatják be a betlehembe érkező látogatókat. Ezzel az a hitbeli igazság válik szemléletessé, hogy a Názáreti Jézus Krisztus, Isten Betlehemben világra született, megtestesült Fia minden ember üdvösségét szolgálja. 

A plébános kifejtette, a bölcsek ábrázolása szerint az egyikük egészen fiatal. Ennek üzenete számunkra az, hogy gyermekeinknek, unokáinknak is szüksége van arra, hogy valaki mutassa nekik a helyes irányt, hogy életük ideje istenes tartalommal teljen meg. A második bölcs megközelítően az 50-es éveiben járhat. Amikor valaki eljut élete delelőjére, úgy gondolhatja, eddig is és ezután is tud boldogulni talán még az Isten nélkül is. „Szó sincs erről — hangsúlyozta Zoltán atya —, mert aki erejének teljében érzi önmagát és sok tapasztalatot szerzett arról, hogy előtte nincs lehetetlen, előbb-utóbb vágyakozik az után amit Jézus Krisztusban kaphat, vagyis, hogy akarati, testi és lelki erejét a jó, a szép az igaz lélekemelő és a szent szolgálatára fordítsa. Ellenkező esetben az ember ezen értékek őrzése és gyarapítása nélkül abban a téves felfogásban él, hogy legyőzhetetlen.”A plébános ezután a harmadik bölcs ábrázolásának üzenetére irányította a figyelmet, aki egy alig hajlott hátú, arcáról megnyugvást sugárzó idősebb férfi, már eljutott élete leszálló ágába, és visszanéz életútjára. Tekintete nem amiatti aggodalmaskodást, félelmet mutat, hogy élete nemsokára véget ér, hanem a célba érkezés reményéből áradó békét. Arcvonásaiban erő, meghittség és Jézusra  való ráhagyatkozás látszik, akihez hasonlóvá is válik, hiszen arca fényben áll, mert az újszülött gyermek teremtetlen ragyogása, amely emberségéből árad, őt magát is fénybe vonja.

 Zoltán atya hangsúlyozta, az ószövetségi olvasmány ezen része, mint egyetlen ujjongó himnusz is erre utal: „Kelj föl, és tündökölj, Jeruzsálem, mert elérkezett világosságod, és az Úr dicsősége felragyogott fölötted” (Iz 60,1).  Hozzánk jön a betlehemi gyermekben teremtetlen ragyogás, amely előtt meg kell nyílnunk. Majd elmondta, Jeruzsálem, az isteni ragyogás várományosa előrehirdeti az Egyház titkát. Jeruzsálem fényessége nem alulról kiinduló fényesség, hanem az Istentől érkező világosság. Ez az Egyház ragyogásának a magyarázata. Szent Ambrus püspök egyházatya szerint az Egyház a holdhoz hasonlít. Nem saját fényétől ragyog, hanem Krisztus fényében, ragyogását az igazságosság napjától veszi.

Ezután a plébános a napkeleti bölcsek látogatásának a céljáról beszélt. Kifejtette, a bölcsek hódolatukat akarták kifejezni Isten teremtetlen világossága előtt, amely szüntelen vágyat ébresztett bennünk, hogy elinduljanak.  Amit a teremtett világban megcsodáltak — a Jupiter és a Saturnus együttállását —, az nem pusztán égi jelenség volt, mert csodálatuk arra irányult, aki megteremtette azokat.  Ettől kezdve többé nem kell egyetlen korszaknak, nemzedéknek sem tájékozódni a csillagok állása felől, hogy figyelje a Betlehemben világra születet gyermek életét, mert ez a gyermek jelölte ki a csillagok mozgásának a pályáját. Ennek értelmében, ha valaki a Jézuson való tájékozódás helyébe lépteti a teremtett világon történő tájékozódást, akkor ő ezzel a kevesebb mellé áll. Ha tájékozódási pontként önmagát adja meg, kevesebbet kap, mintha Krisztustól indulna ki és hozzá térne vissza.  Leáldozott az asztrológia ideje, mint ahogy az evangélium is hirdeti, mert Jézus Krisztus világra születésével többé nincs ideje, helye és értelme annak, hogy bárki is a csillagok állásából következtessen élete alakulására. Jézus Krisztus arra hív, hogy felülmúljuk önmagunkat, a tegnapi énünket az Ő segítségével.

Krakomperger Zoltán plébános az elméleti kereszténység veszélyeire s felhívta a figyelmet. A napkeleti bölcsek nemes lelkű emberek voltak, rászorultak idegen emberek segítségére, de tántoríthatatlanul nem hagyták önmagukat befolyásolni. Le kellett győzniük a külső ellenállást is, hiszen a főpapok és írástudók elméletben ismerték a Szentírást a gyermek születéséről, de nem csatlakoztak a bölcsekhez, hogy hódolatukat bemutassák. Ilyen a 21. század elméleti kereszténysége, amikor a keresztény igazságokkal többé-kevésbé tisztában vagyok, de nem határozza meg az életem. A hitem tartalma és életvitelem elválik egymástól és egyre nagyobb lesz a kettő között feszülő távolság. Aki így gondolkodik az világnézetben még keresztény, de életvitelében megkeresztelt pogány. Gyakran szembesülünk azzal, hogy a körülöttünk lévő világi keresztények visszahúznak bennünket, amikor szárnyalni, repülni szeretnénk a jézusi úton. Az ellenállás legyőzése szinte mindig erőfeszítést követel, de van, aki lépten-nyomon erőt ad nekünk ahhoz, hogy ne csak a külső ellenállást győzzük le, mások érdektelenségét, családtagjaink közönyét, hanem a belső ellenállásomat is, amikor szeretnék megelégedni a tegnapi önmagammal.

„A napkeleti bölcsek egyben hősök is — hangsúlyozta a plébános —, mert a küldő és a belső ellenállás legyőzésekor nem sajnálták sem az erejüket sem az idejüket és elnyerték a jutalmat, mert rátaláltak a gyermekre és hódoltak előtte. Íme, az ember nagysága, amikor ura és megváltója előtt leborul, nemcsak lélekben, hanem testben is, hogy ne essen az elméleti kereszténység áldozatául. A leborulás teszi az embert igazán naggyá.  Amikor megtagadom Jézus Krisztus iránti hódolatomat más bálványoknak, teremtett dolgoknak fogok hódolni. A birtoklási vágy, amely önmagában eszközértékkel rendelkezik, célértékké válik. Krisztusnak hódolva átéljük, hogy szabad emberek vagyunk, mert mindnyájunk nagyság az, amikor a hódolatot szabad elhatározásból tesszük” — hangsúlyozta Krakomperger Zoltán debreceni plébános, majd homíliáját Adolf Rummager-től vett idézettel fejezte be.  

„Jézusom csillagom, amelyre tekintek,

Sziklám, amelyen állok,

Vezérem, akiben bízom,

Botom amelyre támaszkodom,

Kenyerem amelyből élek,

Forrásom, amelynél megnyugszom,

Célom, amelyre törekszem és

Mindenem vagy Te Uram és Istenem”

Kovács Ágnes

Öröm-hír Sajtószolgálat

Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye