Debrecen - Nyíregyházi Egyházmegye

„Ó, bárcsak széttépnéd az egeket és leszállnál!” (Iz 63,19). Az Ószövetség advent kezdetén felolvasott szakaszát emelte ki bevezető gondolataiban Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök december 3-án, advent első vasárnapján a debreceni Szent Anna-székesegyházban bemutatott szentmise homíliájában.

A főpásztor kiemelte, az ember az Isten utáni vágyát fejezi ki a fent idézett mondatban. Az ember sóhajt: „Milyen jó lenne, ha eljönnél végre!” Az Isten oldaláról pedig ott van a tény, hogy már eljött a földre, és amikor megtette a megváltás nagy művét, úgy ment el, hogy itt maradt közöttünk. Ezt ünnepeljük minden szentmisében, a liturgiában, amely szó, közös tevékenységet jelent. Az igazi liturgia az Isten és az ember közös munkálkodása. Ezért imádkozzuk minden szentmisében a Miatyánk kezdetű imát, amelyben — „ad venerium regnuntum” - Jöjjön el a Te országod — benne van az advent szó. Kifejezi vágyunkat az Isten országa után és kérésünket, hogy uralkodjon rajtunk, bennünk, hiszen Ő a mi királyunk.

Jézus arra tanít, hogy Ő, aki már eljött és megváltott bennünket, újra el fog jönni életünk végén, hogy magával vigyen bennünket. A püspök atya az evangéliumi szakaszra utalt, ahol Jézus az idegenbe menő gazdag ember hasonlatát említi. „Az idegenbe induló ember is, amikor otthagyja házát, szolgáira bízza mindenét, és mindegyiknek kijelöli a maga feladatát” (Mt 13,33). A kapuőrnek a virrasztást, „Mert nem tudjátok, mikor érkezik meg a ház ura” (Mk 33,35). Valóban senki sem tudja mikor, de nem ez a kérdés, hanem az, hogyan éljünk addig.  Az adventi várokozás is ad időt, lehetőséget, hogy ezt átgondoljuk. Tegyük fel a kérdést: „Készen vagyok e az Istennel való találkozásra? Milyen az én életem?  Nem azzal foglalkozni, mikor lesz a világ vége, hiszen mindenkinek akkor, amikor meghal. Nem tudjuk sem a napot, sem az órát, ezért nem mindegy hogyan élünk.

A megyéspüspök hangsúlyozta, Isten minden embernek kijelölte a feladatát, a saját életét, így a feltett kérdésre a válasz az, teljesítjük e a ránk bízott dolgunkat. Szent Kalkuttai Terézt anyát megkérdezték, mi az ember életének a célja. Ő azt válaszolta: Meg kell tennünk a dolgunkat és továbbmenni. Ilyen egyszerű. A virrasztás is ezt jelenti számunkra: Mindig Isten jelenlétében élni. Így részesei leszünk a nagy liturgiának, a közös tevékenységnek, hogy nem a saját erőnkből akarunk valamit létrehozni, hanem Istennel együtt működve, mert hisszük azt, hogy az Isten jelen van az életünkben és találkozni akar velünk. A két nagy találkozás Úrjövet — a megváltás, és a világ vége — között sok lehetőség van a közös munkálkodásra. Minden szentmise is az, valamint a feladatunk elvégzésében, a családunk szolgálatában Vele találkozunk. Jézus arra tanított: „Amit egynek tesztek a legkisebbek közül, azt nekem teszitek” (Mt 25,40).

„Bármit teszünk tehát, jót vagy rosszat, azt mindig Jézusnak tesszük, mindig vele találkozunk. Ezért kaptunk kegyelmi időt a felkészülésben is. Elvégezzük a ránk bízott feladatot, amit tudatosítunk magunkban. Így lesz a mi életünk is liturgia, egy közös tevékenység, istentisztelet, Isten megdicsőítése.

Adventben éljünk visszafogottabban, hogy a vásárlás ne terelje el a figyelmünket az Istennel való találkozástól. Tekintsünk a szívünkbe és meglátjuk a vágyat: „bárcsak széttépnéd az egeket és leszállnál!”, és akkor csendben megszólal az Úr, Én itt vagyok veled, veled akarok lenni és azt szeretném, ha te is mindig Velem lennél. Legyen számunkra az advent a karácsony igazi ünnep, az igazi boldogság forrása.” — fejezte be gondolatait Palánki Ferenc megyéspüspök.

Kovács Ágnes

Sajtóiroda – Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye