Debrecen - Nyíregyházi Egyházmegye

Az esztergom-budapesti főegyházmegye hagyományos családi napján, június 5-én, Máriaremetén Erdő Péter bíboros, prímás útjára indította a 2020-as Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus hároméves előkészületi programját. A főpásztor háromszázhúsz missziós küldöttnek adott át megbízólevelet.

Ahogyan már sok éve, most is megismerkedhettek az érdeklődők a plébániák, a lelkiségi mozgalmak, a szerzetesrendek és a katolikus iskolák életével. A sátraknál mindenkit beszélgetésre invitáltak, a gyerekek játszhattak és kézműves-foglalkozáson vehettek részt.

Budapest ad otthont 2020. szeptember 13. és 20. között az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusnak (NEK). Nem véletlen tehát, hogy az Erdő Péter bíboros részvételével megtartott pódiumbeszélgetés témája is az Eucharisztia, valamint az eucharisztikus kongresszusok története, szellemisége volt. A főpásztor Gőbel Ágoston, a NEK sajtófelelősének kérdéseire válaszolva elmondta, hogy az eucharisztikus kongresszusokat először nemzeti szinten tartották meg, később váltak nemzetközivé. Céljuk az volt, hogy erősítsék a katolikus hívek meggyőződését az Oltáriszentségben, és ennek erejét a világ felé is megmutassák. A nemzetközi kongresszusok záró eseménye a Statio orbis, mely arra hivatott, hogy Isten áldását kérje az egész világra. Ilyenkor lehetőség nyílik arra, hogy a hívek találkozzanak egymással és azzal a tágabb világi környezettel is, melyben élnek. A budapesti kongresszusra való készület lehetőséget ad egy különleges misszióra, egy közösségi ébredésre a plébániákon, az egyházmegyékben és az egész Kárpát-medencében.

Az Eucharisztia görög kifejezés, eredetileg hálaadást jelent, de magyarul háromféle szóval szoktuk visszaadni gazdag tartalmát. Magában rejti az eucharisztikus ünneplést – ez a szentmise –, a szentáldozást és az Eucharisztia szent jelenlétét, az Oltáriszentséget. Ez a három vonatkozás mélyen összefügg. Jézus Krisztus az utolsó vacsorán változtatta át a kenyeret és a bort testévé és vérévé, táplálékul adta önmagát, és azt is hangsúlyozta, hogy „ez az én testem, mely értetek adatik”, vagyis áldozatul adja magát értünk. Hogyan lehetséges ez, hiszen a keresztáldozatra csak később került sor? – kérdezhetnénk. Istennél azonban nincs idő, nála mindez egybeesik. Jézus múlt időben beszél feláldozott testéről és véréről, de a keresztáldozatot csak később hozza meg. De ha az Ő áldozata teljes volt, mi történik a szentmisében? – kérdezhetünk tovább. A szentmisében jelenvalóvá tesszük – térben és időben – Isten Krisztusban bemutatott keresztáldozatát.

A szentmiseáldozat a kezdetektől fogva a kereszténység történetének központi eleme. Már az Apostolok Cselekedetében leírják, hogy „a kenyértörést házanként végezték” (ApCsel 2,47). Erről az evangéliumokban is olvashatunk, az Első Korintusi levél (1Kor 23-24) is beszámol róla, de a Szentíráson kívüli iratok is számtalan helyen megemlítik. Hangsúlyozzák a szövegek, hogy az Eucharisztiát a megkeresztelt veheti magához, és csak akkor, ha megtisztult a bűneitől: „Aki tehát méltatlanul eszi a kenyeret, vagy issza az Úr kelyhét, vétkezik az Úr teste és vére ellen. Vizsgálja meg tehát az ember önmagát, és úgy egyék e kenyérből és igyék a kehelyből, mert aki úgy eszik és iszik, hogy nem különbözteti meg a testet, saját ítéletét eszi és issza” (1Kor 11,27-29).

Az Eucharisztia másik vonatkozása a lakoma. Már az első századi szövegek Eucharisztia néven említik az átváltoztatott színeket; vallják, hogy a kenyér és a bor Krisztus teste, melyet a híveknek magukhoz kell venniük. A harmadik fontos elem a szent jelenlét, vagyis az, hogy a kenyérben és a borban nem csak a vétel pillanatában, hanem tartósan és ténylegesen is jelen van Krisztus. A Traditio apostolica (III. század) azt is megemlíti, hogy az Eucharisztiát gondosan kell őrizni. Korai hagyomány az is, hogy a diakónusok a betegeknek és a foglyoknak elvitték az Eucharisztiát, ez viszont azt jelenti, hogy a kenyeret és a bort a szentmise után is Krisztus testének és vérének tartották. A díszes szentségtartók készítése, a körmenetek és a szentségimádás hagyománya későbbi eredetű. Az időrendi sorrend fontos annyiban, hogy a szentmisén történik az átváltoztatás, ezt követi az áldozás és a megmaradt színek őrzése.

Gőbel Ágoston a Fülöp-szigeteki Eucharisztikus Kongresszus tapasztalatairól is megkérdezte a főpásztort. Erdő Péter szívesen emlékezett vissza arra a pillanatra, amikor hivatalosan is kihirdették: a következő helyszín Budapest lesz. Erdő Péter kiemelte a jó szervezést, és azt is elmondta, hogy a körmeneten legalább kétmillió ember vett részt.

A budapesti kongresszus előkészítésében segít majd a háromszázhúsz egyházmegyei missziós küldött. Feladatuk lesz, hogy a plébániai csoportok, a helyi katolikus iskolák és más közösségek számára bemutassák az Eucharisztikus Kongresszus célját annak a füzetnek a segítségével, melyet minden küldött kézhez vehet. De a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia is kiemelten foglalkozik a kongresszus előkészületeivel. Ezen kívül a 2007-es városmisszió keresztje – melyet Ozsvári Csaba készített – egy szimbolikus országjárásra indul, hirdetve az Eucharisztikus Kongresszust országnak-világnak.

Az első előkészületi év – melynek jelmondata: Az Eucharisztia az egyéni keresztény élet forrása – kezdetét jelzi az a körlevél is, melyet a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia bocsát ki, és Úrnapján fognak felolvasni a templomokban. Ebben arra hívnak mindenkit, hogy a szentmisék végén – ősztől pedig a hittanórák végén is – imádkozzunk az Eucharisztikus Kongresszusért. „Azt szeretnénk, ha az Eucharisztikus Kongresszus eredményeképpen elevenebb, tudatosabb, aktívabb és összetartóbb lenne minden katolikus közösség.”

A beszélgetés után adta át Erdő Péter bíboros az egyházmegyei missziós küldöttek számára a hivatalos megbízást és a pasztorális programot. Az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus első előkészítő évének megnyitása a hivatalos logó ünnepélyes leleplezésével végződött. A győztes logó megalkotója: a 78 éves Lampert János grafikusművész.

A Karizmák Ünnepe zárásaként Erdő Péter bíboros Székely János segédpüspökkel és az egyházmegye papságával mutatott be szentmisét.

Erdő Péter bíboros szentbeszédét teljes terjedelemben közöljük.

Testvérek!

1. A mai evangéliumban Jézus búcsúbeszédéből hallottunk egy részletet. Megígéri tanítványainak a vigasztaló Szentlelket, aki örökre velünk marad. Azért imádkozik, hogy szeressük őt és megtartsuk tanítását. Megígéri, hogy aki őt szereti, azt az Atya is szeretni fogja. Többes számban, titokzatosan beszélve kijelenti: „Hozzá megyünk és lakóhelyet veszünk nála”. Tehát az Atya, Jézus és a Szentlélek bennünk lakását ígéri, ha szeretjük őt. Pünkösd ünnepe a Szentháromság titkát ragyogtatja fel előttünk.

Istennek ezt a titokzatos közösségi valóságát a választott nép nagy misztikus gondolkodói valamiképpen már megérezték. A Teremtés könyvében előkép gyanánt szerepel a három vándor látogatása Ábrahámnál. Erről, mint isteni misztériumról írja a nagy zsidó teológus, Alexandriai Philón: „Isten, akit legfőbb hatalma, függetlensége és jósága kísér, és ezek között ő maga egyetlen, három képet rajzol fel a látni tudó lélek előtt” (PHILON, De sacrificiis, XV (59-60): Filone di Alessandria. Tutti i trattati del commentario allegorico alla Bibbia, testo greco a fonte, a cura di Roberto Radice, Milano 2012, 408-411.). Mintha a Szentháromság valóságának titokzatos megérzése sugározna ezekből a sorokból. A krisztusi kinyilatkoztatás különös fénnyel ragyogtatja fel előttünk a Szentháromság isteni valóságát.

2. Egyházmegyénkben ilyenkor, pünkösdhétfőn egész napos találkozóra jövünk össze ide, Máriaremetére, a Boldogságos Szűz Mária kegyhelyére, hogy ünnepeljük a Szentlelket és kérjük segítségét egyházmegyénk élete számára. Az egyházmegye tevékenysége nagy, közös eseményeken és szervezett munkán kívül a helyi közösségek, plébániák, intézmények, szerzetesrendek, lelkiségi mozgalmak életében valósul meg. De megjelenik az egyes személyek és családok mindennapjaiban is. Ezért olyan szép az, hogy itt, Máriaremetén bemutatkoznak ilyenkor a közösségek, megosztják eredményeiket, örömeiket velünk. De kijönnek ide a családok és az érdeklődő hívő emberek is. Ők is hozzák magukkal a Szentlélektől vezetett élet tapasztalatát. Végül pedig a szentmisében találkozunk össze mindannyian: püspökök, papság, diakónusok, szerzetesek, világi hívek. Megjelenik Krisztus körül maga az Egyház. Hiszen minden szentmise, különösen a helyi egyház egészét népes közösségben egybegyűjtő szentmise az egész Egyház arcát ragyogtatja fel.

3. A karizmák olyan kegyelmi ajándékok, amelyeket azért kapunk, hogy az Egyházat építsük, az Egyház küldetését segítsük általuk. Az evangéliumban arról olvastunk, hogy Jézus megígéri a Szentlelket. Szorosan kapcsolódik ez a szeretet parancsához: „Ha szerettek engem, tartsátok meg parancsaimat” – mondja. Ehhez segítségül és mintegy a viszontszeretet jeleként ígéri meg a Szentlelket. Ő egyszerre vigasztaló, mert erőt, örömet ad, de ő az igazság lelke is, aki megtanít minket mindenre, és eszünkbe juttat mindent, amit Krisztus tanított nekünk. Jézus tanítását az Egyházra bízta. Az Egyház adja kezünkbe a Szentírást, és válaszol azokra a kérdésekre, amelyeket az új meg új történelmi korok vetnek fel a hívő ember számára.

4. A Szentlélek tanít az igazságra lelkünk mélyét megérintő kegyelmével, de tanít az Egyházon keresztül is, mert az Egyház kapta Krisztustól a küldetést, hogy folytassa az Örömhír hirdetését az idők végezetéig. Nem természetes vallás tehát a miénk, nem pusztán az általános emberi józan észre és megérzésre hagyatkozhatunk. Ez kevés lenne a teljességhez. A Második Isteni Személy éppen azért testesült meg, mert Isten Jézus Krisztus személyében, életében, halálában és föltámadásában mondta ki hozzánk szóló teljes üzenetét. Isten ugyanis az ősi időkben már párbeszédet kezdett az emberiséggel, majd szeretetében közvetlenül is szól hozzánk. Krisztusban pedig megadta a kinyilatkoztatás teljességét. Ezért kell hitünket elmélyíteni, komolysággal és igyekezettel tanulmányozni a hagyományt, amely Jézus Krisztussal és az apostolokkal összeköt minket.

Pünkösdkor különösen aktuális, hogy felidézzük a II. Vatikáni Zsinatnak az Egyházról szóló hittani rendelkezését. Hiszen az Egyház „a világtól elszenvedett üldözések és az Istentől kapott vigasztalások közepette járja zarándokútját” [(vö. 1Kor 11,26), Vö. AUGUSTINUS, De civitate Dei, I, 18, 51.], az Úr keresztjét és halálát hirdeti, amíg el nem jön. „Megerősíti azonban a feltámadott Úr ereje, hogy külső-belső bajait és nehézségeit türelemmel és szeretettel legyőzze, és [Krisztus] misztériumát, bár árnyékszerűen, mégis hűségesen kinyilvánítsa a világnak” (Lumen Gentium 8).

5. Az idei év különleges alkalmat kínál missziós küldetésünk teljesítésére. Megkezdjük a 2020-as Eucharisztikus Világkongresszus előkészítésének hároméves programját. Felhívás ez mindannyiunk számára, hogy mélyítsük el hitünket és belső közösségünket az Eucharisztiában jelenlévő Krisztussal. Elsősorban maga a szentmise az Eucharisztia ünneplése, mely jelenvalóvá teszi Krisztus megváltó áldozatát. Az Oltáriszentség táplálékunk. Benne az isteni jelenlét fizikai valóság lesz az életünkben. De az Oltáriszentség szent jelenlét is. Minden templomunk tabernákuluma előtt különösen is imádhatjuk őt. Ereje, sugárzása átalakítja közösségeinket, megnyitja szívünket a rászorulók felé. Kezdjük el tehát a mai naptól missziós felkészülésünket az Eucharisztikus Kongresszusra. Kérjük hozzá a Szentlélek Úristen világosságát és erejét! Ámen.

Fotó: Merényi Zita

Baranyai Béla/Magyar Kurír