Debrecen - Nyíregyházi Egyházmegye

A Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye káplánjainak tartottak továbbképzését 2017. február 6–8-ig Debrecenben az egyházmegye püspöki hivatalában. Snell György esztergom-budapesti segédpüspök atya, a Szent István Bazilika plébánosa vezette a találkozót, ahol előadásokon és kötetlen formájú beszélgetéseken adta át a fiatal papoknak a saját meggyőződéséből megfogalmazott gondolatait és lelkipásztori szolgálatában szerzett tapasztalatait. A püspök atya az egyházmegye káplánjairól elismerően szólt, örült a közvetlenségüknek, elhivatottságuknak és a képzés alatt arra irányította a figyelmüket, mi az, amit ma a hívek elvárnak tőlük.

Az alábbiakban egy rövid beszélgetést közlünk, amelyben Snell György esztergom-budapesti segédpüspök atya összefoglalta a találkozón elhangzottakat.

Mi papok, a hívekért vagyunk, „Krisztus követségében járunk” (2Kor 5,20), és feladatunk, hogy hirdessük az Ő szeretetét. Ha ezt megtesszük, akkor tulajdonképpen betöltjük a hivatásunkat, mert a legfontosabb – különösen hangsúlyos ez a mai, egyre inkább hitetlen világban –, hogy hitelesen hirdessük az örömhírt. Kevesen kerülnek kapcsolatba egy pappal, annál is inkább döntő az ő hitelessége, mert ha nem is történik meg a megtérés egy ilyen találkozáskor, felmerülhet a másikban a kérdés, hogy hol az igazság.  

Hangsúlyoztam, mindezt tegyük sok szeretettel a szívünkben. Végtelenül szegény világban élünk, és itt elsősorban arra a szegénységre gondolok, amelyet a szeretet hiánya okoz. Az emberi szívben megfogyatkozott a szeretet. Az ember szenved ennek hiányától, a magányosságtól, a mellőzöttségtől, nincs, akihez szóljon. Hiába gazdag valaki, szenved a magánytól, ha vagyona miatt megközelíthetetlenné válik, kevésbé állnak vele szóba, és ő is elzárkózik, féltve egzisztenciáját. Ez a legnagyobb szegénység. Éppen ezért, ha Jézus szeretetével lépünk az emberek felé, akkor mindig nyert ügyünk van, mert az emberek hihetetlenül szomjaznak a szeretetre. Nem tudnék szeretet nélkül élni. Nekünk, papoknak állapotbeli kötelességünk ezt hitelesen továbbadni.

Milyen a hiteles pap?

A pap az evangéliumot tanítja, ami alapvetően örömhír. Nem hiteles az a pap, aki semmilyen örömet nem tud a hívek szívébe belopni. Ha örömhírt hirdetek, akkor én magam is örülök. Szomorú ábrázattal ne lehet örömöt hirdetni. Ez eleve nem hiteles.

Beszélgettünk egy szintén nagyon fontos kérdésről, amely kísértés a mai papok számára. Sajnos Magyarországon is vannak egyházmegyék, ahol napjainkban kevesebb papi hivatás születik, így egyre több feladat hárul papjainkra, több misét mondanak vasárnaponként, és mindez monotonná válik számukra, pedig minden szentmise az istentiszteletnek a csúcsa. Nagyon kell vigyázni, hogy ez soha ne következzen be.

Hogyan lehet ezen segíteni?

Meg kell találni a módját annak, hogyan lehet ezt áthidalni. Össze kell vonni a kevés lélekszámú szomszédos falvakat. Ma már legtöbb apróbb településen csak néhány hívő embert érintene ez a változtatás. Vas Megyében előfordul, hogy egy plébániához 17 falú tartozik. Ott is próbálják racionalizálni a helyzetet, igénybe veszik a lelkipásztori kisegítő szolgálatát is. Keresni kell a megoldást. Nem könnyű, de egyre inkább be kell erre rendezkedni.

A Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegyében a 2016/17es tanévben 6 fő jelentkezett papképzésre.

Ez nagyon dicséretes és örömhír. Hazánkban sajnos vannak szemináriumok, ahol ebben a tanévben senki nem jelentkezett. Ennek ellenére ne csüggedjünk, hanem imádkozzunk, bizakodjunk és gondoljunk arra, hogy az Egyház 12 fővel indult el. Az állandóan változó történelem azt igazolja, hogy időnként megfordul ez a tendencia. Jelenleg a világ a pénz rabságában rossz irányba halad, a vesztébe rohan.

Az elmagányosodás szintén veszélyes egy pap életében. Fontos, hogy legyenek barátai, alakítson ki kapcsolatokat paptársaival is, akik a legközelebb állnak hozzá. Számtalan helyzetet csak a hasonló nehézségekkel, és abban tapasztalatot szerzett lelkipásztor barátaival tud megbeszélni, azzal, aki őt teljesen megérti. Ehhez szükséges, hogy tartsuk a kapcsolatot, figyeljünk és törődjünk egymással. Ez nagyon fontos, mert ennek elhanyagolása után bekövetkezik az elmagányosodás. Hiába van a pap körül sok hívő, mégis egyedül van. A magány rossz tanácsadó.

Milyen tanácsokkal szolgált a püspök atya a plébános-káplán kapcsolatról?

Az eddigi plébánosi szolgálatom alatt igen sok káplán atyának egyengettem az útját.

Fontosnak tartom, hogy a plébános paptársának nézze a káplánját, a káplán pedig tisztelettel viselkedjen. Paptestvéri szeretettel és kölcsönös bizalommal legyenek egymás iránt. Ez a hívek tekintetében is nagyon fontos, hiszen ők megérzik, hogy milyen a munkatársi kapcsolat köztük. Volt rá példa, hogy egy hívő az esti órákban azért hívott fel telefonon, hogy kifejezze, milyen boldogság látni a jó kapcsolatot a plébánián szolgáló papok között, akik egyet akarnak, egy célért dolgoznak. Ugyanúgy a feszültséget is megérzik.

Sokszor látom, hogy a plébánosokat az is zavarja, hogy a fiatal papot a hívek jobban szeretik a lendületes vitalitása miatt. Arra bátorítom a híveket, hogy mihamarabb megszeressék káplánokat. Én személyem elleni sérelemnek érzem, ha nem szeretik őket eléggé, mert én nagyon szeretem őket. Nyilván nem lehet ezt erőszakkal elvárni a hívektől, de rá lehet irányítani a figyelmüket arra, hogy a káplánoknak is fontos, hogy szeretetet kapjanak.  

Továbbá az is elengedhetetlen, hogy ha nem értenek egyet valamiben, akkor azt azonnal beszéljék meg. Nem szabad hordozni magunkban a sérelmet, nem maradhat tüske a szívünkben, nincs értelme magunkkal hurcolni. Ezzel is példát kell mutatni a híveknek. Nemhogy harag, de nyoma sem lehet sértődésnek, tüskének a plébános-káplán kapcsolatban. A véleménykülönbségek természetesek, mint a családban, nem lehet mindig boldogító egyetértés, de ez így van rendjén.

Nemeskeresztúron 20 év plébánosi és 13 év káplán szolgálatom után azt láttam, hogy amit káplánként megtehettem, plébánosként már nem tehetem meg. Előfordult, hogy káplánként megdorgáltam a híveket – hozzáteszem nem ok nélkül – és plébánosként azt tapasztaltam, hogy vannak dolgok, amiket másképp fogadnak tőlem, mint a káplántól. Már jó ideje nem bántottam őket és szóvá tették: „Az atya már nem szeret bennünket?” Ők azt mondták, jó katolikusok szeretnének lenni, és azért vannak a papjaink, hogy mondják meg, hogyan kell viselkednünk. A paptól várják a tanítást az igazságról.   

A hívek mindent tudnak rólunk, előttük nyitott könyv az életünk. Mindenre, a puszta létünkre is odafigyelnek. A viselkedésünk, mentalitásunk, őszinteségünk, nyíltságunk üzen és példaként áll előttük.

Az egyházmegyei káplántovábbképzésen a Debrecen Televízió munkatársai felvételeket készítettek a jelen lévő káplán atyák igemagyarázatairól, amelyet a későbbiekben az Erőnk Forrása című magazin műsor római katolikus adásaiban fogunk viszontlátni.

Kovács Ágnes

egyházmegyei sajtóiroda