2016. október 19-21 között került megrendezésre Rómában, a Boldog Michael Rua házban a Klérus Kongregáció által szervezett konferencia. A konferencia mottója, Ferenc pápa jelmondata: Miserando atque eligendo -„megkönyörült és kiválasztotta” (Mt 9, 9). A Magyar Katolikus Püspöki Konferenciát Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök képviselte.
Mintegy 250 résztvevővel, köztük Beniamino Stella a kongregáció bíboros prefektusa, Alberto Suárez Inda, Morelia (Mexikó) bíboros érseke, Vinko Puljić, szarjevói bíboros és Vincent Gerard Nicholas, westminsteri bíboros érsek részvételével került megrendezésre a nemzetközi konferencia.
A konferencia előkészítésben segítséget kértek az egyes országok püspöki konferenciáitól, hogy képet kapjanak a hivatások helyzetéről. Minden országnak egyedülálló a helyzete, viszont az világviszonylatban elmondható, hogy a hivatások kultúrájának kialakítása minden területen komoly munkát és tudatosságot igényel. A konferencia előadásai ehhez kívántak irányt mutatni a résztvevőknek
A konferencia záró napján a résztvevők közös szentmisét mutattak be a Szent Péter bazilikában, miután átvonultak a Szent Kapun, majd a szentmise után Ferenc pápával találkoztak. A Szentatya beszédében kiemelte, hogy a találkozásnak akkor lesz értelme, ha az elhangozottak megérintik a hivatásgondozók szívét, ha a meghívók újra el tudnak mélyülni a saját meghívottságukban.
A konferenciáról tanulmánykötet készül, mely 2017 tavaszától lesz elérhető.
Törő András
püspöki titkár
Debrecen-nyíregyházi Egyházmegye