2016. október 20., csütörtök 11:41

Időskorúak ellen irányuló erőszak megelőzésére

A Debreceni Rendőr Kapitányság kezdeményezésére „Időskorúak ellen irányuló erőszakos cselekmények megelőzése és elhárítása” címen előadás és konzultációt tartottak 2016.10.19. 18:45-kor a debreceni Szent Család-templomban.   

Meglepő volt, hogy az előadók már a szentmise kezdete előtt megérkeztek, hogy részt vegyenek a szentmisén is. Bara Sándor Pál r. zászlós az elkövetők trükkjeiről és a kivédésükről, Klapcsik  Zsuzsanna pszichológus, az Áldozatvédelmi Szolgálat munkatársa pedig az áldozattá lett személyek segítéséről, annak lehetőségeiről beszélt. Az előadások után az érdeklődők és az előadók között heves dialógus alakult ki. Az előadók által hozott szóróanyagok iránt nagy volt az érdeklődés. A jelenlévők vittek belőlük ismerőseiknek is.

A program lezárásaként Bara Pál imát mondott a kiszolgáltatott idősekért és segítőikért. Jézust kérte, hogy legyen védőnk a veszélyben és segítségünk az áldozatok oltalmazásában.

Szent Család Plébánia

  • Galéria:
    • DSC06453
    • DSC06454
    • DSC06456
    • DSC06457
    • DSC06459
    • DSC06461
    • DSC06462
    • DSC06463