2016. október 17., hétfő 09:22

"Szeretnél boldog lenni? Szeretnél tisztán, szabadon a Jóisten terve szerint élni? Nem vagy egyedül!”

2016. október 12-én egy nem mindennapi előadáson vehettünk részt, a nyíregyházi Szent Imre Gimnáziumban. Lelkipásztorunk, Papp László atya gondoskodott rólunk és meghívott minket, mint egyházközségünk fiataljait  A szerelem biokémiája című előadásra, figyelmünk felhívásaként  a dolog fontosságára.

Az előadó, Dr. Gloviczki Eszter, sürgősségi orvos, házas, öt gyermek édesanyja. A Káposztásmegyeri Szentháromság Plébánia tagja, hitoktató. Hat éve tart előadásokat határon innen és túl keresztény orvosként a szerelem, szexualitás, jó és rossz házasság molekuláris alapjairól, a Teremtő és a Teremtés logikájába illesztve testünk működését és az ezzel kapcsolatos legmodernebb és legújabb biokémiai eredményeket. A Doktornőtől hasznos tanácsokat és útmutatást kaphattunk, hiszen olyan közvetlenül tárta fel nekünk életét, mielőtt kapcsolatba került a Jóistennel, hogy az igazi példaként szolgált számunkra. Ez a közvetlenség csak még jobban felkeltette az érdeklődésünket és élettapasztalatai útján bizonyossá vált számunkra, hogy Isten nem enged olyan helyzetet, ahonnan ne tudna minket elhívni.

Előadónk felnyitotta szemünket, hogy mint minden más az életben, úgy a tudományos jelenségek, az atomok, molekulák és hormonok is Istentől származnak. De miért is fontos ezekről beszélni? Nos, mert ezek az elemek felelősek az érzésért, amit szerelmes állapotunkban tapasztalhatunk. Abban az állapotban, aminek lényege, hogy legyen mellettem egy ember, aki szeret, és akit én viszont szerethetek. Ez a vágy mindnyájunkban benne van, viszont szükségünk van hozzá az Isteni útmutatásra. A szomorú tény, hogy manapság 10-ből 7 kapcsolat (nem csak házasság) véget ér, felébresztette bennünk a gondolatot: mi lehet a probléma?

Minden egyes kapcsolat, egy döntéshelyzet. A döntés pedig rajtunk áll, hogyan alakítjuk életünket. Visszatérve a biokémiai hatásokra, hormonjaink azok az anyagok, amelyek üzenetet közvetítenek a sejteknek, szerveknek. Így jön létre az érzés, amely képes arra, hogy méterekkel a föld felett lebegjünk rózsaszín felhőkön, a lila ködben, vagyis elkábítson minket, a szó szoros értelmében. Melyek is ezek a hormonok? Először is a PEA (phenil-etin-amin) hormon azért jelentős, mert ha ennek szintje megemelkedik, akkor alakul ki bennünk a szerelem érzete. Ezzel párhuzamosan a jutalmazási központban emelkedik a dopamin szintünk, aminek hatására a helyzetet jónak érezzük és törekszünk rá, hogy újra átéljük. Ám maga a szerelem érzete átlagosan 2év 18hónap után elmúlik, azaz lecsökken a PEA szintünk. Ebből ered, hogy a párok számottevő része úgy dönt, külön utakon folytatják életüket, ahelyett, hogy törődéssel és figyelemmel szinten tartanák a tiszta szeretet.  A szerotonin hormonunk azért felelős, hogy kiegyensúlyozott, normális életet élhessünk. Hiánya során, pl. szakítás után viszont depressziós érzet alakulhat ki bennünk, hiszen nehezen dolgozzuk fel az adott fél hiányát. Az endorfin, azaz a boldogság hormonunk, a mi belső kábítószerünk. Pszichofizikai jelenség megélése során, fájdalom hatására szabadul fel, de mégis boldogságot vált ki belőlünk. Erre legjobb példa a szülés. Ugyan hatalmas fájdalom és szenvedés árán, de megkapjuk a legszebb ajándékot az életben, a gyermekünket. Szintén ehhez kapcsolódik az oxitocin, kötődési hormon, amely a központi idegrendszerbe kerülés után, a dózis mennyiségétől függően, kötődést hoz létre. Ez a hormon minden létező társas kapcsolatért felelős, memóriát ír. Így alakulhat ki nagyon szoros kötelék például az anya és a gyermeke között. De ugyanez a hormon képes melegen tartani a kapcsolatot, ezért társ-szerelem hormonnak is nevezhető.

Azaz, nincs félnivalónk akkor sem, ha lecsökken a PEA szintünk, hiszen ott van nekünk az oxitocin. Az a hormon, amit egyszerű, apró kedvességgel, figyelemmel és törődéssel elő tudunk állítani, és ami felerősíti bennünk a kötődés és egymáshoz tartozás érzetét. Nekünk kell tenni érte, Értünk!

Összegzésképpen egy apró részlet Dr. Gloviczki Eszter blogjából:

„Megalkotom a PEA hormont, hogy a fellobbanó szerelem megnyissa a teremtményeim szívét egymás iránt.

Megalkotom a dopamint, hogy segítsem tanulni, fejlődni őket azzal az örömmel, amit a dopamin okoz.

Megalkotom a szerotonint, hogy egyensúly legyen az életükben.

Megalkotom az endofint, hogy nagy örömet kapjanak a testi kapcsolatban, az orgazmusban.

Megalkotom az oxitocint, hogy örök kötődés alakulhasson ki a testi kapcsolatba kerülő emberek között, s minden alkalommal erősödjön, ha szeretetben lépnek egymás felé. Még ha a PEA hatása már el is múlt.

„Ez a tervem. Szép, ugye?"

És Isten látta, hogy szép, amit alkotott, és örvendezett.”

Az előadás és egy rövid szünet után, zenés szentségimádásban vehettünk részt, melynek színvonalát emelték a Nővérek hangszeres és énekes kíséretükkel. A dicsőítés keretében néhány fiatal a Jóisten kegyelmét kérte, hogy adjon erőt azokhoz a döntéshelyzetekhez, amelyekkel ebben a korban szembe kell néznünk. A programot közös vacsorával zártuk.

Úgy gondolom mindenképp hasznos volt számunkra az előadás, hiszen rengeteg tapasztalatot és új ismereteket szerezhettünk arról, hogyan lehet megélni a szerelmet hithű katolikus fiatalként. Továbbá választ kaphattunk rejtett kérdéseinkre, ezzel is készülve a házasság szentségére. „Hűségesen szeressétek egymást, tiszta szívből!” 1 Pét 1,22

Köszönjük a lehetőséget Laci atya!

Farkas Réka végzős gimnazista

Fotó: Hubai Levente 

  • Galéria:
    • IMG_3397
    • IMG_3399
    • IMG_3400
    • IMG_3409
    • IMG_3415
    • IMG_3416
    • IMG_3418
    • IMG_3426
    • IMG_3429
    • IMG_3435