Debrecen - Nyíregyházi Egyházmegye

Megható mozzanattal egészült ki a papszentelési szertartás június 25-én, Nyíregyházán a Magyarok Nagyasszonya-társszékesegyházban, amikor szokatlan módon a pappá szentelést végző Palánki Ferenc megyéspüspök az újonnan felszentelt Markovics Balázs pap újmisés áldását kérte. A Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye védőszentjének Szent László királynak ünnepén, Palánki Ferenc megyéspüspök áldozópappá szentelte Markovics Balázs diakónust és diakónussá Papp Tamás akolitust.

 A főpásztor homíliájában többek között örömét fejezte ki azért, hogy a megyéspüspöki szolgálatában először szentel papot és diakónust, amely, mint mondta, mindig különös helyet foglal majd el az emlékei között.  Ezután személyes hangvételű beszédében a pap hivatásáról, szolgálatáról fejtette ki gondolatait.

— A pap és diakónusszentelés segít, hogy rácsodálkozzunk Isten jóságára, szeretetére, amelynek üzenete, hogy Ő nem hagy el bennünket.  A világot gyűlölködés, anyagiasság, szeretetlenség, erőszak uralja, de az Isten nem hagyja el népét, mert ma is választ közülünk prófétákat— kezdte beszédét a püspök atya.  —  Az ószövetségi próféták bűne az volt, hogy nem figyelmeztették népüket gonoszságukra, nem szembesítették őket azzal, hogy letértek az Isten útjáról.  A mai próféták feladata, hogy hiteles életükkel szembesítsék a világot Isten nélküli életükre. Nem az a jó pap, aki az emberek orra alá dörgöli bűneiket, hanem aki segít betartani a törvényt – hangsúlyozta a főpásztor.

A pap a bűnbánata során, megmeritkezik  Isten irgalmában és ami a szívén túlcsordul azt osztja meg embertársaival.

— Segítsetek az embereknek a szeretet törvényét, az Isten parancsát betartani, hiteles szolgálatotokkal forduljatok az emberekhez, hogy megérezzék Isten irgalmas szeretetét! — fordult a szentelendőkhöz a főpásztor. — A pap és a diakónus a szolgálata során lehozza a misztériumot a földre, föltárja az embereknek Isten titkait, szeretetének mélységeit, és fölemelni az embert az Isten világába. Ennek a szolgálatnak az első lépcsője pedig, hogy a pap bűnbánatot tart, megmerítkezik  Isten irgalmában és ami a szívén túlcsordul azt osztja meg embertársaival — fogalmazott a főpásztor.

 — Ebben a világban nemcsak bűn vesz bennünket körül, hanem a szentek, akik Istennek adják az életüket, nemcsak megoldást keresve a problémákra, hanem megmutatva Isten irgalmas szeretetét. Palánki Ferenc püspök atya Pilinszky János költő Popper Péterrel folytatott dialógusából a következőket idézte: „A valóságban az élet dolgainak többsége nem megoldható. Legfeljebb jól-rosszul elviselhető. Sokan úgy gondolják, hogy az életben problémák vannak, és megoldásokra van szükség, de az életben tragédiák vannak, és irgalomra van szükség.”

A próféta, Isten üzenetének közvetítője irgalmas szeretettel, hittel, mély istenkapcsolattal közelítsen az emberekhez, amely a nagy szentekre jellemző és akkor meglátják majd azokat, akik Isten útján járnak, rátalálnak az Istent keresőkre, vagy azokra, akik még egészen távol járnak az Igazságtól.

Milyen e szolgálat lelkülete?

A püspök atya példaként említette az evangéliumi pogány százados esetét, aki magas rangú beosztása ellenére odafigyelt a halálos beteg szolgájára, és amikor hallott Jézusról, tudta, hogy Ő a megoldás, az irgalom, a gyógyulás, az élet forrása. Micsoda hitről tett tanúságot, amikor azt mondta: „Uram, nem vagyok  méltó, hogy hajlékomba  jöjj,    hanem csak egy  szóval mondd, és  meggyógyul az én  szolgám” (Mt 8,5-17). Sokan vannak, akikről azt gondoljuk, távol vannak Istentől pedig csak arra várnak, hogy legyen valaki az Isten emberei közül, aki megszólítja őket.  A százados hite, irgalmas szeretete, hogy megkereste a gyógyulás forrását, példa a pap szolgálatára. Szolgálatkészsége azt mutatja, hogy a papnak mindig a hívek rendelkezésére kell állni.  

— Az Isten embere legyen radikális krisztuskövető, adja magát oda teljességgel az Isten és az emberek szolgálatára. Ez a mindenadás, teljes odaadottság adja meg a papnak a hitelét.  Legyen a diakónusban a tettetés nélküli szeretet a szegényekkel való törődés, mértéktartó tekintély, az ártatlan tisztaság a lelki ember fegyelme. Így tesz tanúságot Isten szeretetéről, irgalmáról. Mert Istennek szolgálni gyönyörűség, Istenért élni igazi boldogság – fejezte be gondolatait Palánki Ferenc megyéspüspök.

Palánki Ferenc püspök szentelési ünnepi szentmisén mondott homíliája meghallgatható:

Kovács Ágnes

Egyházmegyei sajtószolgálat

Markovics Balázs újmisés pap gondolatai a papi hivatásról

Isten sohasem az alkalmasokat hívja meg,

hanem a meghívottakat teszi alkalmassá.

Vajáról származom, ahol édesanyámmal, nagymamámmal és bátyámmal élek egy háztartásban. Papi hivatásról beszélni mindig nagyon érdekfeszítő, de úgy is megfogalmazhatnám, hogy óriási ajándék. Ajándék számomra, akit az Isten meghívott, hogy papként őt szolgáljam, s ebben a szolgálatban megtapasztaljam az Isten jelenlétét az életemben, környezetemben és a világban. Az Isten hívását mindig így jellemeztem az életemben: Isten sohasem az alkalmasokat hívja meg, hanem a meghívottakat teszi alkalmassá – vallja az 1991. október 21-én született Markovics Balázs, akit ez év június 25-én szentel pappá Palánki Ferenc megyéspüspök atya a nyíregyházi Magyarok Nagyasszonya-társszékesegyházban.

Talán sokan vannak, akik a papi hivatás gondolatával küzdenek. Alkalmas lennék rá? Saját tapasztalatomból kiindulva mondhatom, ha Isten hív, akkor Ő alkalmassá fog tenni a szolgálatra.

Istennek ez a fajta pedagógiája járta át az életemet, s ennek köszönhetően meghallottam hívó szavát. Már elég korán, gyerekként kezdtem járni templomba. Mint minden gyermeket, engem is jellemzett a felfedezés vágya. Felfedezni valami újat, megismerni a környezetemet. Mikor már nem volt semmi új dolog, amit fel tudtam volna fedezni a templomban, nem nagyon vonzott annak jelenléte. De hála bátyám, András unszolásának, aki nem hagyta, hogy kimaradjak. S mivel ő volt az idősebb, erősebb, nagyobb, ezért nem tudtam mit tenni, mennem kellett. De egy idő után kezdtem odafigyelni plébánosom, Fülöp Sándor atya beszédeire, s kezdtem a prédikációiból kihallani olyan mondatokat, szavakat, melyekről éreztem, hogy nekem szólnak. Mintha valaki csak nekem akarna üzenni. S idővel tudatosult bennem, hogy ezeket az üzeneteket Istentől kapom. Egy kis idő után elhatároztam, hogy meg akarom tapasztalni az Isten jelenlétét, s mindent meg fogok tenni, hogy találkozzak vele.

Jézus „társaságában” dolgoztam

Találkozni Istennel nagy odafigyelést igényel. S talán nem mindig tudatosul, hogy az Ő jelenlétét tapasztalom meg, ami a saját életemben is előfordult. Had említsek meg egy esetet, mely imaéletem egyik megalapozója volt. Családommal mezőgazdasági munkákból éltünk, s már gyerekkorunktól együtt dolgoztunk a szüleinkkel. Egyik napon azonban én kibúvót keresve apukám elé álltam azzal a kifogással, hogy én ma nem megyek dolgozni, mert egész nap imádkozni akarok. Persze hozzá kell tenni, hogy a gyerekek néha azért szeretnek füllenteni. Nem imádkozni, hanem lustálkodni, pihenni, játszani akartam, csakhogy ne kelljen dolgozni. Viszont édesapám szava erősebbnek bizonyult az enyémnél, így tehát nem volt választásom. A kitervelt gondolatom azonban nem hagyott nyugodni. Emlékszem rá, hogy addig-addig motoszkált a fejemben, míg azt nem mondtam Jézusnak gyerek fejjel: Jézus én ma nem tudok veled beszélgetni, mert láthatod, munka van, de azért Te mindig legyél mellettem. S elképzeltem, ahogyan Ő egész nap mellettem van, sőt még a munkába is besegít. Akkor nem értettem igazán, de most, ahogyan erre visszaemlékezem, tudatosul bennem, hogy mivel Jézus jelenlétébe helyeztem napomat és vele a munkámat, ezért az egész napom, s minden munkám imádsággá tudott válni. Azóta is szívesen használom ezt a fajta imamódot, a jelenlét imáját, melyben Isten jelenlétének a tudatosításával közelebb tudok kerülni hozzá.

A vonzás soha nem szűnt meg

De hogy hogyan hívott Isten? Szinte megmagyarázhatatlan, de érezhető. Egy vonzás, mely jó érzésekkel telít. Legyen bár nehézség, bánat az életben, az emberi szív mélyén mégis az örömöt és boldogságot tudja sugározni. Ez a fajta vonzás gyerekkorom óta jelen volt az életemben, miközben megtapasztaltam az élet egyéb fázisait. Megtapasztaltam nehézségeket, örömöt, szerelmet, s mindent, amit az élet elém állított. De a vonzás nem múlt el, sőt tovább erősödött. Mindig igyekeztem ápolni az Istennel való jó kapcsolatot, s megbeszélni vele, hogy mi az én utam. Nagyecsedre jártam középiskolába, református gimnáziumba. A nagy döntésre az igent véglegesen másodikos koromba tudtam kimondani. Ekkor már édesapám halálos betegségben szenvedett. S mikor meghalt, akkor éreztem, hogy el kell engednem egy, a számomra biztosnak vélt földi kezet, s meg kell fognom a legbiztosabbat, bele kell kapaszkodnom Isten jelenlétébe. Ezután már meg tudtam beszélni Istennel minden nehézségemet, örömömet, melyben erre az útra vezetett.

A szemináriumi éveim alatt számtalan tapasztalatot szereztem, s mint ahogyan jelmondatom is kifejezi, rátaláltam, de inkább úgy fogalmaznék, hogy Isten megmutatta az életprogramomat. „Aki nekem szolgál, az engem kövessen, s ahol én vagyok, ott lesz a szolgám is” (Jn 12,26). A célom Jézust követni, s vinni Őt az embereknek, örömmel és boldogan. Isten gondviselésére bízva magamat kezdem el a papi szolgálatomat. Túrmezei Erzsébet: A harmadik című versét lelki szemeim előtt tartva kérem a legfőbb Szeretetet, hogy segítse utamat.

Markovics Balázs